A juniorok közt már a legjobb: Ģērmane a szlalom aranyérmese

Sporttörténelem: lett (junior-)világbajnoki cím alpesi síben! Dženifera Ģērmane nem kegyelmezett, megnyerte a második futamot is, tavaszias hóviszonyok ide, kemény ellenfelek oda. Fölénye csaknem másfél másodpercre rúgott!  Anuk Brändli a hatodik helyről felszökkent a dobogóra, és a csapatkombinációs aranya mellé ma egy ezüstöt gyűjtött be. A bronz a másodjára hibázgató Cornelia Öhlundnak jutott, aki végül szűk két tizeddel előzte meg Natalie Falchot. Két olasz, Sola és Pomare végzett még a TOP6-ban. A délelőtt legjobbjai közül Mondinelli, Colturi és Mächler, valamint az ifjúsági olimpiai bajnok Waroschitz is kiesett. A székelyföldi Balogh-Lőrinc Bernadett a 40. helyen végzett 100+ indulóból.

A lányok utolsó versenyszáma klasszikus volt a maga nemében. A szlalom rendszeresen az aktuális világverseny záróakkordja, a mostani junior-vb-n pedig kiváló csatára lehetett számítani, elvégre EK- színvonalú mezőny gyűlt össze, melynek élén három olyan lány tartózkodott, akik már most ott vannak a világ 10 legjobb szakági specialistája közt. Vagy amazok szoros közelében.

Helyszínünk Avoriaz, a Portes du Soleil komplexum sokadik építőkockája. Sajnos erről az eseményről sem készült közvetítés, így csak másutt leírtak, információink, illetve a Live Timingból levont következtetéseink alapján tudtuk rekonstruálni a történteket. A délelőtti nyomvonalat amerikai edző állította össze, a Tête Aux Boeufs („Marhafej”) néven futó lejtőre 52 stanglit helyezett, ezek közül 50 volt fordító. A start közel 2000 méter tengerszint feletti magasságban volt található, ehhez képest sem voltak ideálisak a hóviszonyok. Ehhez képest a meredek pálya igencsak nehézre lett tűzve, s persze nagyon gyorsan romlott. A 102 indulóból 58 időnek előtte elhullott, ez azért jól mutatja, hogy visszavehettek volna egy picikét a nehézségből.

Forrás: Länstidningen Östersund

Lara Colturi (4.) nyitotta a menetek sorát. A meredeken akadtak problémái, pedig ő még tiszta pályán síelhetett. A végére belelendült, de várható volt, hogy ezzel a menettel nem nyeri a futamot. A svájciak ütőképes csapattal neveztek mára, első reprezentánsuk, Janine Mächler (5.) pártizedes előnyről 3 tizedes hátrányba került, mivel a kelleténél többször fékezgetett a lejtő második felében. Cornelia Öhlund (2.) lényegében fönt szerzett négytizedes előnyéből élt a pálya második felében, ahol bizony sok-sok korrigálást követett el. Nehéz volt ilyen talajviszonyok közt egyáltalán lécen maradni, Emilia Mondinelli (3.) megbízható sízéssel nemcsak ezt a célt teljesítette, hanem pár századdal befért Colturi elé. Nevesebb honfitársa, Beatrice Sola (11.) ellenben elejétől a végéig kínkeservesen haladt lejtmenet, így érmes reményeiről azon nyomban lemondhatott. Dženifera Ģērmane (1.) sítudását eme körülmények sem kezdték ki, elejétől kezdve feszegette a határokat, de kisebb megbillenések mellett viszonylag simán leszáguldott a lejtőn. Előnye azonban nem volt tetemes, nem érte el a 3 tizedet. Rosa Pohjolainen bíztató, negyedik részidő után kapura lépett.

Forrás: Le Dauphiné Libéré

Az osztrákok EYOF-győztese, Leonie Raich (16.) egyáltalán nem érezte komfortosan a mélyülő kádak kerülgetése közben, de még mindig szilárdabb lábakon állt, mint az utána következő Arianne Forget (25.). A kanadai lány tényleg úgy ment, mint kutyatalp a jégen. Az olaszok relatíve erős futamot zártak, Francesca Carolli (9.), majd kettővel utána Ambra Pomare (8.) is kiegyensúlyozott futamot síelt. Kettejük közt Anuk Brändli (6.) igazolta különösen a lejtő végén, hogy csapatkombinációs aranyat érő futama nem egy kifutott eredmény volt tőle. (Igaz, az egy másik hegyen történt.)  Az osztrák érmes reményeket Natalie Falch (7.) életben tartotta. Jó technikával megoldotta a kötelező feladatot, egy kis lendület azért még hiányzott menetéből. A legjobb francia, Garance Meyer korán búcsúzott, Moa Landström (12.) csak a középmezőnyt erősítette. Akárcsak Maja Waroschitz (13.), de az ő esetében egy ifjúsági korú sportolóról (nem mellékesen ifi-olimpiai bajnokról) beszélünk, ami azért inkább dicsérendő.

Meyer kiesése után Annabel Jallat (21-essel a 10.) kárpótolta valamicskét a hazaiakat, Emy Charbonnier (46-ossal a 17.) teljesítményét pedig bőven a parádés jelzővel kell illetni, figyelembe véve a pálya akkori állapotát. Ugyanezen kategóriába sorolandó az ifjúsági olimpián három érmet, közte szlalomban bronzot begyűjtött Giorgia Collomb (41-essel a 17.) szereplése. Nagy nevek estek ki, például rosszul járt két osztrák, Rings-Wanner és Olivier, aztán a svéd Jonsson, vagy épp Madeleine Sylverster-Davik.

Forrás: Szőllős Péter

Sajnos a magyar lányok sem jártak sikerrel. Szőllős Noa (31-essel) 44. részidő után fejezte be utolsó junior-vb-jét. A 21. születésnapját ma ünneplő, izraeli színekben versenyző sportoló nehezen vette az akadályokat, a látottak fényében a kádakat kerülgetvén lovagolt meg egy stanglit a lapos végén. Körtvélyessy Dóra (78-ossal) kb. ugyanott búcsúzott 64. részidő után, Polányi Lili (80-assal) és Harmati Virág (88-assal) futama még annak előtte lezárult. A román színekben síző, székelyföldi lányok közül egyedül Balogh-Lőrinc Bernadett (91-essel az 53.) ért célba, tette mindezt 11.15-ös hátránnyal. Bíró Maja (92-essel) és Balog Kriszta (96-ossal) kiesett. A hargitai sícsalád legidősebb sarját délután nem előzték meg többen, a kiesőket átugorva a 40. hely igazán szép eredmény élete első világversenyén.


Délután kettővel kevesebb stanglit helyezett a lejtőre a szlovén edző. A hőmérsékleti viszonyok nyilván nem tettek jót a pályának, de mint látni fogjuk, ez nem befolyásolta érdemben a végkimenetelt. Jelentős előrelépések persze ma is történtek, Backlund (12.) például 16, az utána következő Jacobsen (15.) pedig 13 pozíciót javított délelőtti eredményéhez képest. A svéd lánytól az alig 17 éves Charlotte Grandinger (8.) vette át a vezetést, aki sokáig a legjobb délutáni futamidővel rendelkezett. Az ifjúsági korú versenyzők megmutatták magukat a junior-korosztálynak, Giorgia Collomb (9.) mindössze három századdal szorult a német mögé, majd kéz a kézben lépdeltek feljebb a tabellán. A túl sokat nem kockáztató Charbonnier (11.), a meredeken megbicsakló Leonie Raich (10.) – aki egyébként nincs rokoni kapcsolatban Benjamin Raichhal, a túl sokat kockáztató Liv Moritz (19.), valamint a német Lara Klein (13.) egyáltalán nem rúgott velük labdába. Waroschitz ígéretes nyitószektor után, Landström még annak előtte búcsúzott.

Forrás: sport.ch

Így érkeztünk el Beatrice Sola (5.) menetéhez. A csalódást keltő után délelőtt után nagyon odatette magát a többszörös VK- pontszerző, s az addigi legerősebb futammal remélhetett némi javítást. Jallat (7.) mozgása a végére szétesett, Carolli pedig versenyképes nyitányt követően pályát tévesztett. Pomare (6.) a délután legerősebb első félpályája után teljesen elbizonytalanodott a meredeken, kikapott honfitársától. Falch (4.) stabil technikai tudásának hála egész ügyesen ellavírozott a vájatok közt, így viszonylag simán élre tudott állni. Brändli (2.) aztán szintet lépett, nagyobb fokozatban mert síelni, ami minden korábbinál erősebb időeredményben jelentkezett. Aztán eljött a csillaghullás ideje: Mächler, Colturi és Mondinelli egyaránt már a lejtő első felében befejezte menetét, azaz a svájci éremszerzése biztossá vált. Öhlund (3.) remegős lábakkal lehozott első félpálya után összeszedte magát, de a svájcival szemben alulmaradt. Még Ģērmane (1.) is megingott odafent, de aztán helyre rázta mozgását, ami egy egészen eszement meredek után a legjobb délutáni futamot és uszkve másfél másodperces diadalt jelentett a számára.

Részletes eredmények

Forrás: alex_pnot

Itt a zászlócskák összekeveredtek rendesen, a TOP10 nemzetisége sorrendben: lett, svájci, svéd (ez az egyetlen helyes), osztrák, olasz, olasz, francia, német, olasz, osztrák.

Dženifera Ģērmane történetéről Facebook-posztunkban részletesen szóltunk. Azóta, vagyis az ünnepek végeztével nyert két Európa Kupa-versenyt, kétszer nyolcadikként zárt a Világkupában, simán behúzott egy FIS- versenyt, ma pedig tükörsimán oktatta kortársait. Fényes jövő áll előtte, kétségünk nem lehet. Anuk Brändli csapatkombinációban szerzett aranyérmében oroszlánrészt vállalt, ma pedig megszerezte első egyéni érmét, bármilyen világversenyről is legyen szó. Rendszeres EK- pontszerzőként Flachaun bemutatkozott a svájci VK- csapatban, s ha így halad tovább, megtalálták a svájciak Holdenerék egyik utódját. Cornelia Öhlund még csak 18 éves, mégis három junior-éremnél tart: egy éve arany-, idén ezüstérmet szerzett a csapatversenyben, ehhez jött ma a harmadik. Előző télen háromszor győzött az EK-ban, idén pedig állandó VK- indulónak számít, s szorgosan gyűjtögette a pontokat.

A címlapkép forrása: Race Ski Magazine

Hozzászólás