Justin Murisier pályafutása első Világkupa- győzelmét szerezte meg, miután harmadik indulóként utolérhetetlen időt állított fel. Tőle 2 tizeddel maradt le a szakági és összetett címvédő Marco Odermatt, míg a dobogó harmadik fokára – szintén nem kis meglepetésre – a szlovén Miha Hrobat fog felállni minden valószínűség szerint. A nagyobb nevek közül Crawford a negyedik, Kriechmayr az ötödik, Bennett a 6., Sarrazin a 9., Paris a 17. helyet foglalja el jelenleg. Eddig két csúnya bukás borzolta a kedélyeket. Cameron Alexander még saját maga mászott ki a védőhálóból, a svájci Arnaud Boisset-t viszont 20 perces kontrollt követően szánkóval szállították el a helyszínről. A svájci Blick értesülései szerint eszméleténél volt.
Szokatlanul sokáig, egészen az első téli hónap elejéig várnunk kellett a szezon első lesiklására. A helyszín már megfelelt a szokásjognak: a coloradói Beaver Creek fogadta a srácokat két edzés és egy háromnapos hétvége keretében.
Jeges, ezzel együtt tempós, de a sízők elmondása szerint kimondottan élvezetes lejtőt állítottak össze a helyi sporttársak, a gördülékeny ugratókat külön is kiemelték többek. Az agresszivitás nélkülözhetetlen itt, de a taktikusságot sem volt szabad figyelmen kívül hagyni. A két tréningen kirajzolódni látszottak az erőviszonyok: Odermatt és Sarrazin párosa rendre erősnek mutatkozott, rajtuk kívül az amerikaiak, Crawford és Kriechmayr alkotott biztató dolgokat. Szegény Guglielmo Bosca viszont akkorát bukott a csütörtöki edzésen, hogy például eltörte jobboldali fibuláját. További kivizsgálások okán Olaszországba szállították, idénye azonban nyilvánvalóan véget ért. Autoimmun betegség okán hiányzott még Andreas Sander. A németek veteránja gyaníthatóan az egész telet kihagyja, s igazából véve a visszavonulás is ott lóg már a levegőben. Sérülése után Alexis Pinturault pedig egyelőre nem reszkírozza meg a lesiklást.

Forrás: Blick.ch
Miha Hrobat (3.) nyitómenete láttán megbizonyosodhattunk a lejtő kiváló állapotáról. A hideg, száraz hó hallhatóan recsegett, a szlovén pedig próbált nyomást helyeznie a léceire. Középtájon néhol túl mélyre került az első edzés legjobb idejét teljesítő specialista, aki keddi mutatványával szemben ezúttal kaputévesztés nélkül fogott célt. Masszív kis menetet rakott össze. Franjo von Allmen (28.) személyében pedig rögtön kifogott egy nagyobbacska halacskát. Az ifjú svájci fent még megtalálta az ideális nyomvonalat, a széles íveken aztán egyre több teret veszít, amire koncentrációja is ráment. Nem volt egy jó menet az övé, a svájciak azonban hamar örülhettek is valaminek. Justin Murisier (1.) gyorsabban kezdett a szlovénnál, s bár első blikkre furcsának tűnt, miként megnyújtja a csúszási fázist, a nagyobb rádiusz végső soron jót tett dinamikájának. Simán élre állt, bár az azért nem volt benne a képben, hogy ott is fog maradni. Blaise Giezendanner (7.) nem jelentett rá veszélyt, minekután nem igazán tudott sebességet találni. Különösen a nyújtott fordítón látszott ez, ahol a szűk ív nem párosult mértékadó tempóval. A kettő igazából kizárta egymást. Alexis Monney (13.) remek edzéscsúszásai alapján akár hozhatott volna meg egy erős eredményt. Ma lassabban kezdett, a kanyarátmenetei sem működtek mindig. Csak a rosszabbik svájcit előzte meg.

Forrás: Blick.ch
Murisier menetének első beárazója Cyprien Sarrazin (9.) volt. A franciát kicsit megvárakoztatták, mivel egy stanglit kellett visszaoperálni helyére. Alapsebessége nem volt átütő, de ezt kezdetben technikával ellensúlyozni tudta. A meredeket őrült nyomvonalakon abszolválta, de ezúttal messze nem uralta le. A sok korrigálás egy teljes másodpercet jelentett a célig. Bryce Bennett (6.) stabilabban, kevésbé vadul haladt. Lécei szépségesen suhantak a meredeken, ez részben a tempóbeli elmaradással volt indokolható. Így pedig esélye nem volt Justin, de még Hrobat viszonylatában sem. Marco Odermatt (2.) szakági, egyben összetett címvédőként, másrészről egy söldeni nullázással a háta mögött, jól sikerült edzések után startolt el. Alaposan bekezdett a svájci, az előtte indult jenkinél jóval több korcsolyamozdulattal vágott neki a lejtőnek. A felső szektorokban azonban hibázott párat, minek következtében 5 tizedes elmaradást jelzett a stopper. Ezután begyújtotta a rakétákat Odi’, engedte léceit, a kanyarokat kiválóan elkapta. De ez sem volt ma elegendő: 2 tizeddel kikapott hitetlenkedő honfitársától! Ryan Cochran-Siegle (12.) menetének simának indult, a hullámokat szépemn megoldott fent. A cél előtt nem sokkal nagyot kellett mentenie, oldalra forduló sílécei majdnem komoly bukást generáltak. Nils Allegre (8.) jó darabig nem találta a ritmust, alapvetően vad menetével így is megelőzte például Sarrazint.

Forrás: Blick.ch
Florian Schieder (23.) egyetlen szektor erejéig sem tört fel a középszerűségből, az egyik hullám különösen távolra lökte az ideális nyomvonaltól; az edzéseken amúgy jól szerepelt Cameron Alexander pedig egy meggyőzőnek épp nem mondható szakasz után búcsúzni kényszerült. Túlságosan egyenesen ment rá a legmeredekebb szakaszra, egy hullám pedig felemelte úgy, hogy esélye nem volt a következő kaput bevenni. Murisier lassanként már győzelmi beszédét fogalmazhatta, minthogy a veterán Dominik Paris (19.) sem talált rajta fogást. A meredek lejtő kezdetétől fogva óvatosra vette a figurát, a két szektor alatt beszedett 2 szekundum önmagáért beszélt. Mattia Casse (26.) szintúgy túl óvatosan vezette léceit. A kanyarok kimenetei rendre túl lettek húzva, ami a bizonytalanságból eredt. Vincent Kriechmayr (5.) volt az edzések leggyorsabbja, amit részint élesben is igazolt. A csúszó szakaszon csupán 2 tizedet szedett össze az éllovastól, s minthogy a Brink első csúcspontját jól oldotta meg, még tovább tudott zárkózni. A traverz is oké volt, a Golden Eagle nevű ikonikus ugrató előtt is csak 3 tizednél járt. A végsebesség azonban hiányzott, így még a dobogóról is lemaradt.

Forrás: Linth-Zeitung
Így érkeztünk el az első reklámszünethez. James Crawford (4.) rendkívül vadóc menete két szektor után gyakorlatilag meccsnullt eredményezett. A záró szektorra nála is elfogyott a kakaó, minek következtében másfél tizeddel kikapott Hrobattól. Maxence Muzaton (16.) végig túlzottan kimért volt, ami egy erős középmezőnyre volt jó a mai napon. Stefan Babinsky (17.) idegenül mozgott egész héten a lejtőn, ami mára sem változott meg. A Brinkben sokkal szűkebbre vette a hosszú lendítőt, minek hála jóval lassabb volt a pálya alján. Matthieu Bailet bukásáig nagyszerű menetet teljesített. A lejtő első felében csak századok választották el az éllovastól, s minthogy szorosan, patentül vette a keresztsíző szakaszt, benne lógott a levegőben egy nagy bravúr lehetősége. Pár kanyarral lentebb aztán elvesztette a léckontrollt a belső sílécén, és a védőhálóba vágódott. Szerencsére magától kimászott onnan, ettől még persze sokáig állt a verseny.
A pauzát követően Stefan Rogentin (13.) hozott egy szilárd, a legjobbaktól azért világosan elmaradozó menetet, Adrian Smiseth Sejersted (22.) pedig túlzott vehemenciával viseltetett a meredek bejáratán, amire ráment az egész futama. Otmar Striedinger (29.) nem tudta megismételni edzéseken tapasztalt fölényét a csúszós szakaszon, s minthogy akadt számos térvesztése, végül senkit nem előzött meg. Hosszú sérülése után sikeresnek mondható visszatérést produkált Marco Kohler (15.). A svájci azért nem szaggatta szét az istrángot a harmadik blokk elején, végtempójára például azért büszke lehetett. Az utána következő két amerikai közül Sam Morse (21.) hasonló időeredményt szállított egy merőben másféle futammal, Jared Goldberg (39.) rodeózása pedig ezúttal nem ért pontot sem. Arnaud Boisset horrorbukása nem hiányzott senkinek. Nem sokkal a cél előtt rosszul fogott talajt, elvesztette uralmát lécei felett a svájci. Fejére esve vágódott a biztonsági hálóba. Hosszas ápolás várt rá, amennyit a kamera engedett mutatni, felállni nem tudott, 20 perc után szánkóval szállították el a helyszínről. A svájci Blick információi szerint nem volt eszméleténél.

Daniel Danklmaier (53.) rettentően gyengén ment, a csúszós nyitószektorban nagyon lassú volt, utóbb a Brinkben pedig hatalmasat hibázott. Ment a lista legvégére. Az igazsághoz tartozik, hogy a fény-árnyék váltakozás megnehezítette a sízők dolgát, ezzel szenvedett meg Elian Lehto (45.), Adrien Théaux (41.), majd az első harmincast záró Christof Innerhofer (48.). Komoly bravúrt mutatott be Brodie Seger (49-essel a 10.), a kanadai rendkívül vad, ugyanakkor mégis relatíve tiszta menettel vágódott a TOP10-be. Szintén élete menetét produkálta a többszörös Universiade- bajnok Jan Zabystřan (54-essel a 11.). Rajtuk kívül Lars Rösti (36-ossal a 18.), Nils Alphand (31-essel a 29.), a méltatlanul magas rajtszámmal síző Daniel Hemetsberger (39-essel a 24.), a szintén osztrák Stefan Eichberger (55-össel a 20.), s végül Giovanni Franzoni (57-essel a 27.) gyűjtött néhány pontot. Utóbbi kettő életében először. Zárásként még az amerikai Samuel Dupratt bukása után állt a verseny.

Forrás: CBC

Justin Murisier ezelőtt egy jófajta óriás-műlesiklónak számított, négy 200 pont körüli szezonjába belefért egy szem dobogó is a Világkupában. A gyors számokra való fokozatos átállás eleddig is tartogatott néhány szép eredményt, ám ezt a mait, élete első VK- sikerét nem láttuk jönni. A szakág regnáló világbajnokaként és VK- győzteseként Marco Odermatt volt a mai verseny favoritja. 16. szakági pódiuma csalódást épp nem okozott, lesz még idő javítani. A harmincadik életévében járó Miha Hrobat egykori junior-világbajnoki léte dacára eleddig nem markolta két kézzel a pontokat. Legnagyobb sikere alighanem a courcheveli vb- 8. helye volt a királyszámban. Az edzéseken jókat ment, de ez a mai pódium nem volt benne a levegőben.
Holnap szuperóriással folytatódik a program Beaver Creeken. Az elkövetkező lesiklást Val Gardenán tartják, mégpedig a karácsonyt megelőző hétvége nyitányán.


A címlapkép forrása: Le Matin