Dél-tiroli győztes Szuper-G-ben, Bányai szépen helytállt (Junior-vb)

A fiúknál Max Perathoner révén olasz siker született. A további két érem sorsáról egy század döntött, a spanyol Ander Mintegui ennyivel verte a címvédőt, egyben a lesiklás idei bajnokát, Livio Hiltbrandot. Bányai Attila jóval bátrabb versenyzéssel rukkolt elő, ami a mezőny első feléhez, egy 32. helyhez volt elegendő.

A lányok futamának végeztével – egy kis helyreigazítást követően – átvették a férfiak a stafétát a Portes du Soleil síparadicsom Linga nevű lejtőjén. A pályát négy kapu beljebb helyezésével begyorsították, egyébiránt nem változott semmi. Annyi mégis, hogy a borús égbolt tovatűnt, ismét kisütött a nap, melynek ragyogásából kitűnt, mennyire jeges a lejtő.

66 síző próbált szerencsét a mai nap, elsőként az amerikai Justin Bigatel. Egy harmatos szektorig bírta, mivel úgy vélte, okos ötlet ugratni egyet a szűk balos előtt pár méterrel. Persze, hogy nem fért be. Felix Rösle (33.) leért, de sok köszönet nem volt benne. A második szektor végén volt neki két olyan kanyarja, melyből az egyiket jobbról, a másikat balról szélesítette ki méterekkel, közte letarolva a kaput. Alban Elezi Cannaferina (4.) részéről nyilván kötelező házi feladat volt a német srác fölényes legyőzése, ha ma éremben gondolkodott. Előző napi kiesése után duplán hajtott a bizonyítási vágy, s valóban életerősen szelte a kanyarokat, lécei pedig jól álltak a lábán. Határozottan TOP3-várományos menetről volt szó. Matteo Haas (22.) kulturált, de nem elég gyors futamával egyáltalán nem volt konkurencia, Simen Sellæg (13.) ugyanakkor megmutatta, hogy a lejtő első harmadában lehet jobbat menni a franciánál. Felettébb impulzív sízést láthattunk a norvég sráctól, keményen lendítette kezeit ívváltáskor, sebességét így sem/vagy pont ezért nem tudta megtartani.

Max Perathoner (1.) a felső harmadban azt, mint elődje, csak aztán tudott kapcsolni még egy fokozatot a szűkösebb kanyarokban, ami laza 3 tizedes előnyt eredményezett. Gregorio Bernardi határozottan harcban volt a második helyért, ám sízése mindinkább zaklatottá vált, az apró késések folyományaként az utolsó komolyabb kanyarnál oldalára dőlve fejezte szereplését. Egy honfitárs kipipálva, de a hatfős svájci kontingens csak ezután lepte el a pályát. Philipp Kälin (12.) átélt egy keményebb szitut, amikor a szűk átmenethez érve figyelmetlenségből egy pillanatra összeértek léceit. Addig sem volt veszélyes az olaszra. Lenz Hächler tizednyi előny birtokában egy túlfordulás miatt lekéste a piros kaput a pálya második felében. Jay Poulter (7.) a pálya legmeredekebb pontján, kanyarbejáraton mélyre került, amit egész szépen korrigált, rászolgált a pillanatnyi dobogóra.

Forrás: Swiss Ski

Onnan a címvédő szorította le. Livio Hiltbrand (3.) kifejezetten gyöngén kezdett, amiből ugyebár nem láttunk semmit. Amit igen, az rendkívül elegáns (jó, amikor a lejtmenet a kompresszió majdnem megemelte egylábas lécterhelése közepette, az kemény jelenet volt), a végére topsebességgé érett sízés volt. A végén három tizedet fogott az éllovason, ami a francia legény megelőzéséhez épp elegendő volt. Aksel Hammer (11.) abszolút legjobb nyitószektor után nagyon elrontotta a technikás, szűkös szakaszt. Kétszer bicsaklottak meg lábai alatt a lécek, közel volt a bukás, de megúszta. A junior-ranglistavezető Denis Corthay (15.) becsülettel erőszakoskodott a kapukkal, agresszív volt keményen, kár, hogy egyáltalán nincs formában. Kyle Blandford (17.), majd Pietro Giovanni Motterlini (20.) egyáltalán nem tisztelték a nyomvonalat, nekik semmi közük nem volt az elejéhez.

Forrás: dbSport.press

Az érmes helyekre még egy svájci, Thomas Zippert (5.) volt veszélyes, idegállapotba is hozta a francia kommentátort. Sebességátvitele működött a kanyarokban, 5 század azonban még hiányzott az akkori dobogóval. Florian Vogt (10.) révén a harmadik svájci került a legjobb tízbe, lassanként pedig kifogytunk az igazán potens sízőből. A kanadai Sascha Gilbert védőhálóba csapódása kissé megakasztotta a programot, ami még tartogatott magából egy meglepő fordulatot. Ander Mintegui (22-essel a 2.) középszerű felső szakasz végeztével és oldalra borulásos meredek ívvel került először a képernyőre. Ehhez képest onnantól gyakorlatilag lehozta egálra a történetet, ívei atombiztosak voltak. Volt egy kis mákja is, Hiltbrandot egy századdal parancsolta hátrébb. A francia éremesély pedig hamvába holt… A zárószektora még két sízőnek, név szerint Leonardo Rigamontinak (25-össel a 8.), valamint Johs Braathen Herlandnak (5.) sikerült kiválóra, amiben azért közrejátszott, hogy addigra oda is elértek a napsugarak. A norvég fiú nem sokkal szorult le a dobogóról.

37-es rajtszámmal próbálkozott Bányai Attila (32.). A pálya bőven bírta a terhelést, néggyel előtte Edgar Meyer (9.) például befért a legjobb tízbe, s ha nem kell annyit korrigálnia a végén, akár az érem sem tűnt elképzelhetetlennek. Visszatérve Attilára, a bátorsága kiemelésre méltó, e téren látható fejlődésen esett át tegnaphoz képest. Az ideális nyomvonal keresgélése aztán nem mindig járt sikerrel EYOF-bajnokunk számára. Alig kapott többet, mint 2 szekundum, ez pozitív volt, mint ahogy az is, hogy egész jó helyzetbe kerültünk a csapatkombináció szempontjából.

Részletes eredménylista

Forrás: RaiNews

Max Perathoner grödeni illetőségű, a név pedig kötelez, idén elkezdte gyűjtögetni a pontokat az Európa Kupában, szűkebb pátriája egyik FIS- versenyét pedig meg sikerült nyernie Szuper-G-ben. Már lesiklásban is bezsebelt egy értékes bronzérmet, s az egyéni aranyat még aznap követte egy csapatban jegyzett. De erről majd később. Ander Mintegui érme komoly szenzáció, hiszen egy alig TOP200-as SG-sízőről beszélünk, aki inkább számít technikai sízőnek. Spanyol sízőként eddig csupán Caroline Ruiz Castillo szerzett (amúgy 2 db) érmet a junior-világbajnokságok történetében, annak is már 23 éve. Livio Hiltbrand számára tehát nem valósult meg a címvédés. Cserébe tegnap megnyerte a királyszámot, és összességében már négy éremnél jár.

A fiúk csapatkombinációjáról holnap készül cikk, míg a junior-vb programjában csütörtökön csapatverseny szerepel. Igyekszünk követni az eseményeket…

A címlapkép forrása: Race ski magazine

Dél-tiroli győztes Szuper-G-ben, Bányai szépen helytállt (Junior-vb)” bejegyzéshez egy hozzászólás

Hozzászólás