Stephanie Venier megszerezte karrierje második győzelmét a Cortina d’Ampezzón rendezett pénteki lesikláson. Az osztrák bődületes alsó szakasszal kompenzálta a közepes felsőt, itt egy másodpercet vert az addig vezető Lara Gut-Behramira. A svájci felül húzott parádés íveket, ennek köszönhette a második helyet. A dobogóra viszont öten állhattak fel, Sofia Goggiával azonos időt síelt Christina Ager és Valerie Grenier is. A versenyt számos bukás akasztotta meg, a két legsúlyosabb Mikaela Shiffriné és Corinne Suteré volt, akiknek sérüléséről egyelőre nincs további hír.
A férfiak klasszikusainak dömpingje után egy igazi női klasszikussal folytatódik az Alpesi Sí Világkupa női menetrendje, Cortina d’Ampezzóban. A helyszín a nők által leginkább látogatott a világkupában, ma rendezték kereken a 100. világkupa versenyt. Ebből a mai a 43. lesiklás, ami mellé 35 szuper-G társult. Emellett mindössze 15 óriás, 4 szlalom és 3 kombináció szerepelt még csak a cortinai programban. Az észak-olasz síparadicsom az 1956-os téli olimpia helyszíne, ráadásul 70 év elteltével, két év múlva is itt rendezik majd az olimpiát, kiegészülve Milánóval. Emellett a sítörténelem második, 1932-es világbajnokságát és a 3 évvel ezelőttit is itt rendezték.
Az igen exkluzív helyszín nemcsak a sísportok rajongóinak lehet ismerős. Olyan, legendássá vált filmek is itt játszódtak, mint a Rózsaszín párduc, David Nivennel és Peter Sellersszel, a 007-es Szigoróan bizalmas című története, Roger Moore-ral, vagy a Cliffhanger, Sylvester Stalloneval. A sírajongók számára viszont szinte biztosan az Olimpia delle Tofane ikoniks dolomitoszlopai ugranak be.
Az idei szezon 4. lesiklása következett pénteken. St. Moitzban Shiffirn győzött, aki viszont a rákövetkező versenyt tervezetten, majd két hete betegség miatt hagyta ki. Val d’Isèreben a szám világbajnoka, Flury nyert, míg Altenmarkton Goggia. Utóbbi az egyedüli, aki egynél többször állt dobogóra, ezzel vezeti is a szakági világkupát, Flury, és az idén remekül szereplő osztrákok előtt. A mezőny erre a hétvégére ismét teljessé vált, Shiffrin is visszatért, és teljesíti majd a hétvége teljes programját.
A mezőnyre ragyogó napsütés várt, de sajnos a Dolomitokat sem kerülte el a teljes Közép-Európára rátelepedő enyhe légtömeg, +5°C-t mutatott a hőmérő, és ennek megfelelően arra kellett számítani, hogy az eddig, a szerdai egyetlen edzésen is, tapasztalt jeges, kemény pálya elkezd felengedni. Ilyen időjárásban rajtolhatott el délelőtt Kajsa Vickoff Lie (7.). Korrekt menettel adta meg a délelőtti alapidőt. A hazaiak első sízője, Laura Pirovano (6.) végig szorosan tapadt a norvégra, végül a záró szakaszon tudott annyira begyorsulni, hogy először zöldre váltson az időmérő lámpája. A múlt hétvégén a snowboardhoz rögtön két győzelemmel visszatérő Ester Ledecká ma végül nem állt rajthoz, bár a rajtlistán még szerepelt. Priska Nufer két viszonylag jó szektor után vétett el egy ugratót és esett ki.
A legjobbak sorát Ragnhild Mowinckel (15.) nyitotta, és bár a pálya második felében már jól síelt, a nyitány nem volt elég tempós. Cornelia Hütter (8.) a felső kanyarokat vette tűpontosan, utána viszont két jócskán elmért kanyar révén került jelentős hátrányba. A hibákat pedig a pálya végére visszanyert remek tempó sem tudta már kompenzálni. Ahol Hütter, ott Kira Weidle (16.) is jócskán távol került az időben leginkább kifizetődő nyomtól, közel egy másodpercet kapott itt Pirovanótól. Mikaela Shiffrin mindössze pár kanyart tudott megsíelni, mielőtt a legendás dolomitoszlopok közti részre vezető kanyarban szétcsúsztak a lábai és nagy erővel a védőhálóba csapódott. A képek tanulsága szerint nem volt elképzelhetetlen a térdsérülés – a síbotjaira támaszkodva bicegett le a pályáról, később pedig helikopter vitte el.

Majd’ 20 perc várakozást követően indult újra a verseny, Lara Gut-Behramival (2.). A svájcinak láthatóan meg sem kottyant a kényszerpihenő. A pálya feléig tűpontosan síelt, az utóbbi sízők számára nagy hátrányt eredményező 3. szektort is tökéletesen teljesítette. Ezt követően ugyan bejött egy kisebb hiba, de eddigi előnyét tartotta. Igaz, ez azt is jelentette, hogy a pálya végén azért verhető volt még. Federica Brignone a egy ugratóról leérve nem tudott időben élt váltani, és esett emiatt el. Szerencsére még időben megállt a háló előtt, hevesen gesztikulálva mérgelődött csak a hibán. Corinne Suter ugyanabban a kanyarban esett ki, ahol Shiffrin. A svájci nem esett ugyan el, de láthatóan nagy erőhatás érte a térdét, ami miatt egyből megállt.
Újabb hosszú szünet elteltével, ami alatt Sutert hójáróval levitték a pályáról, rajtolhatott el Jasmine Flury (12.). A pálya közepén nem ment rosszul, az eleje viszont sebességben, a vége pedig ívekben maradt el. Mirjam Puchner (9.) a középső ugratón repült túl sokat, így a következő elnyújtott balosban sok élt használva tudott csak az ideális nyom irányába visszasíelni. Ilka Štuhec (21.) a technikásabb kanyarokkal jócskán megszenvedett, de nemcsak erre foghatta jelentős hátrányát a lejtő egyik tavalyi győztese. A másik tavalyi győző Sofia Goggia (3.) volt, de ő sem tudta lekövetni Gut-Behrami tűéles felső kanyarjait. A pálya második felében viszont remekül engedte a léceit, így hátrányát kordában tartva besíelt a pillanatnyi dobogóra.
A világranglista legjobbjain ugyan túlvoltunk már, de a evésbé szoros élmezőny, illetve Gut-Behrami nem épp acélos zárása azért még teret hagyott a folytatásban érkezőknek is. Laura Gauche (14.) ezzel még nem tudott élni, ahogy Nicol Delago (19.) sem. Az olasz a pálya jó részében túlságosan szélesen vette a kanyarokat, egyedül a záró sebessége tűnt viszonylag jónak. Egy darabig Stephanie Venier (1.) sem tűnt veszélyesnek, de top10-re esélyes felső szakasz után hihetetlen tempóra kapcsolt. 68 százados hátrányát egy szektor alatt eltüntette, a lendület pedig a végére is kitartott, kényelmes előnnyel ugrott az élre. Az utolsó két szektorban egy egész másodpercet vert Venier a svájcira. Innen azért át kellett értékelni a látott szektoridőket. A pálya feléig megszerzett fél másodperces előny sem feltétlenül tűnt reálisan megőrizhetőnek.
Bár más dimenzióban, mint Venier, de Joana Hählen is (10.) remek sebességgel vette a pálya második felét. Michelle Gisin már eleve nem túl acélos kezdést követően esett el. Szerencsére egyből jelezte, nem sérült meg. Marta Bassino (11.) középen, az elnyújtott balost remek íven húzta meg. Ugyan ezzel előnyben volt, de nehéz volt elképzelni, hogy Venier űrtempóját tartani tudja a végén. Isabella Wright (18.) kezdése bíztatóbbnak tűnt, mint a folytatás. Emma Aicher az elnyújtott balos előtti ugratót követően került hálóba. Szerencsére gyorsan ismét talpon volt, remélhetőleg az ő esetében valóban nem beszélhetünk sérülésről. Az osztrákok láthatóan jól ráéreztek a pálya végére. Christina Ager (3.) ugyanis figyelemreméltó kezdés után is becsülettel tartotta honfitársa tempóját – a záráson is ő került a legközelebb Venierhez. Mindez azt jelentette, hogy Goggiával holtversenyben izgulhatott tovább, hogy megőrzi-e pillanatnyi dobogóját. A folytatásban kiemelkedő menet egy ideig nem akadt. Olyannyira, hogy Romane Miradoli (33.) például pontot sem szerzett, de a harmincból hátralévő többi síző is mindössze néhányat. Pontszerzőként zárt Delia Durrer (29.), Nadia Delago (23.), Christine Scheyer (22.) és Ariane Rädler (20.), Stephanie Jenal viszont kiesett.

Ha azt írtuk 15 síző után, hogy még nem ért véget a verseny, ez igaz volt 30 síző után is. Vagy ha nem is gondoltuk feltétlen így, Valerie Grenier (3.) tett róla, hogy meggondoljuk magunkat. Meglehetősen jó kezdést követően a kulcsnak számító baloson parádés ívet húzott, és a végére is tartotta a lendületet. Agerrel és Goggiával azonos időt síelve jött be a dobogó legalsó fokára. Ehhez fogható eredmény már a későbbiekben nem született. Greniert nem számítva a legjobban a 33-assal érkező Jacqueline Wiles (13.) szerepelt. Pontot szerzett még a szintén amerikai Lauren Macuga (46-ossal 16.), Keely Cashman (39-essel 27.), illetve Tricia Mangan is. Szintén 30-ban zárt Roberta Melesi (50-essel 24.), a legutolsóként, 53-as rajtszámmal síző Ricarda Haaser (25.), Teresa Runggaldier (49-essel 26.) és Michelle Niederwieser (38-assal 30.) is.

Stephanie Venier 2. győzelmét aratta, az elsőt egy nap híjén épp 5 éve, Garmisch-Partenkirchenben, szintén lesiklásban. Az osztrák formája már Zauchensee-n sem lehetett kérdés, akkor 2. helyet szerzett Goggia mögött. Lara Gut-Behrami lesiklásban 20. alkalommal fért be a legjobb 3 közé, míg minden számot egybevetve ez már 81. ilyen verseny. Az idén a leggyorsabb számban most először állhatott dobogóra.
Legutóbb 2018-ban, Beaver Creekben akadt hármas holtverseny a világkupában, akkor férfi szuper-G-n osztozott a harmadik helyen Kilde, Svindal és Paris. Sofia Goggia 53. alkalommal végzett dobogón, ebből 33-szor lesiklásban. Ebből csak Cortinán ez a 6. alkalom. Az idei 4 versenyből háromszor végzett a legjobb 3-ban. Christina Ager karrierje első dobogós helyezését ünnepelhette. Eddig négyszer végzett a legjobb 10-ben, 4 különböző számban. 2013-as Leviben szerzett szlalom 4. helye a legjobb, míg lesiklásban 5 éve Cortinán volt 9. Valerie Grenier karrierje során negyedszer áll dobogón, első alkalommal nem óriásban. 2016-ban, Szocsiban a szám junior világbajnoka volt, világkupában eddig viszont mindössze háromszor szerzett pontot, legjobbja egy 2016-os Lake Louise-i 16. hely, míg legutóbb 2017-ben volt pontszerző. Utoljára kanadai női síző szinte napra pontosan 8 éve, ugyanitt állt dobogóra, akkor Larisa Yurkiw révén.

A szakági világkupában továbbra is Goggia vezet, előnye 74 pont a mai győztes Venier előtt. Gut-Behrami felkapaszkodott a 3. helyre, de hátránya 100 pont feletti. Összetettben a kieséssel együtt sem volt kérdés Shiffrin első helye, Gut-Behrami viszont megelőzte a már sérült Vlhovát a második helyen. Itt az a kérdés, Shiffrin versenyezhet-e még idén, vagy a svájci és Brignone csapnak esetleg össze a szezon hátralévő részében a nagy kristálygömbért.

A program szombaton újabb lesiklással folytatódik.
Borítókép forrása: laola1.at
“Venier-győzelem a sérülésekkel teli cortinai lesikláson” bejegyzéshez egy hozzászólás