Egy század döntött: Olivier 30-ról vitte a lesiklást (Junior-vb)

Victoria Olivier révén osztrák nyakba került a legfényesebb medália a junior-világbajnokság első versenynapján. A sokrétűségéről ismert ifjú síző 30-as rajtszámmal “lepte meg” az addig vezető svájci Malorie Blanc-t. (Az idézőjel annak szól, hogy az edzéseken jó formát mutatott Olivier, az egyiket meg is nyerte.) A bronzérmet pedig Rosa Pohjolainen szerezte meg, mégpedig a 23-as rajtszámmal startolva. A nagy esélyes olasz Sara Thaler és a svájci Laura Huber így érem nélkül maradt.

Egy órával a fiúk versenyének kezdete után a lányok részéről is megkezdődött a junior-világbajnokság. A helyszín szintúgy a „Linga” elnevezésű lejtő volt azzal a különbséggel, hogy a lányok jó fél km-rel kevesebbet és 150 m-rel lentebbről síeltek, ami a gyakorlatban hét kapuval kevesebbet jelentett. A lesiklás nem gyerekjáték, meg aztán keveseknek volt meg hozzá a kellő ranglistás pontja, így a lányoknál 35 főt számlált a rajtlista.

11:30-ra már a lejtő nagyobb részét sütötte be a nap, ami nyilván javította a látási viszonyokat. Zaklatottan indult a verseny, ugyanis a hazaiak részéről June Brand rögtön nagyot bukott. Az ugratóról érkezve jobb léce kitért, majd oldalára dőlve, egy kaput telibe vágva csavarodott meg párszor a védőhálóban. Sérülhetett közben sok minden… Kényszerszünet után az osztrák Leonie Zegg (13.) teljesítette elsőként a pályát. Keresztsízés közben nagyon mélyre került, a záró ugrató pedig olyan „maci hopp” módon lett megoldva. Matilde Lorenzi (6.) nagyságrendekkel más dimenzióban tolta le a maga kb. 70 másodpercét. Nála sem volt művésziek az ívek, az ugrató egylábasra sikerült, de célba érkezése után volt legalább egy nehezebben verhető alapidőnk.

Forrás: Race Ski Magazine

Allison Mollin (7.) már nemzetiségéből adódóan sem ment a szomszédba egy kis vagányságért. Ennek jegyében a második ugratóról bőven a kékvonalon túlra ugrott, de épp befért. Szorosan, de az olasz mögé került. Az erős csapattal érkező első embere Laura Huber (5.) volt. Átvette a vezetést, döntően amiatt, mert végre valaki össze tudott rakni egy tisztességes zárószakaszt. Noha a traverzen azért eléggé izgágának tűnt. Viktoria Bürgler (14.) részéről talán a középső, nyújtott kanyarokkal operáló szakaszt lehet kiemelni, mint ahol jól ment. Az apró huplik rendesen dobálták léceit, ellenszere nem volt.

Forrás: SciActu

A verseny favoritjának előzetesen Sara Thaler (4.) tűnt, lévén pár napja kétszer is dobogóra állt az Európa Kupában. Menete a vezető hely átvétele ellenére nem volt zökkenőmentes. Ugratói közül az elsőnél kívül érkezett, a másodikat elkalimpálta. Keresztsízése szintén ingadozott, leginkább a végén volt verhető. Ez utóbbit Malorie Blanc (2.) szépen ki is használta. Ugratói patentek voltak, tojástartásába belekötni sem lehetett, így sebességét a végéig meg tudta őrizni. Majdnem fél másodpercet adott az olasznak. Erődemonstrációt tartott. Carlotta De Leonardis (8.) fékezgetős, az előzőekhez képest lassú menete után a legjobb francia esély következett. Garance Meyer (11.) időben nagyjából ugyanezt hozta. Nála a sebesség rendben volt, csak a rengeteg túlcsúszástól eltekintett volna. Az osztrákok cudarul álltak ekkor, Nicole Eibl (26.) célba érkezésével hármasuk a tabella legvégén szerénykedett.

Stefanie Grob (12.) címvédőként vágott neki futamának, az ugyanakkor tudvalevő volt, hogy idén átállt az óriás-műlesiklásra, amiben rendre bekerült a svájci VK- keretbe. No, ma nem is rúgott igazán labdába. A kanyarja még csak-csak működtek, de a csúszási fázisai bőven hagytak kívánnivalót maguk után, nem beszélve a billegős traverzről. A másodperc fölötti eltérés azért arculcsapás volt a javából. A szakág legjobbjai közül még hárman voltak vissza, de sem a francia Paola Orecchioni (16.), sem az olasz Isabella Pedrazzi (18.), sem pedig az andorrai Jordina Caminal Santure (15.) nem tudott beleszólni az érmes helyek sorsába.

Lassan csordogált tovább a verseny, de egyes szakaszokon konkurens menetet egy darabig csak Nora Guggisberg (17-essel a 9.) részéről láthattunk. Ami igazán érdekes volt, hogy lehet Blanc-t tartani az alsó szakaszon. Rögtön a kanadai Anne-Catherine Theberge második ugratón történt csúnya fejre állása után (megúszta) aztán világossá vált, nem volt lefutott a verseny. „Voálá, attenszióón”… Rosa Pohjolainen (23-assal a 3.) alaposan bekezdett, de ami fontosabb volt, ugratóit remekül összerakta, a kanyarokat pedig remek íveken oldotta meg. Ennyit használtak neki a technikai képességek. A finn lány 9 századdal befért Thaler elé, de az éllovasra azért nem jelentett veszélyt. Katharina Lechner (9.) menetében pedig tisztes szereplése ellenére nem volt benne a dobogó.

Forrás: Le Dauphiné Libéré

Papíron nem beszélhettünk volna valós veszélyről, ha az edzéseken nem mutatott volna remek formát Victoria Olivier (30-assal az 1.). Edzéselsőséggel a háta mögött remekül csúsztak alatt lécei, s a szép magasról abszolvált keresztsíző rész, valamint a topsebesség miatt kissé hullámos ugrató után másfél tizeddel állt jobban. A vége ennél szorosabb nem lehetett volna, egyetlen századdal leszorította az élről Blanc-t. Zárásként még érkezett egy olasz származású albán. No, természetesen nem Lara Colturi teleportált át Kronplatzról. Chiara Di Camillo (32.) végig kiállva gurult le a célba, a 17 másodperces hátrányát elnézve azért megint bizonyságot nyert, a minimális ranglistás pontokat némi machinációval is el lehet érni…

Részletes eredmények

Forrás: Ski-Nordique

Victoria Olivier egy teljes szezonnyi kihagyást hozó sérülése előtt már kapirgálta a TOP100-at lesiklásban, így annak ellenére figyelni kellett a vorarlbergi lányra, hogy idén még nem versenyzett ebben a számban. A hétfői edzést aztán megnyerte, a pálya bírta a strapát, így 30-assal is oda lehetett érni. A két évvel ezelőtti vb-n talán a szlalomot kivéve minden egyéni számban megnyerte az U18-as kategóriát. Ez a hír a kevés ifjúsági korabeli síző miatt kevésbé érdekes, az inkább, hogy az osztrákok egyáltalán elvitték őt Kanadába. Jól jelzi, hogy fényes gyémántot dédelgetnek keblükön. Megjegyzendő, hogy a 2022-es bronzérme után Szuper-G-ben is jó esélyei lehetnek, emellett óriásban rendszeres EK-pontszerzőnek számít. Bár ott azért nehéz dolga lesz a Ljutić- Colturi- páros ellen.

Malorie Blanc formájával nem volt gond. Múlt héten életében először dobogóra állt az Európa Kupában (SG), és lesiklásban is rendszeresen a TOP10-ben végez. Nem kell ecsetelnünk, mekkora pech ez az egy század. Az alapvetően szlalomos Rosa Pohjolainen bronzérme hatalmas meglepetés, elvégre nincs a lesikló ranglista legjobb 300-ában. Igaz, négy évvel ezelőttről volt egy 11. helye lesiklásban, akkor volt 17 éves! Háromszori pontszerző a VK- szlalomokon, emellett óriás-műlesiklásban ifi-olimpiai ezüstérme, valamint ugyancsak szlalomban EYOF-győztes. A Tanja Poutiainen visszavonulása óta eltelt idő legnagyobb finn tehetsége.

Holnap a lányoknak is Szuper-G-vel kezdődik a program, a rajtlistán találjuk Szőllős Noát is. Délután pedig – ugyancsak a csapatkombináció keretében – egy szlalomfutamot tartanak.

A címlapkép forrása: VOL.at

Hozzászólás