Feller újabb győzelemmel a szakági cím felé

Manuel Feller remek második futamot síelt az igen leromlott pályán, így a harmadik helyről kettőt előre ugorva győzött Palisades Tahoe-ban. A második helyet megőrizte Clèment Noël míg Linus Straßer a harmadik helyre csúszott vissza. Ezzel Feller hatalmas lépést tett a szakági cím felé, előnye már 200 pont feletti a bajorral szemben, három versennyel a szezon vége előtt.

A törlések révén várhatóan 11 fordulóssá váló szlalomnaptár 8. fordulójára került sor Palisades Tahoe-ban. A szlalomosok és az óriásműlesiklók a két hétvégés tengerentúli programjukat kezdték meg a tegnapi nap, óriással, ahol Marco Odermatt matematikailag is biztosította harmadik összetett címét. Ma viszont már a stangliké volt a főszerep. A szakági tabella élén Manuel Feller állt a verseny előtt, 160 pontos előnnyel Linus Straßer előtt. Előbbi 3, utóbbi két idei győzelemmel rendelkezik, míg a további 1-1 versenyt az időközben lesérült összetett aspiráns Schwarz és a legutóbbi befejezett versenyt a 30. helyről megnyerő Daniel Yule osztoztak.

A helyszín, leánykori nevén Squaw Valley, az 1960-as olimpia helyszíne tavaly tért vissza a világkupába. A kaliforniai helyszín arról lehet emlékezetes tavalyról, hogy AJ Ginnis és Alexander Steen Olsen közel egy órán keresztül izgultak, vajon ki nyeri a versenyt. Mint emlékezetes, a szakadó hóesésben csak következtetni lehetett a videofelvételek alapján, hogy a görög rálépett egy kapura. Végül kizárták, így a norvég ünnepelhette karrierje első győzelmét, míg Albert Popov az első dobogóját.

A Palisades Tahoe-i pálya nem a legmeredekebb, a rajttól a célig inkább lankássá válik, de a rajtot követő rész még egész meredek. Az óriás-műlesikláson látott letörés tetejéről indultak a sízők. A pálya utan sokáig balkéz felé dől valamennyire, mielőtt valamikor féltávnál hirtelen jobbkanyarral tart egyenesen a célig. A svájci edző egy nem túl trükkös, viszonylag átlagos pályát tűzött a lejtőre. Ami viszont egyértelmű volt, bátran kellett engedni a léceket, ha valaki jó eredményt akart elérni. A tegnapi nappal ellentétben ma már jócskán fagypont felett járt a hőmérséklet, így az biztosnak tűnt, 15-ös rajtszám után nehezebb lesz ma a dobogó közelébe kerülni az első futamba, de a szervezők bíztak abban, hogy összességében nem romlik majd rohamosan a pálya.

Az egyre jobb formába lendülő Henrik Kristoffersen (5.) nyitotta meg a versenyt az amerikai délelőttben. Szemre jó íveket húzott, de sebességét Linus Straßer (1.) kőkeményen leértékelte. A német hasonlóan hiba nélkül, de teljes más sebességtartományban síelt, másodpercen túli előnyt jelzett az óra. Mint utóbb kiderült, nem a norvég sebességével volt alapvetően a gond, csak a német volt az egyetlen, aki teljesen más sebességet el mert vállalni. Timon Haugan (4.) hasonló sebességgel síelt, mint honfitársa, de a kezdés jobbnak bizonyult. Daniel Yule (8.) a lankásabb részre nem tudott kell lendületet átmenteni, a norvégok mögé sorolt be. Clèment Noël (2.) került a legközelebb a bajorhoz, de a pálya irányváltását követően némileg lelassult.

Manuel Feller (3.) nem kezdett átütően, a de a „célegyenesre” érve nagyon rákapcsolt, és nem sok híja volt, hogy a franciát is visszaelőzze. Loïc Meillard (17.) igen lassú menetét követően az a csúfság állt elő a svájciakkal, hogy saját tűzésükön sereghajtóként állt a két sízőjük. Meillard már két másodpercen túli hátrányban izgulhatott. Tommaso Sala (7.) nagy mentésnek köszönhette, hogy célba ért – egy alkalommal méterekkel a kapu tövétől sikerült csak az élváltást teljesíteni. Fabio Gstrein (6.), ahogy Feller is, a pálya második felén volt élesebb, de honfitársától a pálya egészét tekintve elmaradt sebességben. Kristoffer Jakobsen (10.) esetében idén nem épp meglepő a célba érés, de mindehhez mintha túlságosan is visszafogta volna magát, szokott vadságához képest.

forrás: blick.ch

A lejtő címvédője, Alexander Steen Olsen (46.) volt az első kvázi kieső. Nagyjából 15 másodperc után kellett állóra fékezni, és lendületből egy fél métert felfelé síelni, hogy szabályosan folytathassa a versenyt. Egészségesen Ramon Zenhäusern (12.) szereti a hasonlóan haladós, lankásabb pályákat. A szezonbeli hátfájása mellé még megfázással is küzdő svájcinál viszont a cél előtt nagyobb hiba is akadt a közepes sebességű menetében. Steen Olsent követően megvolt az első tényleges kieső is, Marc Rochat vertikális kapu egy stangliját vette lécei közé. Atle Lie McGrath (27.) eleve gyenge menetébe hibázott bele a pálya közepén egy oldalra billenéssel – egy század híján 3 másodperces hátránnyal izgulhatott a folytatásért. Dave Ryding (15.) a záró szektorra lassult le jelentősen, pedig addig kinézett a top10 számára.

Albert Popov (19.) a meredekebb részen pattogósan síelt, onnantól viszont egyre jobban lassult. Dominik Raschner (9.) a pálya végére remekül mentette át a lendületet, hosszabb idő után először síelt be valaki a top10-be. AJ Ginnis tavaly közel egy órán át várt arra, hogy vajon megnyerte-e első világkupa futamát, mielőtt kizárták. Ezúttal egyértelműbb volt a helyzet, remek részidők után lépett kapura. Alex Vinatzer (16.) lassabb nyitán után tudott valamelyest belelendülni. Michael Matt (34.) komolyabb hibákkal teljesítette a pályát, 3 másodpercen kívülre szorult. Samuel Kolega (20.) mindössze a célegyenesre lendült bele jobban, de összességében nem volt egy kimagasló futam. A balosokban egyre inkább mélyültek a kádak, ehhez képest volt remek eredmény volt Steven Amiez (11.) remek tempójú sízésével, hogy majdnem elcsípte a legjobb tízet. Sebastian Holzmann (46.) szenvedősebb menetét követően újabb remek következett – Luca Aerni (12.) remek kezdést, majd kisebb hibát követően korrekt célegyenest zárt.

Johannes Strolz (18.) jól hajrázott, ennek köszönhette, hogy a folytatást illetően nem kellett izgulnia. Adrian Pertl (28.) lassan kezdett, és utána sem tudott jelentősen gyorsulni. Sebastian Foss-Solevåg (31.) továbbra is rendkívül magán kívül idén, nem jutott tovább ma sem. Filip Zubčić (25.) 500 pont alá került az összetett világranglistán, ami ezzel azt is jelentette, elvesztette azt az előnyt, hogy 16-ossal síelhessen. A továbbjutást így is biztosította. Rögtön újabb horvát érkezett, szám szerint már a harmadik, de Istok Rodeš kiesett, így nem síelhetett 3 órával később saját edzője tűzésén. A szakági világranglistán holtversenyben állt a 33. helyen Tobias Katlunger (21.) és Billy Major (30.), így 31 síző után ért véget a legjobbak blokkja.

Harmincon, vagyis ugye harmincegyen túlról Armand Marchant (14.) szerepelt a legjobban, aki 40-essel fért be a legjobb 15 közé. Ezt követően még egy síző fért be a továbbjutók közé, 45-össel Sam Maes (29.) fokozta tovább a belgák örömét! Nem fordult még elő olyan, hogy Belgium két sízőt ad a második futamba. Marchant és Major közt is akadt még néhány továbbjutó: Joshua Sturm (36-ossal 22.), az egyetlen továbbjutó hazai Jett Seymour (39-essel 23.), valamint Tanguy Nef (34-essel 24.).


A második futam pályáját horvát edző tűzte, jóval inkább széttűzöttre, mint az első futamban. A haladós részeket több helyen is komoly ritmustörésekkel nehezítette meg. Bár az idő enyhe volt továbbra is, a pálya kevésbé rohamos romlásában bízhattunk, ahogy abban is, hogy az első futam nagyobb különbségei révén ez sem okoz majd talán irreális eredményt. Az első síző Billy Major volt, de megbillenése révén nem hozzá, hanem Sam Maes (25.) nevéhez fűződött az alapidő. A belgának ugyan akadtak nehézségei, de becsülettel célba ért. Adrian Pertl (22.) a végére tudott nagyobb lendületet átmenteni, amivel jelentős előnyre tett szert. A vezetés viszont hamar odalett, miután Atle Lie McGrath (12.) nemcsak hasonlóan lendületes zárást síelt, mint az osztrák, de már előtte is komolyabb hiba nélkül, tempósan tudott síelni. Stefano Gross (19.) a felső részen merte jobban engedni a léceit, a folytatásban viszont kevesebb volt a lendület. Filip Zubčić (13.) felül még merészebb volt, egy utána jött hiba viszont lenullázta 75 százados előnyét. A kérdés innen az olt, ki lesz, aki először rakja össze az elejét és a végét is hibátlanul.

saját/Eurosport.com

Tanguy Nef (20.) több kisebb hibát is vétett, hátrébb csak a több kiesőnek köszönhetően nem csúszott összességében. Jett Seymour (15.) amerikai sízőhöz méltóan engedte a léceit. Sokáig úgy tűnt, élre állhat, végül rossz oldalán volt a századoknak. Joshua Sturm késés miatt esett ki, míg Tobias Kastlunger egy vertikális kaput vett a lábai közé. Samuel Kolega (10.) rendkívül pattogósan síelt, látszott, kedvére lett tűzve a pálya. Részben hozott előnyének is köszönhetően ugrott az élre. Johannes Strolz (14.) nem volt elég dinamikus a pályához, sokat csúszott vissza. Loïc Meillard (9.) fent kihasználta, hogy Kolega nem volt a legélesebb, és bár a pálya nagy kanyarjában volt bizonytalansága, így is át tudta venni a vezetést. Ahogy Meillard kihasználta Kolega fenti visszafogottságát, úgy használta ki előbbivel szemben Alex Vinatzer (6.) a pálya közepi bizonytalanságokat.  A pálya közepén az olasz egyébként is remekül síelt, nem volt kérdés, olasz vezetés lesz féltávnál.

Nem sok híja volt, hogy mindkét angol kiessen. Dave Ryding (24.) hátrabillenve, egy lécen kényszerült mentésre, de ezzel szinte senkit nem előzött meg. Armand Marchant (18.) több kisebb hibát is vétett, jelentősen visszacsúszott. Ramon Zenhäusern (21.) a meredekre tűzött trükkös kapukkal jelentősen megszenvedett, onnantól pedig a lendület is elfogyott a folytatásra. Úgy tűnt, a pálya is kezdi megadni magát, ugyanis Luca Aerni (17.) már látható hiba nélkül is jelentősen hátracsúszott. A második szektor trükkös meredekje tűnt a gyenge pontnak. Steven Amiez (11.) nagy elánnal vágott neki a pályának. A meredeken azonban nagy mentésre kényszerült, a vezetés nagy valószínűséggel ott úszott el. Kristoffer Jakobsen (5.) megmutatta, azért a pálya teljes összeomlásáról még nem kell beszélni. Remek, pattogós stílussal gyorsan sorozta a stanglikat, ugrott is az élre, a második legjobb futammal. Dominik Raschner vertikális kapuknál billent ki egyensúlyából, ami kieséshez vezetett.

A reklám után az első futam legjobbjai következtek már. Daniel Yule viszont a jó kiindulást nem tudta eredményre váltani, ugyanannál a vertikálisnál esett ki ő is, ahol eddig a kiesők zöme. Tommaso Sala (23.) belehibázott a meredekbe, és ugyan ki nem esett, de ez láthatóan teljesen kizökkentette a koncentrációból. Dühöngve vette tudomásul, hogy senkit nem előzött meg a leérkezettek közül. Fabio Gstrein (7.) a meredek vége előtt kényszerült kisebb mentésre.  A pillanatnyi dobogó így is reális volt, de a századok nem vele voltak, így annak csak harmadik fokával kellett beérnie. Henrik Kristoffersen (8.) 6 tizedes előnnyel vágott neki a pályának, de ezúttal nem tűnt olyan élesnek, mint délelőtt. Kissé idegesen síelt, így kiszorult a legjobb háromból is.

Timon Haugan (4.) ugyan előnye jó részét otthagyta a meredeken. Utána viszont meg tudott újulni, és a lapos részen gyorsabb volt, mint Jakobsen, így át tudta venni a vezetést. Manuel Feller (1.) fél másodpercről indult, és a vertikálison, ami két honfitársán is kifogott, nagyon vigyázott. Azt a kapukombinációt leszámítva viszont remekelt, meg is tartotta a vezetést Haugannal szemben. Clèment Noël (2.) a trükkös kapukban hozott Felleren, utána viszont volt némi megingása, ami miatt nem tudta megelőzni az osztrákot. Linus Straßer (3.) fél másodpercet hozott az első futamból. A trükkös részen ő is építette előnyét, utána viszont az osztrák volt inkább fölényben. A laposon volt még egy kisebb hiba, így végül a 3. helyre csúszott vissza.

Manuel Feller a 6. győzelmét aratta, a negyediket idén. A korábbi notórius kieső Ryding mellett az egyetlen versenyző, aki minden versenyt pontszerzőként zárt, ráadásul mindegyiken a legjobb ötben. Clèment Noël idén 4., összességében 24. alkalommal állt dobogóra. Linus Straßer ma jubilált, 10. dobogóját szerezte szlalomban.

Három versennyel a szezon vége előtt matematikailag még négyen nyerhetik meg a szakági világkupát, a mai első négy versenyző. Feller előnye azonban 204 pont Straßer előtt, azaz már jövő héten megtörténhet a bajnokavatás. Noël és Haugan esélye inkább már csak matematikai. Összetettben Feller kezdi megszilárdítani második helyét Sarrazinnel szemben.

Jövő héten Aspenben folytatódik a világkupa. Péntek este, az első óriással veszi kezdetét a program, míg az újabb szlalomot majd vasárnap rendezik.

Borítókép forrása: orf.at

Hozzászólás