Megszorongatták, de hiába: Odermatt bebiztosította 3. összetett elsőségét

Bár Kristoffersen komoly nyomás alá helyezte remek futamával Odermattot, egy fergeteges záróetappal 3 tizedet fordított az időkülönbségen a svájci, ami zsinórban elért 10. GS- elsősége mellé a VK-összetett siker bebiztosítását is jelentette a számára. River Radamus pedig olimpiai és vb-negyedik hely és nyolc TOP10-es VK-helyezés után hazai lejtőn végre dobogóra állhatott. A svájci csapat remekelt: Tumler, Caviezel és Meillard foglalta el a 4-5-6. helyeket, őket két osztrák, mégpedig Haaser és Feller követte a listán.

Tengerentúli kirándulással fordulnak a férfiak a Világkupa-szezon hajrájára. A nyugati parton, Kalifornia államban rendeznek technikai hétvégét ezekben a napokban. A helyszín egészen 2021-ig Squaw Valley néven futott, többek közt olimpiai versenyeket is rendeztek ott. A névváltozás hátterében az áll, hogy a „squaw” szót gyakorlatilag kitiltották a nyilvános közbeszédből, annak negatív konnotációja (kb. „indián csajszi”).

Előző évben Palisades Tahoe tért vissza a Világkupa-naptárba a lejtő, a mezőny általános ellenérzése közepette. Ami annak ellenére sem lanyhult, hogy idén a gyors sízőket nem utaztatták át a fél világon át, hiszen Aspenben GS+GS+SL kombinációra kerül majd sor.

Óriás-műlesiklásban a hetediket rendezték e szezonban. A kérdés az volt, hogy Marco Odermatt behúzza-e zsinórban tízedik szakági futamgyőzelmét azon a lejtőn, ahol egy esztendeje – még utoljára – legyőzték őt? A győztes Marco Schwarz bormiói esése óta maródi.

A norvégok edzője egészen izgalmas tűzést álmodott a Red Dog névre hallgató pályára, különösen a három banánkapu mondatta ezt velünk előzetesen. Az időjárásra (fagypont körüli hőmérséklet, ragyogó napsütés), a hóviszonyokra (keményre dolgozott) és a látványra (havas háttér) sem lehetett panasz.

Forrás: Tages-Anzeiger

Manuel Feller (10.) érdemi rontás nélkül tudta le a nyitómenetet, a kisebb hibák helyett inkább a biztonságiba nyúlt letörést lehetett kiemelni érvként arra, amit aztán történt… Marco Odermatt (1.) ugyanis agyonverte az osztrák alapidejét. Brutális dinamikával szárnyalta végig a lejtőt, a kegyetlen űrsízéssel 1.80-as előnnyel állt élre. Bár Žan Kranjec (8.) a pálya bizonyos szakaszain századokra volt a svájcitól, összességében nem lehetett őt sem konkurensnek elkönyvelni. Alexander Steen Olsen (25.) patent alaptempóval nyitott, aztán persze kinyílt az olló. Rossz helyen, laposon került késésbe, ott totál kiesett a ritmusból. Némileg váratlanul Henrik Kristoffersen (2.) felvette a kesztyűt az éllovassal. A startnál felvette a tojástartást, amit 5-6 kapun keresztül végig is tudott vinni. A letörésnél újabb lendületet vett, csaknem 3 tizedet osztott ki Odermattnak. A végén fordult a kocka, de csak 15 századdal szorult a második helyre a norvég. Filip Zubčić (4.) a felső szakaszon sok időt vesztett, a legmeredekebb részt, s pláne a végén viszont erőnek teljében síelt. Így másodpercen belül ragadt. Loïc Meillard (7.) már odafent sokat bukott, a letörést aztán hiába oldotta meg újszerűen, s szemre tetszetősen, hátrányát a másfél szekundumot kapirgálta.

Forrás: Marca.com

Atle Lie McGrath (28.) finoman szólva nem remekelt. A letörésbe bele kellett fékeznie, aztán gyakorlatilag lemásolta Steen Olsen mutatványát, már ami a hibát illeti. Rasmus Windingstad (16.) csúszása sem sikerült optimálisra az edzője által tűzött pályán. Sok teret, és időt vesztett nagyon korán, s bár honfitársaival hamarább szedte össze magát, mégis ők hárman szerénykedtek a sor legvégén. River Radamus (3.) abszolút topszektorral nyitotta menetét, a lendületét pedig egész gördülékenyen átvitte a meredekre. A hazaiak kedvence letaszította egy kevéssel a dobogóról a horvátot. Gino Caviezel (9.) rossz ritmusban, de legalább következetesen haladt lejtmenet, Stefan Brennsteiner (21.) pedig két nettó sízési hibával jelentkezett, fent túl direkt íveket húzott, a letöréstől fogva pedig még nagyobb gondja támadt a vonaltartással. Alexander Schmid (18.) simulékony stílusának nem felelt meg a száraz amerikai hó, gondjai támadtak a hullámokkal; az egyensúlyproblémákkal szembesült Filippo Della Vite (12.) kapcsán ugyanez volt elmondható. Joan Verdú (22.) lagymatag kezdés után a letöréstől kezdve lassan magára talált, de csak a két nagyot hibázó norvégot tudta megelőzni.

Forrás: Vail Daily

A 15-22-es rajtszámos blokkból elsőként Thomas Tumler (5.) több dinamikával nyitotta menetét. Ügyelt a letörésre, a folytatásban jó íveken haladt, a második legjobb svájci pozíciója aligha szomorította el. Luca de Aliprandini (13.) a fenti lapos végén hibázott, majd a letörésnél mélyre került, onnantól fogva korrekt kármentésnek elment a futama. Giovanni Borsotti lett a nap első kiesője (a mindössze háromból), a pálya felső hullámain esett a klasszikus belsősíhibába. Raphael Haaser (6.) masszív erős futammal, remek léctartással lett a délelőtt legjobb osztrákja. Thibaut Favrot (18.) szintúgy belátta, támadnia kell a felső szakaszon, csak aztán a meredeken elvesztette a vonalvezetést, ment a középmezőny sűrűjébe. Tommy Ford (23.) bíztató kezdés után túl sokszor húzott széles kapuvételt, így csak a norvégokat tudta megelőzni. Alex Vinatzer (14.) sízéséből ezúttal hiányzott a kellő lendület.

Forrás: Idaho State Journal

A harmincig hátralévő futamok felemásan sikeredtek. Patrick Feurstein (32.), Erik Read (33.), Leo Angunot (26.) és Hannes Zingerle (34.) egyáltalán nem érzett rá a pályára. A kanadainál a dinamikával, a többinél a megfelelő vonalvezetéssel voltak komoly problémák. Fadri Janutin (29.) komoly rontásokkal együtt egész épp csak kiszorult 3 s-en kívülre, Sam Maes (23.) sokkalta jobb ritmusban közlekedett a lejtőn, Justin Murisier (11.) pedig látványosan elemében volt ezen hókondíciók közepette, akárcsak Timon Haugan (16.).

A továbbiakban keveseknek termett babér, noha többek bőven a határon túl síeltek. A délutáni folytatásra készülhetett Livio Simonet (32-essel a 20.), Joshua Sturm (44-essel a 15.), Patrick Kenney (51-essel a 29.), s végül Lukas Feurstein (56-ossal a 26.).


Olasz edző, mégpedig a lesiklás egykori kétszeres Világkupa-győztese, Peter Fill állította össze a nyomvonalat. Haladósabbra, kevésbé trükkösre sikeredett a nyomvonal. A szikrázó napsütés enyhe idővel párosult, a célban 7 fokot mértek, a lejtőt pedig sózta a helyi erő. Janutin (23.) a biztos pontszerzés nyugalmával állította fel az alapidőt, hozzá képest Kenney (24.) meglepően feszélyezettnek tűnt, első VK- pontjai azért nem forogtak veszélyben. McGrath (13.) valamicskét javított a renoméján, megfelelő lendülettel szelte a kanyarokat, megsíelte a legjobb délutáni futamidőt. Innentől fogva a pályaromlásban bízhatott. Anguenot (21.) sok apró rontással nem rúgott labdába, az ifjabbik Feurstein (10.) már át tudta venni a vezetést a norvégtől. Hogy aztán rögtön egy másik skandináv kerüljön élre. Steen Olsen (9.) egyes kulcsfontosságú kanyarokban nem teljesített tökéletesen, ám ritmusban maradt, ami a végén pár százados előnyhöz elegendő volt. Ford (20.) fent rettentően távol került a kaputól, onnantól fogva vérmes reményei nem lehettek.

Forrás: HudsonValley360

Annál is inkább, hogy tetejében nem is volt valami agilis, nem úgy Maes (11.), aki szűk fordulóival egész jól tartotta az éllovast. Szépen lépegettek előre az elejében azok után, hogy Verdú hátfájdalmai okán visszalépett a második futamtól, Brennsteinert pedig a letörésnél olyan szinten elvitte a lendület, hogy valósággal kivágódott a pályáról. Egyfajta tendenciaként megfigyelhető volt, hogy a laposon jelentősen el kezdtek maradni a sízők Steen Olsenéktől. Simonet (14.), Schmid (15.), majd Favrot (18.) szedett be ott súlyos tizedeket. Windingstad (16.) már a meredek aljáig elvesztette minden előnyét, de esetében sízési hibákat lehetett felfedezni. Ennek ellenére ő a laposon egész gyorsnak volt mondható. Haugan ugyanott búcsúzott, mint annak előtte Brennsteiner. Lekéste a letörést, majd kalimpálással egybekötve sem volt esélye pályán maradni.

Forrás: The Herald Journal

Tizenöt sízőt követően Steen Olsen vezette a versenyt Feurstein és Maes előtt. Sturm agresszív, szűk íveket húzott kezdettől fogva, amivel jó úton haladt a vezetés átvétele felé. Nem sokkal a cél előtt döntötte túl, majd forgatta el léceit. Ezután három olasz követte egymást zsinórban – sok köszönet nem volt benne. Vinatzer (19.) folytonos technikai hibákkal küszködött, hiába kereste a kanyarok bemenetét; de Aliprandini gyatra nyitószektor után a letörésnél zúgott ki a pályáról belső sízési hibát követően, Della Vite (22.) pedig hasonlóan harmatos nyitányát fokozta további egyensúlyproblémákkal. Gyaníthatóan elvaxolták magukat az olaszok, Murisier (12.) lábai alatt szemlátomást jobban csúsztak lécei odafent. Ám hiába ment szűk íveken a svájci, csak az első hármas mögé tudott besorolni. Feller (8.) hasonlóan életerős felső szektor után ritmusban maradt, s a végén, ahol a kádak kerülgetése közben a svájci elkövetett pár hibát, ritmusban maradt, így simán élre állt. Sokáig azonban nem maradt ott, Caviezel (5.) idei egyik legjobb menetével erős végtempónak hála fogott egy tizedet az osztrákon.

Forrás: Idaho State Journal

Nyolc sízővel a vége előtt tehát svájci-osztrák-norvég hármas állt a virtuális dobogón. Az egyszerű és tempós nyomvonal finoman szólva nem volt Kranjec (17.) ínyére. A lankán különösen sokat kapott, de a letörésnél sem volt a helyzet magaslatán: elrugaszkodott a talajtól, aztán sok volt a széles ív. Meillard (6.) rá nem jellemző módon zaklatott menetet tudott maga mögött. A letörést követő ívbe bele kellett fékeznie a pályán maradáshoz, tempója azonban rendben volt, a lejtő második felére pedig az íveket is megtalálta. Századokon múlt, hogy nem vette át a vezetést. Haaser (7.) szintúgy rondán lecsúszott a letörésnél, a harmadik szektorban pedig több kaput lekésett. Ehhez képest a vége parádésra sikerült, a hibák nélkül dobogóesélyei lehettek volna…

Az amerikai-skandináv hó egyik mestere Tumler (4.), amit fényesen igazolta délután. Is. A lenti sűrűbb kanyarokban fogyatkozott előnye, valamicske kitartott belőle. Zubčić csatlakozva többekhez belehibázott a letörés előtti kanyarba, esélye nem volt a piros kapu bevételére. Radamus (3.) némi várakozás után sziklaszilárd tojástartással alapozta meg kezdeti tempóját. A meredek elejét tizedekkel jobban síelte, pár hektikus kanyarvétellel mégis izgalmassá tette dolgát. Az eufória azért nem maradt el: megszületett első dobogója!

Forrás: Ski Racing Media

Kristoffersen (2.) igyekezett megnehezíteni Odermatt (1.) dolgát. Kevés helyen hagyott időt a norvég, a meredek végét kiválóan oldotta meg. A svájci klasszis ellenben ez sem volt elegendő. A szokottnál zaklatottabb menet számos kiszélesítést hozott, ám hiába állt rosszabbul 2 tizeddel, a végén nagyot robbantott, s behúzta a tizediket is!

Részletes eredménylista

Forrás: Eurosport

Marco Odermatt teljesítményére lassan elfogynak a szavak. Karrierjének 35. Világkupa-győzelme óriás-műlesiklásban a 21., melyből a tízediket szerezte meg zsinórban. Egy teljes naptári éven keresztül őrzi veretlenségét, magyarán nincs olyan VK- helyszín, ahol ne lenne jelenleg a címvédő. Ez már Ingemar Stenmark-i magasság. S ha már a svéd legenda: amennyiben a hátralévő négy versenyen sem győzik le Odi’-t, akkor be fogja állítani Ingemar rekordját.

Mai sikerével 10 futammal a vége előtt ezer pont fölé került előnye, így biztossá vált, hogy egymás után harmadjára nyeri meg az összetettet. Erre korábban csak Gustav Thöni, Ingemar Stenmark, Phil Mahre és Marcel Hirscher volt képes. (Plusz a nőknél Annemarie Pröll, Petra Kronberger, Lindsey Vonn és Mikaela Shiffrin.) A szakágit pusztán matematikai értelemben nem nyerte meg még, de ha Aspenben nyerne egyet a kettőből, akkor beéri Aksel Lund Svindal és Benjamin Raich kettősét az örökranglista 7. helyén. A szezonban 11 sikernél és 17 dobogónál tart, azaz veszélyben van a Stenmarkkal, Maierrel és Hirscherrel közösen tartott győzelmi (13), illetve a Maierrel tartott pódiumrekordja (22).

Henrik Kristoffersen nem fut eredményes szezont, eddig csupán egyetlen dobogója volt, jelesül a wengeni szlalomon végzett a harmadik helyen. Tehát idei legjobbját érte el ma. A szakág négy évvel ezelőtti bajnoka 32. alkalommal végzett TOP3 közt óriás-műlesiklásban.

River Radamus háromszoros ifjúsági olimpiai bajnokként, kétszeres junior-világbajnokként és Észak-Amerikai Kupa-győztesként érkezett meg a Világkupába, ahol bár viszonylag hamar a középmezőnyben találta magát, nyolc TOP10-helyezéséből dobogóra állni nem tudott. Pedig olimpiáról volt kombinációban, míg vb-ről óriásban egy-egy 4. helyezése. (Csapatban világbajnok lett egy éve.) A kivételes technikájú, extravagáns vail-i fiatalember eddigi messze legjobb szezonját futja. Amerikai férfi síző egyébként legutóbb a 2020-as Santa Caterina-i versenyen állt dobogóra óriásban, akkor Tommy Ford a második helyen zárt.

Holnap szlalomot rendeznek Palisades Tahoe-n, míg óriás-műlesiklásban dupláznak jövő hétvégén Aspenben.

A címlapkép forrása: LaPresse.ca

Hozzászólás