Délelőtti, itt-ott félszeg menete után délutánra úgy igazából visszatért Mikaela Shiffrin! Másodperc fölötti fölénnyel nyerte meg az Åre-i szlalomot, egyszersmind a nyolcadik szakági kristálygömbjét. Az amerikai mellett a zsinórban harmadjára második Zrinka Ljutić (+1.24.) és Michelle Gisin (+1.34) állhat még fel a dobogóra. A pódium sorsa elképesztően szoros csatában dőlt el, hiszen Lena Dürr egy, Anna Swenn-Larsson pedig kettő századdal szorult le onnan. Liensberger végzett a hatodik, Aicher karriercsúccsal a hetedik, Ģērmane a nyolcadik, Dvornik a 9., Moltzan pedig a tízedik helyen. Az eredmények ismeretében eldőlt, hogy a regnáló világbajnok St-Germain lemarad a Világkupa-döntőről, Lara Colturi viszont még ifjúsági korúként mindkét technikai számban elstartolhat Saalbachban. Federica Brignone becsúszott a pontszerző helyekre, de 27. helyével nem váltotta meg a világot, ami Gut-Behramival folytatott összetett küzdelmét illeti.
A január végi sérüléshullám óta eltelt másfél hónap alapvetően átírta az egész Világkupa forgatókönyvét. Az összetettre esélyesek közül előbb Vlhová, majd Shiffrin, végül Goggia hullott ki. (A nagyobb neveket sorolhatnánk tovább…) Az amerikai gyors rehabilitáció után mára jutott el odáig, hogy vállalja a versenysízést, a másik kettőt – jó esetben – október/november folyamán láthatjuk újra síelni. Azóta világossá vált, hogy a bukása előtt az összetettet magabiztos fölénnyel vezető amerikai nem fog címet védeni, erről hivatalosan is lemondott azon kijelentésével, miszerint idén nem szeretne gyors számban versenyezni.
Megtehette volna, hogy pihenéssel, vagy inkább a brutális időszakon átesett kedvese oldalán tölti a nyári felkészülést megelőző időt, elvégre egy szem nyitva maradt esélye, a szlalomosok kristálygömbje nem forgott igazán veszélyben. Sokatmondó, hogy még mindig az a Vlhová áll mögötte a tabellán, aki még január derekán, Jasnán szenvedett keresztszalag-szakadást. (Oké, azóta egyetlen szakági versenyt tartottak, mégpedig Soldeun.) Lena Dürr jelentett egyedül minimális veszélyt Mikaelára, de hátránya 188 pontos volt a mai esemény előtt, azaz a német csakis két győzelemmel tudta volna beelőzni az amerikait. De Shiffrin az Shiffrin, villámgyors rehabilitációs időszak után az első adandó alkalommal újra lécet csatolt.
Åre egyébként kedves helyszín Mika számára, ötször győzedelmeskedett a háromszori vb-házigazdánál, ebből a 2012-es a legelső volt karrierje során. A többieknek (Schneider, Kostelić, Aubert, Liensberger és Vlhová) csak a duplázás jött össze. Annak dacára, hogy összesen 16 dobogós eredményük volt, a svédeknek csupán egyetlenegy sikerük fűződik hazai lejtőjükhöz, 2014-ben Maria Pietilä-Holmner vitte a prímet.
Az utolsóelőtti VK- fordulóról lévén szó nagy kérdés volt még, kik kvalifikálnak a TOP25-be, azaz a nagydöntő elitmezőnyébe. A világbajnoknő, St-Germain a nap előtt speciel nem szerepelt közöttük, hasonlóan Dubovskához, Bucikhoz és Stjernesundhoz, de az utolsó bejutó helyet birtokló Colturi helye sem volt biztos. Emellett kétséges volt, szerepel-e olasz női szlalomos Saalbachban?…
Az időjárási viszonyok kedvezőek voltak délelőtt, a változóan felhős égbolt és a stabil hőmérséklet (mínusz 5 fok) ideális feltételeket ígért a sportolóknak, s persze a nézőknek. Egyedül a 10 km/h-s keleti irányú szél okozhatott papíron galibát.
Zrinka Ljutić (3.) síelt le elsőként a svájci edző tűzte pályán. Agresszíven kezdett a horvát, emellett tiszta nyomvonalon haladt. A céllejtőbe való bemeneten volt egy enyhe korrigálása, egyébiránt remek menettel kezdődött a versenynap. Lena Dürr (4.) részéről szintén tiszta futást láthattunk, alig-alig fejtett ki nyomást éleivel, egyedül a végén volt egy aprócska megingása. Bő egy tizeddel szorult csak Zrinka mögé. Katharina Liensberger (8.) tegnapi esése, kisebb sérülése miatt óvatosan vezette léceit. 85 százados elmaradása nem a semmiből született.

Forrás: GSP
Michelle Gisin (2.) az első kapuk egyikén kissé oldalra ment, de azonnal ritmusra talált. Szépen engedte léceit, s bár a meredeken kisebb késésbe került, a tempója menete végéig kielégítő volt. Minimális, kilencszázados előnnyel élre ugrott. Ezzel feladta a leckét a visszatérő futamot teljesítő Mikaela Shiffrinnek. (1.) Az amerikai támadó mentalitással kezd, az első szektorban a külső léce egy rövid időre elcsúszott. A meredeken nála is fel lehetett jelezni némi késést, a céllejtő azonban már nagyon következetesre sikerült. Két századdal került élre! Jó esélyei voltak ma a svédeknek egy jobb eredményre, miután két sízőjük is bekerült az elitcsoportba. Ehhez képest délelőttjük igencsak csalódást keltően alakult. Anna Swenn-Larsson (8.) túl sok élt használt a pálya tetején, majd középen megcsúsztak alatta lécei, az a korrigálás pedig súlyos tizedeket jelentett. Sara Hector (17.) lábai alatt már fent rakoncátlankodtak a lécek, a letörést követően pedig egyszerűen nem tudott elegendő magabiztosságot mutatni. Honfitársával szemben ő már délelőtt elvesztette a szép szereplés esélyét.

Forrás: Swiss Ski
Katharina Truppe középtájon teljesen kiesett a ritmusból, ami kieséséhez vezetett. Névrokona, Katharina Gallhuber (6.) jóval bátrabban tette lécet az ívekre, csakhogy a letörésnél ő is késésbe került, durvábbra, mint bárki előtte. Egy keresztléccel megfogta, dinamikája hamar helyreállt, így egész jó helyről várhatta a folytatást. Camille Rast (16.) az első átmenetnél elvesztette a fonalat, számos stanglit kövér íveken oldott meg, így csak Hectort előzte meg. Katharina Huber (5.) esetén az első harmad életerősre sikerült, középen azonban sok volt a térvesztés. Ezzel együtt szűk egy tizeddel verte druszáját, ezzel ismét ő volt a legreményteljesebb osztrák szlalomos. Leona Popović (21.) hozta azt, ami rossz formájából következik. Túl sok nyomást erőltetett léceire, a tapadást nem találta, a végéig ez közel 2 másodperces időkülönbséghez vezetett. Paula Moltzan (7.) vagánysága összességében kifizetődött. A céllejtőn elkövetett megcsúszásai azonban tizedekkel növelték hátrányát. Melánie Meillard (12.) jó kezdését a meredeken szúrta el. Túlmozogta azt a részt, egyensúlyi problémái megbosszulták magukat. Ali Nullmeyer (19.) esetén túlzottan kerek vonalvezetést lehetett felfedezni, így feltűnő hiba nélkül is beszedett másfél szekundumot.
Andreja Slokar (13.) erős kezdés után középtájon elveszítette a kontrollt lécei felett. A nehézségeket nagy nehezen orvosolta. Ellentétben Mina Fürst Holtmann-nal, aki ugyanott oly mértékű ritmustévesztésbe került, hogy szép lassan kivezette magát a pályáról. Laurence St-Germain (28.) hatalmas hibával kezdett fent, teljesen félre kellett fordulnia. A céllejtőn szintén megcsúszott, így a pillanatnyi utolsó hely birtokában izgulnia kellett a továbbjutásért. Ana Bucik (15.) ezúttal felpaprikázta magát. Bár középen rövid időre elszaladt alóla a külső léce, a céllejtőn pedig egyensúlyi gondok gyötörték, menete bőven jó volt egy erős középmezőnyre. A szezon egyik felfedezettje, Chiara Pogneaux (34.) ezúttal lemaradt a második futamról, az elégtelen dinamikára a laposon nyilván súlyosan ráfizetett. Franziska Gritsch (33.) szintúgy túl nagy nyomást fejtett ki léceire, nála a meredek lejtő lett rettentően darabos miatt. Az osztrák ezzel lecsúszott a VK- döntőről. Martina Dubovská (18.) meredeksízése egész idényben kritikus volt. Ma is totál ritmustalanul haladt ott, úgy kellett becsúsznia a kanyarokba.
Thea Louise Stjernesund (42.) továbbjutása akkor ment el, amikor keresztbe kellett fordítania léceit a középszakaszon. A lettek büszkesége természetesen nem került ilyesmi helyzetekbe. Dženifera Ģērmane (10.) végtelenül tisztán, a stanglikhoz közel haladt, emellett engedte léceit, ahogy kell. Nem kapott egy szekundumot, és a TOP10-ből várhatta a folytatást. Szintén jó pozícióba került Neja Dvornik (14.). A fiatal szlovén becsülettel támadott, térdről próbálta gyorsítani léceit. A szoros középmezőnybe tagozódott be. Az EK- listavezető Nicole Good (37.) acélos kezdőszektor után nagyot rontott, onnantól fogva nem volt esélye továbbjutni. Ezzel együtt lemondhatott a VK- fináléról, hasonlóan a 30-assal érkezett Marta Rossettihez (35.), akinek teljesen félre kellett fordulnia fent, miután belehibázott a hullámba. Ők ketten búcsút inthettek Saalbachnak. A sok korrigálással síző Hanna Aronsson Elfman (20.), a túlontúl óvatos Martina Peterlini (23.) és a gyönge felső részt követően fokozatosan beleerősítő Lara Colturi (29.) számára még nyitott volt az előrelépés lehetősége.
Harmincon túl Federica Brignone (31-essel a 25.) menete volt leginkább érdekes. Tudjuk, hogy Fede’ szlalomtudása bőven megüti a VK- színvonalat, amit óvatosabb középső szakasszal együtt pontszerző esélyre tudott váltani. Az őt követő AJ Hurt (49.) ugyanakkor egy abszolút legjobb nyitószektor után a bukótérből vánszorgott vissza a pályára, eldobva ezzel a VK- döntő esélyét. Továbbjutott az EK-mezőny elitcsoportjából Lara Della Mea (35-össel a 27.), a svéd Elsa Fermbäck (36-ossal a 24.), a norvég Bianca Bakke Westhoff (40-essel a 26.), s életében először a francia Marion Chevrier (46-ossal a 30.). Amelia Smart (33-assal a 22.) révén még egy kanadai kvalifikált, de a legnagyobbat kétségkívül Emma Aicher (39-essel a 11.) rendkívül kiegyensúlyozott, s persze erős menete szólta.
A délutáni tűzőmestert nem az őt delegáló nemzet (cseh), hanem a neve tette különlegessé. Livio Magoni korábban rendszeresen kapta ezt a feladatot, például Vlhová edzőjeként. Ezúttal Dubovská házi trénereként dobta ki az algoritmus. Chevrier (24.) egy nagyobb korrigálással együtt simán leért, érthetően nem engedte veszni hagyni első VK- pontjait. Az élről rögtön letaszította őt Colturi (23.) – túl direkt sízése ellenére. St-Germain (22.) túltolta az első átmenetet, oldalra kellett ott tennie léceinek a végét. Élre állt, de csak kevéssel, ami éreztette, hogy sok pontot nem tud fogni az albán-olasz tinin. Pár pozíciót azért mindketten előrébb léptek. Della Mea (25.) középütt a belső sílécen csusszant meg, Westhoff (28.) a céllejtő bejáratán keresztezte léceit, Brignone (27.) pedig elejétől fogva nem ment ideális vonalon. A délután első kiesője egy hazai síző lett, Fermbäck a középső szakasz egyik hullámánál tévesztett kaput. Ott egyébként többeket megtréfálta a trükkös kombináció, alig volt olyasvalaki, aki befékezés nélkül átsuhant azon a részen. Az aránylag biztos VK- döntőrésztvevőnek számító Peterlini (26.) izgalmas helyzetbe hozta magát. A meredeken, és a céllejtőn többször lecsúszott a normális ívről, ennek pedig visszaesés lett a vége. Smart (20.) szépen engedte léceit odafönt, s ugyan meggyűlt a baja a kompresszióval a céllejtőn, a vezetést át tudta venni.
Popović (17.) javított valamicskét délelőtti produktumán. Bár középen többször korrigálnia kell, második futama szemre jobban nézett ki. Nyolcadik legjobb futammal élre állt, sokáig azonban ő sem üldögélt a szponzoralkalmatosságon. Aronsson Elfman abszolút legjobb idővel oldotta meg a tetőt, s bár voltak aztán nehézségei, simán élre állhatott volna, ha néhány stanglival a vége előtt nem téveszt kaput. Nullmeyer (19.) megilletődöttnek tűnt a tetőn, amiért kár volt, tekintve mind középen, mind a végén dinamikus sízést mutatott be. Dubovská (15.) lécei közel jártak a stanglik tövéhez középütt, a céllejtő bejáratánál történt megingással azért vesztett egy keveset. Tisztes szerepléssel egy perc erejéig élre állt, aztán Hector (14.) került sorra, a svéd pedig jó lendülettel tolta végig a pályát, kétség nem fért pillanatnyi elsőségéhez. Rast (12.) még jobb ritmust talált a hegytetőn, a középső szakasz hullámaira sem lehetett panasz, ami kellett ahhoz, hogy pár századdal letaszítja a svédet az élről.
Tizenöt sízőt követően tehát Rast, Hector, Dubovská sorrend alakult ki. A reklámszünet végeztével Magoni előző munkaadói, vagyis a szlovénok vették birtokukba a pályát. Bucik (21.) nem tudta jó helyzetét eredményre, VK- döntőre váltani. A középszakasz hullámain nagyot kellett gépészkednie a talpon maradásért. Dvornik (9.) elegánsan oldotta meg a tetőt, a középső rész kritikus szakaszán sem voltak gondjai, sebessége kitartott. Az addigi legjobb idővel nyilván simán élre állt. Slokar (18.) kezdettől fogva szélesebb íveket húzott, a sok térvesztés meglátszódott folytonosan növekedő hátrányán. Meillard (13.) menetében szintén sok túlcsúszást lehetett feljegyezni, a trükkös hullámnál pedig nem tudta tartani a tempót. Aicher (7.) tisztán, hibamentesen tette a dolgát, látható túlcsúszás nem volt felfedezhető nála. Azt a bizonyos trükkös kaput talán senki nem vette oly fölényesen, mint ő. Magától értetődő módon arrébb lökte a szlovén lányt a rangsorban. Ģērmane (8.) okos lécvezetéssel oldotta meg az ominózus stanglit, a cél előtti hajtűt viszont lekéste, épp az volt az a hajszál, amivel kikapott a némettől.
A legjobbak előtt német- lett- szlovén hármas foglalta el a dobogós helyeket. Liensberger (6.) az első letörésnél egy pillanatra megemelkedett, de hamar túllendült a nehézségen. A hullámon és a céllejtőn nagyot ment, egyetlen századdal legyőzte Aichert. Swenn-Larsson (5.) igyekezett kiszolgálni szurkolóit, az elejétől fogva teli rüszttel tolta. Menete nem volt hibátlan, párszor összenyomta a kompresszió, külső síléce kitért a hullámban, de a szűk nyomvonal végső soron kamatozódott. Minden korábbinál erősebb menettel felkéredzkedett a dobogóra. Moltzan (10.) ívei jóval kövérebbek voltak, a céllejtőn pedig meg kellett fognia léceit, így persze esélye nem volt dobogó közeli helyekre. A hátramaradt osztrákok különösebben nem remekeltek. Gallhuber (11.) kevésbé akart támadni, mint elsőre, nála nagyon hiányzott a tempó, Huber (16.) pedig pálya eleji léckeresztezésével dobta el a jó eredmény lehetőségét.
Maradtak négyen, az a négy, aki lélegzetvételnyi előnyt szerzett magának délelőtt. Dürr (4.) kelleténél óvatosabban viseltetett fent, a középső szakaszon is inkább a biztos ívekre fókuszált. A céllejtőn nyomta meg igazán, ez pedig elég volt arra, hogy egyetlen századdal a svédek potentátja előtt maradjon. Ljutić (2.) középtájon könnyedén próbált áthaladni, így noha a topdinamika hiányzott nála, a szűk ívek élen tartották a horvát lányt. Gisin (3.) túl keményen vetette be léceit az első szektorban, a céllejtőt ellenben remekül megoldotta. A biztos dobogó tudatában örömködött. Ljutić várva várt első VK- sikere nem ma realizálódott. Shiffrin (1.) elejétől fogva uralta a lejtőt, ahol kellett, picit visszább vett, ahol szükséges volt, tempót váltott. Az utolsó letöréstől kezdve meg úgy haladt, mint a gőzvonat. Megint leiskolázta a mezőnyt!

Forrás: CNA

Mikaela Shiffrin visszatérése nem sikerülhetett volna impozánsabbra: megszerezte 96. Világkupa-győzelmét, egyszersmind bebiztosította nyolcadik szezonelsőségét a szlalomosok között. Ez utóbbival beállította Ingemar Stenmark rekordját. Zrinka Ljutić negyedik alkalommal végzett dobogón, mindannyiszor szlalomban, s ezek közül három második helyét az előző versenyeken zsebelte be. Mondhatnánk, hogy érik az a győzelem, ha nem tudnánk, ki(k) ellen kellene azt kivívnia… Michelle Gisin szlalomformája visszatért, ez a második dobogója idén. Összesen a kilencedik, ebből hétszer harmadikként zárt. Holdener- Díjas mutatvány ez lassan…
A Világkupa jövő hétvégén a szezonfináléval, annak is az első szakaszával zárul. A technikai hétvége kérdése az, marad-e szemernyi esélye Brignonénak arra, hogy az azt követő gyorsasági víkenden megelőzze valahogy Gut-Behramit összetettben. Ha erre igen a válasz, akkor óriás-műlesiklásban is fordulat következne be 95 pontról. Igen, ez felejtősnek tűnik.


A címlapkép forrása: Pomona





