Dráma Killingtonban! Shiffrin bukott, Hector nyerte az óriást

A fiesztára készülő, fantasztikus publikumot mély csönd uralta, amint Mikaela Shiffrin az első futam győzteseként, a 100. VK- győzelem kapujában csúnyán nagyot esett, s csak szánkóval tudták levinni a lejtőről. Eközben Sara Hector szép győzelmet aratott Killingtonban, a svéd mellett két olyan síző állt dobogóra, aki óriásban eddig nem végzett a TOP10-ben. Zrinka Ljutić és Camille Rast mellett nagyot ment Thea Louise Stjernesund, Paula Moltzan és Nina O Brien is. Ricarda Haaser nyolcadik hellyel lett a legjobb osztrák síző a mai napon, a címvédő Lara Gut-Behrami a 13. helyen zárt, míg a söldeni győztes Federica Brignone kiesett a második futamban.

A naptári tél beköszöntét hozó hétvégén rendezik a Világkupa- sorozat negyedik állomását. Helyszín az Egyesült Államok keleti partvidékén, közelebbről Vermont tagállamban fekvő Killington Ski Resort, ami 2016-ban csatlakozott be a vérkeringésbe. Nyilvánvalóan Mikaela Shiffrin befutásával párhuzamosan. A coloradói születésű kiválóság – fivéreivel együtt, egy családi vállalkozás keretében – itt kezdett el síelni, s azóta is ezer szállal kötődik a síközponthoz. A jó ideje már csak formalitásként kezelt 100. VK- győzelemért folyó hajsza célállomásának szánták Killingtont, ahol hatszor győzött korábban Mikaela. Igaz, óriásban „csupán” egy második és két harmadik hely jutott neki.

A Hálaadás hetében tartott versenyen tért a januári cortinai Szuper-G- váll- és térdsérülést szenvedett Valérie Grenier, valamint a szakági és összetett címvédő Lara Gut-Behrami is ma kezdte el a szezont, miután Söldentől betegség okozta fizikális és mentális problémákra hivatkozva az utolsó pillanatban visszalépett. Jó hír, hogy azóta eredményes edzőtáboron volt túl Copper Mountainen a sisakszponzor nélkül maradt svájci. Petra Vlhová továbbra is maródi.

Népes, 68 főt számláló mezőny gyűlt össze, ott volt mindenki, aki számított. Ez nem csoda, hiszen az óriás-műlesiklók egy héttel később dupláztak volna Mont-Tremblant-on. (A mai verseny előtt dőlt el, hogy a hóhiány miatt törlik a kanadai hétvégét.) Az időjárás nem okozott meglepetést: hideg, szeles körülmények közt síeltek a lányok, a SuperStar- lejtő minőségére panasz nem lehetett. A gondosan lejtőre helyezett műhóra az elmúlt napokban hullott 90 cm-es havat a pályamunkások áldozatos munkával eltakarították. A gyalázatos idénykezdetet produkáló norvég technikai szakág osztrák edzője, Hannes Zöchling volt felelős – helyi idő szerint délelőtt – a pályatűzésért.

Forrás: L’Équipe

Valérie Grenier (12.) startjának idején hét ágra sütött a nap, más kérdés, hogy az erős szél rendesen fújta a havat a pályára. A kanadai intenzív menetet síelt, tette mindezt jókora túlfordulásokkal. A haladósra tűzött nyomvonal ritmusára sokkalta inkább ráérzett Mikaela Shiffrin (1.). Az 1.83-as előny önmagáért beszélt, nem is elsősorban a fór mértéke miatt, inkább a parádés publikum hajtotta amerikai rezzenéstelen menetét elnézve. Alice Robinson fent tartotta a lépést vele, ez magas kockázattal együtt volt lehetséges. Az egyik árnyék-fényváltáskor megzabolázódtak alatt lécei, majd egy félfordulat után jégre huppant. Mint ahogy az a pályamunkás is, aki így elkerülte a találkozást az új-zélandival. Federica Brignone (7.) rizikósan haladt, fent elkövetett hibája ellenére látványosan haladt, ám ő nem konkurált Shiffrinnel. A másodperc fölötti hátrány nem vetített elő izgalmas folytatást.

Forrás: Gefle Dagblad

Sara Hector (2.) koncentrált, a pálya végére extrán gyors csúszással szorosan, 3 tized környékén tartotta Shiffrint. Lara Gut-Behrami (9.) futama – az előzményeket figyelembe véve – korrektnek volt mondható. A végén kiütközött az elfogyatkozott kondija, másfél másodperccel szorult a negyedik helyre, vagyis csak Greniert előzte meg. Határozottan voltak olyan részei, akár csak miniszektorai a lejtőnek, ahol verhetőnek mutatkozott Shiffrin. Thea Louise Stjernesund (3.) a meredek bemenetén, valamint a végén hozott valamicskét rajta, s összességében csak 3 tizeddel szorult Hector mögé a listán.

Forrás: Le Dauphiné Libéré

Stephanie Brunner eleve rengeteget veszített egy fent elkövetett belső sízési hibával. Többször kifordult a teste, majd gyakorlatilag satura kellett fékeznie. A pokoljárást ő maga is megunta, inkább kiállt. Mina Fürst Holtmann hasonlóan túlfordult a szélesre tűzött kapukombinációnál, ami korábban Robinson vesztét okozta, s bár ott még kézről be tudott fordulni, a fényes szakasz nyitányán ő is menthetetlenül kikerült a pályáról. Clára Direz (17.) megérkezett a célba, de sok köszönet nem volt benne, hiszen elsőként került a francia személyében valaki 2 s-en kívülre. Óvatosan ment nagyon, küszködött lécei tapadásával. Zrinka Ljutić (5.) szemre megtalálta a közel ideális kompromisszumot. Viszonylag folytonosan oldotta meg a nehéz részt, ritmusából mindenesetre nem esett ki. Az meg, hogy csak pár tizedre volt a dobogótól, bizakodásra adott okot. Paula Moltzan (6.) a letörést követően jó néhány látványos rontást elkövetett. Küzdelme azért megtérülni látszott, például Brignonét és Gutot megelőzte. Söldeni bravúrdobogója után újabb villantásra készült Julia Scheib. A szokott helyen vesztette el egyensúlyát, így esélye nem volt pályán tartani a léceit. Kutyakemény volt a lejtő- nyomvonal- szél kombó a lányoknak, Marta Bassino (36.) például kellemetlenül bizonytalan volt végig. A 4 másodperces elmaradás jól dokumentálható volt szemmel, a kapuktól távol kanyargott rendre. Franziska Gritsch (45.) lejtőtől függetlenül nincs jó passzban, ma is nulla agresszivitással, az átütőerő teljes hiányával gurulta le a távot. Felvetődik az opció, miszerint néhányan komoly materiális nehézségekkel küszködnek.

Forrás: Blick.ch

A reklámszünet után folytatódott az osztrákok kálváriája. Harmadik kiesőjük, Katharina Liensberger korán búcsúzott. Súlypontáthelyezés közben kiszabadult külső léce, aminek nagy huppanás lett a vége. Kisebb sérülés is benne volt a pakliban. Michelle Gisin (28.) és Camille Rast (4.) futamai közt kottázni lehetett a különbséget. Előbbi minden meggyőződés nélkül oldotta meg a pályát, utóbbi viszont mert támadni, s bár külső lécei gyakorta megcsúsztak, a kanyaríveket végig bírta húzni. Bő egy tizeddel szorult csak le a dobogóról. Lara Colturi (11.) nem merte úgy engedni léceit, cserébe legalább tudatos kanyarvételekkel operált, így nem tűnt el a süllyesztőben, mint többek. Maryna Gaşienica-Daniel (14.) számára ízlenek az extra körülmények. Ha a meredeken nem veszít oly sokszor teret, bekerülhetett volna a dobogóaspiránsok közé. Britt Richardson () a síkszakaszon lassúnak tűnt, s a meredeken sem iramodott meg kellőképp. Jó egy szekundummal tudott jobbat nála Ana Bucik Jogan (16.), nála a letörés és a vége sikerült épületesebbre.

Forrás: Idaho State Journal

A harmincig hátralévő sízőknek már viharos erejű szél jutott ki osztályrészül. Ricarda Haaser (13.) nagyobbrészt megfelelő léctechnikával oldotta meg a dolgot, amivel a legjobb osztrák pozíciót legalább megszerezte. Az utána következő Nina O Brien (10.) többet vállalt az osztráknál, az átmenettel meg is szenvedett. Időbe telt, míg kifacsarodott testhelyzetből újra megtalálta a ritmust. A TOP10-ért megérte. Simone Wild (23.) a kötelező minimumon túl nem vállalt többet, Elisabeth Kappaurer (39.) pedig egyértelműen túlóvatoskodta a dolgot, több késedelemmel együtt. Hat osztrákból három kiesett, kettő pedig a lista végén szerénykedett… Az igazsághoz tartozik, hogy az olaszok sem remekeltek. A 7. helyen álló Fede’-n kívül nem nagyon maradt senki a képben. Roberta Melesi (42.) és Elisa Platino (38.) is csupán a két fogalmatlan osztrák hölggyel volt versenyben. Minthogy a ranglista 30. helyén holtverseny alakult ki, kivételesen 31 síző után következett az utolsó reklámszünet. Neja Dvornik (15.) agilitására, s különösen a fenti átmenetére nem lehetett panasz, bőven rajtszáma felett teljesített. Söldeni bravúrja után nagyot lépett előre Katie Hensien (21.), ezúttal egy szoros középmezőnyre volt elegendő elsőre.

Forrás: Idaho State Journal

A némiképp normalizálódó viszonyok megadták az esélyt a hátralévő indulóknak a továbbjutásra. A legnagyobbat kétségkívül a 19 esztendős honi tehetség, Elisabeth Bocock (47-essel a 8.) szereplése szólt. A felső szektorban, valamint a meredek alján dobogóesélyes szektoridőket produkált a junior-vb ötödik helyezettje. Kozmetikáztak valamit az összképen az olaszok, Asja Zenere (35-össel a 29.), a szakági EK- bajnok Ilaria Ghisalberti (36-ossal a 27.) és Lara Della Mea (37-essel a 24.) triója, valamint szupertinijük, Giorgia Collomb (54-essel a 20.) is kiverekedte a továbbjutást. Az utolsó továbbjutó pozícióból Kristin Lysdahl (39-essel a 30.) várta a folytatást, kinek elmaradása mintegy 3 és fél másodperc volt. Ott szerepelt a délutáni rajtlistán Emma Aicher (43-assal a 25.), Estelle Alphand (52-essel a 19.), valamint a legmagasabb számmal a hátán Clarisse Brèche (62-essel a 17.).


A második futamban Walter Girardi, a svéd csapat trénere vette kezébe a stanglikat. A meredek és jeges lejtő alapból nehezítette tovább a lányok dolgát. Délután Lysdahl (28.) adta meg az alaphangot. Jól kezdte a letöréshez tűzött nyújtott kanyarban, a kanyargósabb folytatásban már kevésbé volt elemében. Zenere (18.) ennek megfelelően simán átvette tőle a vezetést. Tisztább, technikásabb sízést mutatott be az ekkorra már árnyékos lejtőn. Gisin (25.) másodjára sem lépte át árnyékát, a sík szakaszon hiányzott az alapritmus. Ghisalberti (21.) célba érkezésével kettős olasz vezetésre állt a történet. A meredeken valamivel erősebben is ment, mint Zenere, akitől a végén viszont beszedett fél másodpercet. Richardson (27.) a záró szektorig versenyben volt a vezető helyért, a meredeken különösen a balos kanyarokban rendre lemaradt az ívről. A végén aztán szinte katapultált, majd visszamászott – minden sebességét elveszítve. Aicher (19.) csúszásából a lankán hiányzott a dinamika, így hiába volt az erősebb meredek, nem tudott igazán jót menni. Della Mea (26.) – látványos rodeózása után – elmaradt honfitársai produktumától, mint ahogy Wild (22.) sem váltotta meg a világot.

Forrás: Blick.ch

Holdener (12.) az addigi legjobb futammal rásrófolt amúgy sem jelentéktelen előnyére. Minden jel szerint a délelőtti tapasztalatból merített. A lelátó felrobbant, érkezett ugyanis az első amerikai az ötből! Hensien (13.) megküzdött a pályával, de talpon maradt, s noha párszázaddal Holdener mögé sorolt, így is előrelépésben bízhatott. Collomb (19.) másodjára nem reszkírozta pontjait, a stabilitásra építve is többeket maga mögött tartott. Alphand (15.) világosan elmaradt tempóban a legjobbaktól, ami a meredeket illeti. A két talpon maradt francia közül Direz egy megbillenés következtében kiesett, míg Brèche (16.) erősebb hegytető után sokat bizonytalankodott a meredeken. Bucik Jogan (17.) a pálya első felében rengeteg időt eltékozolt a szélesebb kapuvételek miatt. Az alja már viszonylag jobban összeállt.

Forrás: Sloski

Tizenöt sízőt követően Holdener vezette a versenyt az amerikai Hensien, valamint Alphand előtt. Dvornik (7.) a legpörgősebb harmadik szektorban volt elemében, és másutt sem ment rosszul. Megjavította Holdener futamidejét, jelentős javítás volt a levegőben. A lejtő végén maradt el a jobb átlagtól a szlovén, Gaşienica-Daniel (11.) ott tudott csak valamicskét fogni rajta. A komoly, háromnegyed s-es hézagot Haaser (8.) szűkítette, köszönhetően remek végtempójával, minek hála 3 tizedet osztott ki az éllovasnak. Grenier (9.) visszatérése összességében korrektre sikerült. A nyújtott ívvételei ugyan térvesztésekkel párosultak, sízése kulturált maradt a legvégéig. Colturi (9.) a letörésig eladta előnyét, a meredeken pedig ő is többször bajba került. Dvornik és Haaser mögött – Grénierrel holtversenyben – a harmadik helyre sorolt. Négy amerikai kvalifikált a TOP10-be, volt kikért szorítania a publikumnak. O Brien (6.) kegyetlenül bekezdett, fent komoly tizedeket osztott ki Dvorniknak. A meredeken minden erejét latba vetette, talán ezért hagyott benne sokat a végében. A vezető helynek mindenesetre örülhettek a kilátogatók. Gut-Behrami (13.) meredekje nagyon nem nézett ki jól. A laposból meredekbe való átmeneten súlyos tizedeket herdált el, eltűnt a középmezőnyben.

Forrás: The Herald Journal

A legjobb nyolcast megelőzően O Brien révén hazai vezetést mutatott a tabella. Bocock (23.) stílusára a visszafogott jelzőt nem lehetett rásütni. Nem hajolt le a pontokért, sőt tizedeket vert fent honfitársára. A letörésnél aztán egy érintőre vett kapunál elhagyta botját, onnantól fogva a túlélésért hajtott. Brignone nem tudta megoldani a második letörést. Megdobta egy apró bucka, mire keresztbe álltak lécei, ami a kieséséhez vezetett. Alakult a hálaadási ünnepség Killingtonban! Moltzan (5.) kegyetlenül bekezdett, a vállalt tempótól kis híján elszállt a letörésnél. A terpeszállásból bevett kék kaput követően aztán újra elkapta a fonalat, a pálya vége megint remekül sikerült neki.

Forrás: Tportal

Kettős amerikai vezetésnél Ljutić (2.) észszerűbbre vette a figurát fent, cserébe a meredeken konstanson erős kanyarsebességet produkált. Az alsó két szektorban pedig varázsolt, az addigi legjobb délutáni futammal, közel másodperces előnnyel vágódott a lista élére. Ez az esetek többségében minimum dobogót szokott érni. Rast (3.) megbízható sízéssel nem konkurálhatott a horváttal, igaz, a jövendőbeli rajtszám szempontjából fontos második helyet simán megkaparintotta. Stjernesund (4.) alig 2 tizedről kezdte futamát. Fent rárakott valamicskét, de mint sejthető volt, az üdvösséghez keveset. A meredeket pedig jól húzta, pechére egyetlen századdal lemaradt Rastról. Zrinka első GS- pódiuma biztossá vált.

Forrás: Blick.ch

A haladós pálya Hector (1.) szája-íze szerint készült el. Megsíelte a legjobb második futamot, gyenge pontot nehezen lehetett volna felfedezni menetében. Fel volt adva a lecke Shiffrinnek, a 3 tizedes előny egyáltalán nem volt életbiztosítás. A nyomás pedig a jelek szerint megtörte. A meredekre való átmeneten hibázott először, majd egy jobbra lendülés közepette belső léce fölé hajolt, aminek esés lett a vége. Letarolta a kaput, s meg sem állt a védőhálóig. A TV-felvételek tanúsága szerint nem állt fel egy darabig. A századossá válás elnapolva.

Forrás: Blick.ch

Részletes eredménylista

Nem láttuk jönni Sara Hector mai sikerét. Az olimpiai bajnok kimondottan szenvedett Söldenben, és csak Gurglban mutatott életjeleket. Hatodik futamgyőzelmét aratta, legutóbb Jasnán sikerült a dobogó legfelső fokára állnia. Azt már le sem merjük írni, hogy azon a napon szenvedett térdszalagsérülést a mezőny egyik nagy sztárja, Petra Vlhová. Reméljük, nem ismétlődik meg a történet e tekintetben… Zrinka Ljutić fokozatosan lendült formába. A gurgli szlalom második futama óta három ütős menetet rakott össze. Ezzel hamarosan a győzelem is össze fog jönni. Apró statisztika: 18 évvel Janica Kostelić Åre-i pódiuma után zárt újra horvát nő óriásban a TOP3-ban. Az egyébiránt botladozó, viharbélelt svájci női csapatnak eddig Camille Rast hozza a sikereket. Múlt hétvégén szlalomban, ma pedig óriásban állt életében először VK- dobogóra, s vitán felül ő a helvét válogatott motorja.

Minekután a Mont-Tremblant-i hétvégén törölték az enyhe idő és a hóhiány miatt, legközelebb gyaníthatóan Semmeringen lesz újra női óriás-műlesiklás. A technikai számok képviselői észak-amerikai túrája így várhatóan a holnapi szlalommal fog véget érni.

A címlapkép(ek) forrása: SportNews.bz/ Enjoy Motel

Hozzászólás