A fenomén sem tökéletes: Odermatt kiesésével Meillard nyerte az utolsó óriást

Megszakadt Marco Odermatt győzelmi (12), dobogós (13) és a 2021-es vb óta tartó célba érési sorozata! Bár a második szakági elsőségét begyűjtő Loïc Meillard délutáni menetével nem állította különösebb kihívás elé Odi’-t, ő megint fullra nyomta a gázpedált, hibáját pedig ezúttal nem tudta korrigálni. Joan Verdú Sánchez élete legjobbjával második helyen végzett, míg Thomas Tumler két negyedik hely után megérdemelten hozta karrierje első klasszikus számban szerzett VK- pódiumát. A szakági pontversenyt Odermatt nyerte Meillard és Zubčić előtt.

A két hétvégére nyújtott Világkupa-finálé első versenynapjának a tétje pusztán statisztikai volt: megnyeri-e a tél valamennyi óriás-műlesiklását Marco Odermatt? A szakági dobogóért járó érmek minimális motivációt jelentettek…

Szám szerint a tízedikkel zárult a szezon, amin összesen 23 síző csatolt lécet. A sérültek listáján Pinturault-t, Schwarzot és Kildét találjuk, a junior-világbajnok Ryder Sarchett egészítette ki a mezőnyt. Fagypont fölötti hőmérséklet, az előző napok esői miatt erőteljesen havas hóviszonyok fogadták a sízőket, a helyszíniek sózással próbálták életben tartották a pályát.

Forrás: L’Équipe

Délelőtt a svájciak edzője volt a tűzőmester, Helmut Krug a 60 kapu közé négy banánt helyezett, magyarán eléggé haladósra lett állítva a pálya. A körülmények ismeretében az elején indulók két svájci előnyben volt. Loïc Meillard (2.) próbálta ki elsőként a nagyjából másfél perces pályát. Viszonylag tisztán oldotta meg, még ha például a felső lankás részen hiányzott belőle a kellő dinamika. Marco Odermatt (1.) szokás szerint takaréklángon üzemelt délelőtt. Nagyobb lendülettel nyitott, majd egálközeli helyzetből a legvégén osztotta ki a négytizedes differenciát honfitársának. Filip Zubčić (4.) esetében ingatagra sikerültek a kanyarváltások, egyszerűen hiányzott belőle a sebesség. „Jutalma” bő másfél másodperces hátrány.

Forrás: Blick.ch

Žan Kranjec (10.) csak a pálya felső részén beszedte ennek felét, ami a szemre a horváténál lendületesebb mozgás ellenére csak továbbnőtt. Elmaradása túllépte a 2 s-et, gondját a már ekkorra látványos vájatok nagyban nehezítették. Henrik Kristoffersen (9.) elvileg kedveli jelen körülményeket, ehhez képest a szlovénhoz hasonlóan sok széles ívvétellel operált, nem volt kellőképp harmonikus. Kevésen múlt, de az utolsó pozíciót elkerülte. Thomas Tumler (8.) látható egyensúlyi problémákkal síelte meg a második meredekebb szakaszt, így a valamivel rizikósabb menettel kb. ugyanott végzett, mint előző két kollégája. Alexander Steen Olsen (3.) jobb ritmusban haladt, mint az előzőek, annak dacára, hogy időközben beborult az ég, ami nem tett jó a mind kádasabb nyomvonal belátásának. Szorosan beelőzte a horvátot, azaz ő várhatta dobogós helyről a folytatást.

Forrás: Blick.ch

Atle Lie McGrath (6.) hasonlóan óvatosan haladt, mint az előbbi, csakhogy nála hosszabb csúszási fázis jelentkezett. Ő sem úszta meg 2 s-en belül. Luca de Aliprandini (12.) agresszív léckezelésének abszolút nem feleltek meg a körülmények, nem lepett meg senkit azzal, hogy ment a lista végére. Akárcsak a rettentően bizonytalan River Radamus (15.), nála csak úgy sorjáztak a széles kapuvételek. Manuel Feller (13.) újdonsült helyi kristálygömbösnek kijáró buzdítást kapott a közönségtől. Fent bátran vágta léceit, aztán viszont nála is megnyúlt az időköz. Joan Verdú (5.) abszolút legerősebb szektorral nyitott, s még féltávon is pár tizeden belül tartotta Odermattot. A fájdalmain a jelek szerint túllépett andorrai a folytatásban egy laza másfelet, de a dobogóra még mindig esélyes maradt. Alexander Schmid (14.) futamát az előbújt nap sem segítette, támadott becsülettel, de túl zaklatottan haladt. Gino Caviezel (7.) elégedett lehetett, hiszen elcsípte a 2 s-en túli csoport elejét. Alex Vinatzer () csúszása maga volt a kínszenvedés. Úgy mentek lécei a puha havon, akár malac a jégen. 4 és feles hátrányával messze elmaradt az utolsóelőttitől is…

Forrás: Andorra Esportiu

A reklámszünet után nem váltotta meg a világot Thibaut Favrot (16.). Küzdelmét nem méltányolta az óra, csupán Vinatzert előzte meg. Nagyságrendekkel jobban ment Stefan Brennsteiner (11.). Pár századon múlt a TOP10, ami az állapotokat elnézve tisztes szereplésnek minősült. Timon Haugan (17.) látványos hiba nélkül sem úszta meg 3 s-en belül, a hazaiak utolsó sízője, Raphael Haaser (21.) viszont egy jelentős bukóteres akcióval érthető módon ment a lista végére. Sam Maes (18.) megbízható, de középszerű menettel életben tartotta pontszerzési esélyeit, nem úgy Filippo Della Vite, aki a fenti letörésnél oldalára borulva fejezte be szereplését. Az előzmények alapján sejthető volt, hogy Giovanni Borsotti (20.) sem fog sziporkázni. Csupán a gyakorlatilag újraindult Haasert előzte meg. Ryder Sarchett (22.) sízésén érződött a lámpaláz. Próbálta tolni, de sok volt a ritmustévesztés. Nem úszta meg 6 s-en belül élete első VK- futamát…


Délutánra a 10 fokot karcolgatta a hőmérséklet, a zsűri pedig úgy döntött, lerövidíti a pályát, hogy viszonylag vállalható minőségre lehessen gyúrni azt. A norvég edző egy árnyalattal talán technikásabbra kalibrálta a nyomvonalat. Sarchett (20.) valamivel összeszedettebb sízést mutatott be, jelentős elmaradásából kiindulva előrelépésben nem volt oka reménykedni. Haaser egy fél szektort a hátsóján csúszva fejezte be napját, az utána következő olaszok valamicskét javítottak renoméjukon. Borsotti (18.) egy topidő formájában kihasználta a relatíve tiszta pályát, s Vinatzer (19.) sem maradt el túlzottan tőle. Kontrollálták léceiket, a tempó is megfelelő volt. Ez hamar kiderült, a belga futamával: Maes (13.) jelentős hibákkal, a meredek tetején durva késésekkel együtt csont nélkül élre állt. Haugan (6.) nem ment átütően, az ívhasználata ugyanakkor stabilabb volt a belgáénál, ami pont elegendő volt a vezetés átvételéhez. Favrot (11.) egészen az utolsó letörésig jobban állt, ott azonban a kelleténél jobban belefékezett, eldobva minden előnyét.

Forrás: Ski Austria

Radamus (17.) alaposan bekezdett, ennek jegyében fél másodperces előnnyel rendelkezett. Aztán viszont túl sok időt vesztett a céllejtőn, jelentősen visszacsúszott. Elkélt némi ráncfelvarrás a pályának, tartottak némi szünetet. Schmid (15.) harmonikus és bátor sízést mutatott be, a végére azonban ő is belassult, ami részint a hókondíciók romlásának volt betudható. Már csak azért is, mivel Feller (10.) is ott torpant meg látványosan, az osztrák legalább a második helyre befutott. De Alprandini (14.) addig sem ment meggyőzően, ezen nem lehetett meglepődni délelőtti sízését látva. Az osztrákok inkább örülhettek. Brennsteiner (4.) nemcsak fent, hanem a lankás átkötőn is adott valamit a norvégnak, ami épp elég volt a vezetés átvételére. Kranjec (16.) kevésbé állt tisztán lécein, mint az osztrák. Különösen a záró szakaszon esett vissza teljesen mozgása. Annyira, hogy pontszerzése is veszélybe került. Kristoffersen (5.) építgette fórját féltávig, a második letörésnél aztán túl nagy volt az a belefékezés ahhoz, hogy ritmusát tartani bírja. Pár századdal maradt az osztrák vezetés 8 sízővel a vége előtt.

Tumler (3.) a végletekig feszítette a húrt, ami több billenéssel együtt elég volt arra, hogy arányosan növelje előnyét. A céllejtőn gyengélkedett, de a vezetése nem forgott veszélyben. Ugyanakkor messze nem volt verhetetlen menet az övé, ezt Caviezel (6.) nem tudta igazolni. A túl tiszta ívek védekezős attitűdjéből fakadtak. McGrath (12.) rendkívül zaklatott menetet rakott össze, a céllejtőn a kiesés is benne volt a pakliban. Verdú (2.) futamában akadtak szenvedősebb kanyarulatok, mégis masszívan tartotta az iramot, s egy nagyobb megingással együtt élre tudott állni az andorrai. Zubčić (8.) középtájon esett ki a ritmusból egy érintővel vett kapu miatt. Nem volt visszaút, sőt jelentősen visszaesett a horvát. Az alsórészen hozott valamicskét Verdún.

Forrás: Ski Racing Media

Ez megadta az esélyt Steen Olsennek (9.), de megint túlizgulta a dolgot. Szorosan tartotta a differenciát, de egy közelről vett kapu kivetette ritmusából. Agresszív sízését utóbb pálya széli őrjöngéssel vezette le. Meillard (1.) tisztes előnyből indulhatott. Talán túl óvatosan, csak a fenti szektorban elszórt 6 tizedet. A meredeken azért tartotta a lépést, a végén pedig kihasználta az andorrai hibáját, 7 tizeddel élre állt. A 17. legjobb futammal nem állította komoly kihívás elé Odermattot. Aztán bebizonyosodott, hogy a fenomén is képes döntő hibára. Száguldott, mint szokott, majd benézett egy kaput, a külső léces korrigálás ezúttal nem volt elegendő a beforduláshoz. 12 győzelem után megszakadt a sorozat!

Forrás: Blick.ch

Részletes eredménylista

https://img-s-msn-com.akamaized.net/tenant/amp/entityid/BB1k0bDW.img

Forrás: MSN

Loïc Meillard élete formájába lendült az idény utolsó szakaszára. A szakág vb-ezüstérmese a tavalyi schladmingi éjszakai verseny után győzött újra óriásban, összességében negyedjére csendült fel a tiszteletére a svájci himnusz. Egyéni pontrekorddal először állhatott szezondobogóra bármelyik szakágról is legyen szó. Az összetettben ugyanez szinte biztosra vehető, csak az a kérdés, ő vagy Feller lesz-e Odermatt elsőszámú üldözője.

Joan Verdú Sánchez keretbe foglalta szezonját, azt a telet, amikor berobbant a világelitbe. A Val d’Isére-i szakági idénynyitón megdöbbenésre hozott egy harmadik pozíciót, amit Alta Badián egy ötödik, majd Schladmingban egy 7. helyezés követett. A második Gran Risán rendezett versenyen, majd Banszkón kiesett, az észak-amerikai túrára bár kiutazott, rajthoz állni vállfájdalmai miatt nem tudott. (Pontosabban Palisades Tahoe-n síelt egy futamot.)

Thomas Tumler harmadik alkalommal állhatott dobogóra a Világkupában. Óriásban 2018 decemberében végzett ugyancsak a harmadik helyen, míg négy éve parallel-óriásban hozott egy döntős helyezést. Nagy felzárkózást mutatott be bőven túl 30 éven. Két éve még a visszavonuláson gondolkodott, amint kirakták a svájci keretből és önmagának kellett finanszíroznia karrierjét. A tavalyi soldeui idényzárón elért 5. helye elindított valamit, a mostani telet öt TOP8-as helyezéssel sikerült zárnia. Érthető volt elérzékenyülése.

Forrás: BlueWin

Marco Odermatt tucatnyi győzelem, 13 zsinórban jegyzett dobogó és egy egészen a 2021-es cortinai világbajnokságig visszanyúlt célba érési sorozat után esett ma ki. Idénye ezzel együtt egyike a valaha volt legdominánsabbnak. Csaknem kétszer annyi pontot szerzett, mint Meillard a második helyen, összetettben pedig közel kétszeres pontmennyiségnél tart. A kétezres ponthatárt ezzel együtt nagy valószínűséggel át fogja lépni, ha az időjárás engedi a gyorsasági versenyek megtartását. Egymás után harmadjára foghatta kezébe az óriás-műlesiklók kristálygömbjét, erre korábban csak Ingemar Stenmark és Marcel Hirscher volt képes.

A címlapkép forrása: Watson

Hozzászólás