Hétből a hetedik: ezúttal Bassino vitte a lesiklást

Némileg váratlanul (egyetlen gyengébb szektort kivéve) űrsízést mutatott be, így teljesen megérdemelten nyerte élete első VK- lesiklását Marta Bassino. A második Crans Montana-i versenyen tőle függetlenül is remekeltek az olaszok, elvégre Federica Brignone – egy hosszú negatív sorozaton felülemelkedve – befért a második helyre, továbbá Laura Pirovano újfent szépen teljesített egy 5. pozíció formájában. A dobogó harmadik fokára Lara Gut-Behrami állhat fel, aki ezzel átvette a szakági vezető helyet Sofia Goggiától. A nap szenzációját a bosnyák Elvedina Muzaferija szolgáltatta, aki csupán pár századdal szorult le a dobogóról.

Felemás pénteket zártak Crans-Montanán a svájciak. Lara Gut-Behrami újabb sikerével nagy lépést tett az összetett győzelem felé. Este aztán robbant a hír, hogy az FIS elveheti a 2027-es vb rendezési jogát a helyszíntől, mivel arra vonatkozó garanciát nem vállalt mindez idáig a szövetségi kormány.

Az időjárási adatok fényében elmondható, hogy valamivel hűvösebb idő fogadta a lányokat az előző naphoz képest. A lejtő határozottan keményebb volt, ennek megfelelően ma már megsíelhették a teljes alsó részt az épített ugratóval.

Forrás: France24

Laura Gauché (9.) széles kapuvételekkel oldotta meg a fölső részt, ami a komoly sebességből is fakadt. Az „Elnökugratótól” kezdve viszont alábbhagyott a lendület, a tojástartásra építő szakaszon elmaradt tempója a kívánatostól. Nicol Delago (15.) több kanyart kiszélesített fent, a sebességtartás határozottan működött, laza fél másodperccel közelítette a végéig a franciát. Marta Bassino (1.) alaposan beárazta az addigiakat. Elejétől fogva fullra pörgette a lendületet, ahhoz képest ívei is tisztának tűntek. Egyedül a tojástartásos részen nem volt átütő, ez testalkatából kiindulva megszokott fejlemény. A tempós íveket azonban kiváló dinamikával húzta meg. Az 1.80-as fór önmagáért beszélt. Jacqueline Wiles (13.) instabil volt végig, az alsó szakaszon többször egyensúlyát vesztve kellett nagyot korrigálnia. Az épített ugrató szintén ingatagra sikerült. Ariane Rädler (6.) a hosszú csúszós szakaszt kivéve nem konkurált az olasz éllovassal, az aktuális második helyre azért simán befért.

Forrás: Blick.ch

Kira Weidle (18.) nyitotta az élcsoportot. Tegnapi csalódást keltő szereplése után ma sem alkotott maradandót. Már alapsebessége alacsony volt, amire nyilván ráfizetett a laposon; lécei pedig minden egyes kulcskanyarban dadogtak. Kérdés nélkül ment a lista legvégére. Lara Gut-Behrami (3.) fent még úgy-ahogy tartotta az éllovast, a szűk fordítót aztán túl direkten vette, amire ráment következő íve. A lapos rész ma sem volt ínyére, szóval a másodpercet meghaladó hátrány látható volt. Ilka Štuhec (10.) baja meggyűlt az ívváltásokkal, egyszerre volt komótos és bizonytalan a mozgása. A csúszós részen persze hozott egy topszektort, sokra nem ment vele. Kajsa Vickhoff Lie (8.) egész erőteljesen húzta meg a fenti kanyarokat, s egészen az utolsó ívekig olybá tűnt, simán beférhet a második helyre. Ott azonban jött két kiszélesítés, tempóvesztés, s még a virtuális dobogóról is lecsusszant. Mirjam Puchner (16.) fent nagy küzdelmet folytatott az optimális ívért, ami a borúsabb időnek is betudható volt. Az igazsághoz tartozik, hogy lentebb, a még mindig verőfényes napsütésben is kijöttek ugyanazok a hibák.

Forrás: Idaho State Journal

Ragnhild Mowinckel (7.) az esetek többségében a „lassan járj, tovább érsz” metódust követte. Sebességben elmaradt a legjobbaktól, a kanyarokat viszont jellemzően szűk ívekkel húzta meg. Leszámítva az utolsót, ott is el is dobta a dobogót, mint korábban honfitársa. Jasmine Flury (19.) tegnapi pódiuma után nem fogta vissza magát. Egy ütőképes szektor után fokozatosan esett szét futama. Túlfordulások követték egymást, folytonos belefékezésekkel tempója is alábbhagyott, végül senkit nem előzött meg. Federica Brignone (2.) bátorsága kellő pontossággal párosult fent, a felső ugratója így impozánsabbra sikerült. Harcossága ezúttal nagyobb hibáktól mentesen érvényesült, így jó fél másodperces hátránnyal, tehát csont nélkül hozta a második pozíciót. Cornelia Hütter (11.) kapcsán az „Elnökugrató” sem pozícióban, sem hosszában nem volt ideális, majd Flury menete köszönt vissza teljesítményében. Stephanie Venier (17.) lécvezetése szemre rendben volt egészen a lapos végéig. Lemaradt a kanyarról, meg kellett harcolnia a pályán maradásért. Ottani megbicsaklásával odalettek reményei.

Forrás: Neveitalia

Christina Ager (26.) tegnapi mutatványát megismételve kínlódta le magát a célig, ellenben Laura Pirovano (5.) pénteki szereplése és az olasz csapat erős napi teljesítménye jó jelnek mutatkozott. Határozottan harcban volt a dobogóért, lécei remekül csúsztak, ívei tiszták és dinamikusak voltak. A legvégén aztán ő is sokat vesztett, a bemenetet lekéste, így alig több mint egy tizeddel szorult Gut-Behrami mögé. Priska Nufer (38.) alighanem ma sem lett volna rossz, de sajnos odafent az ugrató előtt bele kellett fékeznie, onnantól eléggé kaotikus menetet síelt, ment a lista végére. Ester Ledecká (14.) a hegytetőn megint erőteljes volt, aztán rendre képtelen volt elől maradni a kanyarokban, noha tempója alapvetően rendben volt. Michelle Gisin (40.) kulturált felső ugratója után kétszeri kisodródással írta le napi esélyeit. Onnantól fogva óvatosra vette a figurát. A svájci lányok gyengén muzsikáltak a mai napon Larán kívül, Delia Durrer (29.) célba érkezésével a negyedik helvét sorolt a lista utolsó öt helyére. Az ifjabb sízőnél egyedül a csúszásos részt lehetett dicsérni. Christine Scheyer (20.) valamivel agresszívabb léckezelést mutatott be, kevésbé bizonyosságból, inkább amolyan rég eltűnt rutinból. A hátsó traktust legalább maga mögé utasította.

Forrás: SportSport

A folytatásban Stephanie Jenal (24.) bíztató kezdését eldobta a lejtő második felében, Romane Miradoli (22.) épp ellenkezőleg járt el, jelesül már fent eldobta a nagy eredmény esélyét két ronda elfékezéssel. Isabella Wright tökéletesen ugyanott és ugyanúgy búcsúzott, mint tegnap tette. Túl direkten fordult a fenti meredek és szák kanyarra, elvesztette a nyomást külső sílécén, esélye nem volt befordulni. Szerencsére legalább az esést megúszta. Valamivel utána Emma Aicher ugyanezen hibába esett. Teresa Runggaldier (11.) remek íveket húzott az elejétől fogva, a korábbiakhoz képest sokkal jobban oldotta meg az alsó részt. Élete legjobbja azonban mégsem ért TOP10-et, a jóval passzívabb Nadia Delago (32.) gyönge menete után ugyanis Elvedina Muzaferija (4.) szenzációs menetet rakott össze. A múlt hétvégén ugyanitt EK- versenyt nyert bosnyák lány tökéletesen tette dolgát a felső szakaszon, a lejtő középső részén jól tartotta tempóját, amit mi sem jelzett jobban, minthogy csupán 6 tizeddel állt rosszabbul az éllovasnál. Az utolsó kanyarokra sem lehetett különösebb panasz, így csupán egyetlen tizeddel szorult le a dobogóról. Ez így is messze a legjobb bosnyák Világkupa-szereplés! Az első harmincból még Lauren Macuga (23.) menete maradt ki. Az amerikai inkább a lejtő végére találta meg a megfelelő ritmust.

A továbbiakban Alice Robinson (31-essel a 27.), Sabrina Maier (35-össel a 27.), Noémie Kolly (37-essel a 25.) épp befért a pontzónába, a nemrég EK-futamot nyert Karen Clément (34-essel a 30.) részéről másodjára megvalósult a pontszerzés. Esetében kiemelendő, hogy topszektort repesztett a legvégén. A legjobb időt harmincon túlról Emily Schöpf (33-assal a 21.) érte el. S ha már osztrákok, a VK- debütáns Anna Schilcher bukása miatt állt a verseny két sízővel a vége előtt. Csak hogy ez a nap is „teljes” legyen…

Részletes eredménylista

Forrás: Le Matin

Egyáltalán nem volt benne a pakliban az, hogy Marta Bassino e hétvégén győzni fog. Dobogóra sem állt a télen, legerősebb számában, óriás-műlesiklásban pedig gyönge szereplése nyomán kicsúszott a ranglista legjobbjai közül. Ehhez képest ma megszerezte első VK- győzelmét a királyszámban, úgy, hogy csak egyszer, négy éve Banszkón állt korábban dobogóra. (Mindent belevéve kétszer győzött lesiklásban, 2012-ben az Olasz Junior-bajnokságon, majd három évre rá egy FIS-versenyen.) Ami a Világkupát illeti, hetedik elsőségénél és 29. dobogónál tart Bassino.

Federica Brignone a január eleji Kranjska Gora-i óriás óta várt az újabb dobogóra. Olybá tűnik, hogy a nagy esély, a második összetett siker múlik ezen. Ma mindenesetre hetedszerre végzett a TOP3-ban lesiklásban – győznie még nem sikerült. Eljöhet még az ideje, ezen a télen eddig minden egyes lesiklást különböző síző nyerte…

Lara Gut-Behrami ma ugyan kikapott, mai szereplése, 23. pódiuma mégis felér egy győzelemmel. Egyrészt átvette a vezető helyet Goggiától a szakági pontversenyben, s reálisan csak a mind hektikusabbá váló osztrák duó, Venier és Hütter veheti el tőle a kristálygömböt. Az összetettet pedig könnyedén bebiztosíthatja holnap, illetve jövő hétvégén Val di Fassán, ill. azután Kvitfjellben, mivel Mikaela Shiffrin bejelentette, hogy csak Årében tervezi a visszatérést.

Holnap szuperóriással fejeződik be a program Svájcban, míg az utolsóelőtti lesiklást majd Norvégiában rendezik meg.

A címlapkép forrása: Sportal.eu

Hozzászólás