Az éjszaka érkező havazás – az időközben felerősödött széllel és a rossz látási viszonyokkal együtt – sajnos elvitte a Világkupa-döntő előzetesen legizgalmasabbnak titulált versenyét. Így Marco Odermatt viheti haza a lesiklás serlegét, bemutatva ezzel a zurbriggeni/maieri triplát. Cyprien Sarrazin végzett a tabella második, míg Dominik Paris a harmadik helyén. Odi’ kétezer pont alatt maradt, de így is kétségtelen dominanciával húzta be zsinórban harmadszorra az összetett elsőséget. A Nemzetek Kupáját ugyancsak nagy fölénnyel Svájc válogatottja nyerte meg.
Alábbiakban a bevezető sorok következnek – a nosztalgia kedvéért nem írtam át feltételes módba:
A Világkupa-idény méltó zárást kapott. A férfiak lesiklása – elcsépelt, ettől még igaz – az alpesi síelés királyszáma. Különösen fontos ez akkor, amikor 11 hónappal később ugyanitt világbajnokságot rendeznek. S nem mellékesen reálisan e számban várhattunk tényleges küzdelmet a kristálygömbért. (Aztán a nők lesiklása meghozta a kevesek által várt nagy fordulatot…) Ami Lara Gut-Behraminak nem sikerült, nevezetesen a „herminatori tripla” (DH + SG + GS), arra tett ma kísérletet Marco Odermatt.
Előnye egész pontosan 42 pontos volt az utolsó verseny előtt, vagyis abban a tudatban készülhetett, hogy egy újabb dobogó garantálná az egyik legjelentősebb kis kristálygömböt. Ám adott volt egy valódi rivális is, az a Cyprien Sarrazin, aki Kvitfjellben összeszedett sérüléséből visszatérve, a francia lesikló csapat összetartását is kihagyva remek formának örvendett Saalbachban. Az egyetlen edzésen meggyőző szakaszokat produkált, szuperóriásban pedig megelőzte Odermattot. A svájcit, aki mintha kiengedett volna az utóbbi időben. Már csak az volt a kérdés, többen is le tudják-e győzni őt? A rajtszámhúzás egy tegnapihoz hasonló változékony időjárással kombinálva továbbfokozhatta az izgalmakat: a francia 9-es, míg Odi’ 15-ös számmal a trikóján készülhetett a nagy napra.
A mezőny 25 főt számlált. A listáról sérülés miatt két TOP25-ös lesikló (Kilde és Schieder) hiányzott, a junior-világbajnok Livio Hiltbrand pedig úgy döntött, inkább a norvégiai Európa Kupa-finálén próbálja továbbjavítani a pontjait. A lesiklásban mindeddig pontnélküli, az összetett pontversenyben fixen második Loïc Meillard egészítette ki az indulók névsorát. A számtan működik, ugyanis a lesikló tabella 25. pozíciójában holtverseny alakult ki Bosca és Lehto között.

Forrás: Blick.ch
Az időjárási előrejelzés havazást várt a hétvégére, tehát valahol várható volt a szomorú végkifejlet, még ha a „reményhal” mindig bejátszik az Alpokban, azaz történnek váratlan változások a térségben az időképet tekintve. Sajnos ezúttal nem így történt.
Éjszaka nagymennyiségű havazás érkezett Saalbachba. (Ennek előszelét a női versenyen megtapasztalhattuk.) A pályamunkások minden erejüket latba téve dolgoztak reggel óta, hogy Világkupa-színvonalra, vagy legalábbis elfogadható szintre alakítsák a lejtőt. Emiatt halasztotta a zsűri első körben 12:30-ra a rajtot. Csakhogy időközben beborult az égbolt, és a szél is felerősödött, vadul tépdeste a reklámmolinókat és a kapukat. A felelős team utoljára 12:30-kor gyűlt össze, s a törlés mellett határozott. A sízők testi épsége mindenek felett állt, s ha még reszkíroztak volna egy nagyot, egy unfair verseny akkor sem szolgálta volna a sport érdekét.

Forrás: Blick.ch
Keretbe foglalta tehát a gondviselés ezt a lesikló szezont: a zermatti törléssel indult, s egy másikkal zárult. Mindössze 8 futamot tudtak megrendezni, amiből hármat nyert Cyprien Sarrazin, aki bormiói sikere után duplázott a Streifen. Marco Odermatt kétszeres wengeni győztesnek vallhatja magát, amellett háromszor állt még dobogóra. Összességében a francia is ötször végzett pódiumon, kettejük közt például az első grödeni futam és a gall kvitfjelli bukása döntött.

Forrás: Blick.ch
Marco Odermatt tehát elmondhatja magáról, hogy minden olyan szakágban behúzta az elsőséget, amiben elindult. Ezzel megismételte a legendás Pirmin Zurbriggen 1986/1987-es, valamint a nem kevésbé ikonikus Hermann Maier ezredfordulókor bemutatott bravúrját, vagyis a nagy triplázást. A Herminator előbb az 1999/2000-es, majd az azt követő szezonban húzta be az elsőséget lesiklásban, szuperóriásban, illetve óriás-műlesiklásban. Zurbriggen említett évben négy kis kristálygömböt kasszírozott, míg a triplázók közt találjuk még Phil Mahre (1981/1982) és Benjamin Raich (2004/2005) nevét. (Náluk GS + SL + CO volt a paletta.) A gyorsszámos duplát többen bemutatták már az elmúlt lassan negyven esztendőben, volt akik többször is. Zurbriggen, Maier, Stephan Eberharter és Aksel Lund Svindal két-két alkalommal hozta a lesiklás + Szuper-G duplát. Rajtuk kívül még Heinzer, Alphand, Cuche, Jansrud és legutóbb két éve Kilde uralta le a gyors számokat egy idényt tekintve.


Forrás: Blick.ch
Cyprien Sarrazintől érzéseink szerint nagy esélyt vett el a balsors. Ezzel együtt berúgta az ajtót az elitbe, s ha épségben marad (ami nála nem életbiztosítás), fogadni mernénk arra, hogy látjuk még kezében a glóbuszt. Dominik Paris pedig tavalyi ritka gyatra szezonja után visszatért a tőle elvárt magasságokba. Hihetetlen, de a 2012/2013-as szezontól kezdve ma hatodik alkalommal zárt a lesikló pontverseny harmadik helyén. Öt éve pedig emlékezetes csörtében maradt alul Feuzzal szemben.
Marco Odermatt összetett elsősége a két ünnep közti bormiói lesiklás óta nem forgott veszélyben. Erősen véleményes persze, meddig tudta volna őt szorongatni Marco Schwarz. Nagyjából Wengenben gyaníthatóan eldőlt volna a dolog. Stans büszkesége még mindig csak 26 éves, s máris háromszoros győztese az Alpesi Sí Világkupának. Ezzel beért például Janica Kostelićet, Stenmarkot, vagy épp Mahre-t, de kivételes tehetségét elnézve nála tényleg csak Hirscher nyolcasa lehet a kérdés tárgya.


A Nemzetek Kupájának összesítését – toronymagasan – Svájc nyerte meg, az elmúlt öt szezon leforgása alatt még negyedszer, összességében 10. alkalommal. A szlalomot kivéve valamennyi szakágban a helvétek gyűjtötték a legtöbb pontot, ott kerek 400 ponttal jobbnak bizonyultak az osztrákok. A harmadik helyet Olaszország szerezte meg, főként a női szekcióval ütötték ki a norvégokat, még ha Kilde hiányában a skandináv gyorsasági szakágak sem remekeltek. A férfiaknál demoralizáló fölényre tett szert Svájc, zsinórban ötödjére vitték a kupát. Egyedül szlalomban kaptak ki az osztrákoktól. A harmadik helyet Norvégia szerezte meg, főként a technikai szakágak miatt. A nőknél viszont visszavágott Ausztria a svájciaknak. A két gyors számban egyértelműen népesebb ott a merítési lehetőség, tetejében a szomszédnál beütött sérüléshullám is a malmukra hajtotta a vizet. Érdekesség, hogy a svájciak egyetlen szakágban sem végeztek élen, óriás-műlesiklásban az olaszok, szlalomban pedig az amerikaiak szerezték a legtöbb pontot.

Az idei Világkupáról még tervezünk cikkezni a közeljövőben, a Facebook- oldalunkon pedig rendszeresen beszámolunk például a kiemelt nemzeti bajnokságok eredményeiről, de a magyar sízők sikereit is megosztjuk majd veletek.
A címlapkép forrása: RDS