2024-2025-ös Alpesi Sí Naptárelőzetes

Bár a világkupasorozat már három hete megkezdődött, az igazi téli szezon a hétvégén veszi kezdetét, ami az alpesi sízők mezőnyét illeti. A szokásoknak meglelően Söldenben már megrendezték a szezonindító óriásokat, 3 év után először mindkét nem számára, de egészen a hétvégéig kellett várni, hogy beinduljon az igazi tél, minden hétvégén alpesi síverswenyeken szurkolhassunk. Lássuk, pontosan mikor és hol rendezik meg az előttünk álló, világbajnoki szezont!

Ami az egyik sarokpontja minden naptárnak, az arányosság – értsd hasonló számú technikai és gyorsasági szám. A FIS a 2021-es szezont követően elkötelezte magát az arányos naptárak mellett, mindez az elkötelezettség azonban csak 3 szezonig tartott. Idén a tervek szerint női fronton 20-17, férfiaknál 21-17 arányban győzhetnek a technikai számok. Ehhez pedig nem vettük hozzá a gyorssasági számok időjárásbéli nagyobb kiszolgáltatottságát.

Ha már a számoknál tartunk, aki az utóbbi 15 évben követte az alpesi sít, tudhatja, nagyjából 9 különböző elnevezés alatt tartották 6-7 versenyszámot, millióféle lebonyolítási mód alatt. Idénre egyszerűsödik a helyzet. A kombináció végérvényesen kivérzett, főnixmadárként is csak a VB-n fog újjáéledni a csapatkombináció formájában, míg a parallel is csak csapatversenyként mutatja meg magát Saalbachban.

forrás: snow-online.com

Változást hoz némileg a hétvégék felépítése is. A FIS még a koronavírus-protokoll részeként, 2021-től kezdve tömbösítette a versenyszámokat, hogy az egyes hétvégékre egy számot többször rendezve csökkentse a kontaktusok számát. Az ötlet ekkor még innovatív volt, tavalyra viszont oda jutottunk, hogy Wengen és Kitzbühel 9 nap alatt 5 gyorsasági versenyt rendezett, ami közé még 2 lesiklóedzés is befért. A két hétvége sérüléslistája tetemes volt, a mezőny pedig olyannyira tiltakozott, hogy idéntől vége a klasszikus helyszínek lesikló dupláinak. Szinte minden hétvége különböző számokkal kerül majd megrendezésre (persze a pótlások ezt úgyis megkavarják még kicsit). Szintén a ’20-as évek eleji megfontolások okozták a női és férfi mezőny közös hétvégéinek szinte teljes eltűnését. Ez is idén kezd normalizálódni.

A Rettenbach-gleccser után a klasszikus lebonyolítással halad tovább szezon, irány Levi! Idén már a járvány előtti férfi-női 1-1 versenyt láthatjuk majd a győztesnek járó 100 pontért és a rénszarvasért. November utolsó hétvégéjén sem válik el egymástól a két nem, még a versenyszám sem változik, az utóbbi években úgy tűnik a tiroli Gurglnek sikerül megvetnie a lábát a szezon kezdetén.

A folytatás, vagy a megelőző idő – ki tudja a kétszeri dupla törlés után – de tartogat némi hiányosságot. Ez pedig nem más, mint a Matterhorn naptárbóli száműzése. A Zermatt-Cervinia olasz-svájci versenyt élő szerződése ellenére idén törölték a naptárból. A patinás svájci síterep pedig nem volt rest bosszút állni, idén nem engedélyezte a gleccseren elterülő nyári sípályáinak edzésre történő igénybevételét. A kenyértörés azonban korántsem tűnik véglegesnek. Augusztusi sajtóhírek arról szóltak, Zermatt felélesztené az ’50-es ’60as évek legendás versenyét, a Gornergrat-Derbyt. A vonattal is elérhet 3135 méteres hegycsúcs 6 kilométeres, 1.500 méters lejtésű lesiklásnak adott otthont, mely egy háromnapos kombináció részét képezte. A pálya természetesen nem követné 100%-ban a régit, de a Matterhorn szinte végig a képernyőn lehetne innen is.
Gornergrat – gornergrat.ch

Gurgl után a férfiakra egy hét szünet vár Amerika előtt, a nők viszont már november 30-án a vermonti Killingtonban versenyeznek majd egy technikai hétvégén. Innen Kanada következik, Tremblant-ban két óriást rendeznek majd. Idáig semmi újdonság tavalyhoz képest, viszont az első női gyorsasági hétvége számukra kevésbé bejáratott helyen, Beaver Creek-ben kerül megrendezésre. A női mezőny előtt egy héttel a férfiak is a coloradói helyszínre teszik át a székhelyüket, péntektől vasárnapig, főműsoridőben szurkolhatunk majd, a szlalomot kivéve minden számban. A kései időpont számunkra szerencse, ugyanis az amerikai hétvégék itthon a munkanapok áthelyezései miatt „ledolgozós szombatokra” esnek majd, amikről így sem kell lemaradnunk.

Az amerikai túrát a férfiak már december közepén lezárják és vissza is térnek Val d’Isère-be, egy teljes technikai hétvégére. A karácsony előtti időszak szokás szerint ismét Észak-Olaszországban zárul majd, de nem a teljesen megszokott menetrenddel, a karácsony hét elejei dátuma miatt. Val Gardena (Gröden/Gherdëina) pénteken és szombaton ad majd otthont egy-egy szuper-G-nek, illetve lesiklásnak. Valamint, ha Amerikában törlés lesz, akkor csütörtökön hivatalos pótlási napot is iktattak a naptárba. Vasárnap és a szentestét megelőző hétfőn egy óriás és egy szlalom teszi teljessé a négyszámos hosszúhétvégét, nem máshol, mint az Alta Badia-i Gran Risán. Madonna itt már nem fért a programba, de sokáig nem kell majd nélkülözni. A női mezőny egy héttel tovább marad majd az Újvilágban, így ők már csak egy hétvégét versenyeznek az ünnepek előtt, St. Moritzban két szuper-G vár majd rájuk.

Az óév zárása sem tartogat meglepetést – a rotációs logika alapján Semmering következik a hölgyek számára, technikai számokkal, teljes egészében a karácsony utáni hétvégén. Ugyanekkor a férfiak Bormióba, a 2026-os Cortina-Milánó olimpia pályáira kötöznek, két gyorsasági szám erejéig. Utána egy hét szünet következik, ami a női mezőnyt illeti, a férfiak másfél hét pihenőre térnek. A hölgyek 2025 első hétvégéjén, immár nemcsak pótlási értesítő, hanem a hivatalos naptár szerint is Kranjska Gorán, szlalommal és óriással.

forrás: skinews.ch

A férfiak január 8-án versenyeznek majd a karácsony miatt kissé elnapolt, „2024-es” Madonna di Campiglio-i villanyfényes szlalomon. Ezt követően kezdetét veszi minden idény legjobban várt 3 hétvégéje, a helyszíneket talán már sorolni sem kell. Elsőként Adelboden, a legendás óriással a Chuenisbärglin, másnap pedig a szlalommal. Rákövetkező hétvégén Wengen ad otthon egy bemelegítő szuper-G-nek a Lauberhornrennen előtt, majd a vasárnapot a hagyományos szlalom zárja. Így a négynapos hétvégét idénre ejtették. Rá egy hétre következik Kitzbühel, ahol a pénteki lesiklás helyett visszatér a szuper-G, míg szombaton jön a főattrakció, a Hahnenkammrennen. A vasárnapot itt is hagyományosan szlalom zárja. Már-már újabb klasszikussá jelentkezik be Kitz után Schladming, ahol harmadjára rendezik majd meg a villanyfényes „hétközi hétvégét”, mindkét technikai szám versenyeinek. A VB előtti zárást egy szintén klasszikus, a garmischi Kandaharon rendezett lesiklás jelenti.

A női mezőny a szlovéniai kezdés után előbb St. Antonba helyezi át székhelyét egy gyorsasági hétvégére, majd következik Flachauban egy kedd esti villanyfényes műlesiklás. Innen a mezőny Olaszországba látogat, hogy a férfiak olimpiai próbája után pár héttel birtokba vegyék saját ötkarikás helyszínüket, Cortina d’Ampezzót. A következő olimpia házigazdája, és egyben a női mezőny sípályáinak otthona a szokásos lesiklás-szuper-G kettősével várja majd a versenyzőket. Cortina után kezdődik mindannyiunk kedvence, a home office-kedvenc kedd délelőtti óriás-műlesiklás Kronplatzon. A technikai kitérőt követően ismét gyorsasági hétvége következik, a hölgyek egy héttel a férfiak előtt versenyeznek majd Garmisch-Partenkirchenben, mindkét gyorsabb számban. A VB előtt, a pihenőhétvégét megelőzően Courchevelen rendeznek még egy villanyfényes szlalomot.

forrás: impianticortina.it

Február első fele a szezon csúcspontjáról, a Saalbachi világbajnokságról szól majd. A Zwölferkogelen rendezett világbajnokság keddi nyitóünnepségével együtt rendezik meg a parallel csapatversenyt, majd csütörtökön és pénteken a szuper-G-ket, míg az első hétvége a királyszámról szól majd. A technikai hetet a csapatkomináció nyitja, kedden a hölgyek, szerdán a férfiak számára. Az óriás-műlesiklásokra csütörtökön és pénteken, a szlalomversenyekre pedig szombaton és vasárnap kerül majd sor.

forrás: saalbach.com

A világbajnokságot követően indul a szezonvégi VK-hajrá. Ez februárra még egy hétvégét jelent mindkét fronton. A hölgyek Sestriereben technikai számokban versengenek majd, míg a férfiak számára a számpaletta másik fele lesz terítéken, Crans Montanán. Március beköszöntével északra tevődik át a fókusz. A hölgyek Kvitfjellben két lesiklást követően egy szuper-G-t is megejtenek, majd Åréban a technikásabb sízők versenyeznek majd a VK-döntős indulási jogért, mindkét versenyszámban. Európától a hölgyek végül az Alpokban, a La Thuile-ben búcsúznak, az utolsó gyorsasági hétvégével, ahol az is eldől, a két gyors számban ki utazhat majd a döntőre. Az olasz helyszín a női mezőny hivatalos gyorsasági tartalékhelyszíne is törlés esetén.

A férfiak mindeközben Kranjska Gorán nyitják a márciust, remélhetőleg idén két megrendezett technikai versennyel a tavalyi törlések után. Ezt követően ők is északra utaznak, ahol Kvitfjell a női versenyek után egy héttel a VK-döntős indulási jogért való versengéssel várja a lesiklókat és a szuper-G nevezőit, egyben a második férfi pótnap is itt található majd, szükség esetén. A technikai számok utolsó szabad helyei is Norvégiában kerülnek kiosztásra, 30 évvel a lillehammeri olimpia, és 28 évvel az utolsó férfi VK-verseny után tér vissza az olimpia technikai pályáinak helyszíne Hafjell.

forrás: powderhounds.com

A szezon hagyományosan a jövő évi világbajnokság főpróbájának is számító világkupadöntővel zárul. 2026-ban viszont olimpiai év következik, aminek két alpesi síhelyszíne, Cortina és Bormio már év közben szerepel a naptárban, így a VK-döntő ilyenkor jellemzően pályáztatással kerül kiosztásra. Ennek keretében az idei mezőny krémje megejti második transzatlanti útját, az idahói Sun Valley ad majd helyszínt a döntőnek. A legendás amerikai helyszín a ’70-es évek óta nem rendezett világkupaversenyt, így nem akármilyen eseménnyel tér vissza az elitbe. A lebonyolítás is változik a korábbi egyhetes, illetve a 2024-es kéthétvégéshez képest, feltehetőleg a főműsoros európai időpontok miatt: szombaton és vasárnap tartják a lesiklás majd a szuper-G döntőit, egy hétfői lehetséges pótlással/szünnappal. Kedden női, szerdán férfi óriás lesz terítéken, majd csütörtökön mindkét nem a műlesiklással zárja a szezont.

A címlapkép forrása: Ski Weltcup

Hozzászólás