YOG2024: Osztrák arany női kombinációban; Romy Ertl anyukája nyomdokain

A sokrétűségre építő számban Maja Waroschitz nyakába került az aranyérem, miután egy tőle átlagon felüli Szuper-G-t követően a 3. helyről fordítani tudott svájci riválisával, valamint tegnapi ezüstérmes honfitársával szemben. A gyors számot Fabianne Wenger vitte Eva Schachner (+0.38) és a Maroschitz- Herzog duó (+0.58) előtt, de sejthető volt, hogy mindez az időkülönbség a jobb szlalomosok ellen kevés lesz. Így is történt, hiszen Schachner aztán kiesett, Herzog (14.) és Wenger (5.) pedig hátrébb esett. A legjobb szlalomidőnek hála az olasz Giorgia Collomb szerezte meg az ezüstérmet (+0.40), míg a bronz Romy Ertlnek (+0.86), Martina Ertl lányának a birtokába került. Nagyot ment még “délután” a svéd Astrid Hedin (+1.15), őt három tized választotta el a dobogótól.

Tegnap a szuperóriásokat boncolgató cikkünkben azt írtuk, hogy elég nehéz valamiféle rangsort felállítani az esélyeket illetően, elvégre meglehetősen kevés gyorsasági versenyen indulnak a srácok és lányok ebben a korban. Na, ez az állítás hatványozottan igaz a kombinációra, annyi különbséggel, hogy itt már az idényenkénti összes verseny megszámlálásához is elegendő lassan a két szép kezünk.

Világversenyekről azonban még mindig nem kopott ki ez a szám, sőt az ifjúsági sportolók körében kimondottan nagy népszerűségnek örvendett. Az 55 induló szép szám, ha összevetjük az előző felnőtt vébé 33-as és olimpia 26-os értékével. S még akadt egy nagy hiányzó is. Annika Hunt tegnapi bukása nem vállalta a részvételt. Sérülése súlyosságáról nem találtunk információt, így nem tudjuk megmondani, hogy ott lesz-e a technikai számokban a rajtnál.

Tegnaphoz képest jóval jegesebb, ezáltal élvezetesebb pálya fogadta a lányokat az Apollo-4-es lejtőn, ami a mínusz 10 fokos hőmérséklet és a csillagfényes éjszaka után nem volt meglepő. A finn edző a 28 kapu közé három banánkaput tűzött, s minthogy a győztes ideje mintegy 3 másodperccel elmaradt a tegnapi bajnokétól, vélelmezhető, hogy trükkösebb nyomvonalon kellett bizonyítania a lányoknak.

Ismét Jazmín Fernández (24.) nyitotta a menetek sorát, de az alapidőt a német Antonia Reischl (7.) állította fel, aki különösen a lejtő második felén lendült bele. Jóféle szlalomosról beszéltünk, ezért érdekes volt, mire lesznek vele szemben képesek a többiek. A kazah sporttárs a várakozások szerint nagyjából semmire, majd a honfitárs, szlalomban amúgy masszívan éremesélyes Grandinger, majd egy chilei síző kiesése után a szlovák Šrobová (20.) sem veszélyeztette vezető helyét.

Forrás: SciareMag

Giorgia Collomb (13.) már valódi értékmérő volt, hiszen az olasz egyike a mezőny legjobb technikai specialistáinak. Alaposan bekezdett, ám kéttizedes előnye pár ormótlan kapuvétellel hamar tovaszállt, így az amúgy tökéletesnek épp nem mondható Reischl-féle menettől is beszedett 7 tizedet. Ana Bokal (21.) sokat bizonytalankodott, ugyanez már nem volt elmondható a tegnapi bajnokról. Camilla Vanni (5.) a papírforma szerint átvette ugyan a vezetést, ám a kéttizedes fór – a sok korrigálással együtt – valószínűsítette, hogy lesz nála jobb is.

Fabienne Wenger (1.) a fent ezúttal is remeklő olasz lányt felülmúlhatatlannak bizonyult második szektorával, remek végtempójával verte meg nagyon, bő 8 tizeddel. Igaz, a svájcinak előre kellett menekülnie, hiszen szlalomban alig fért be a világranglista legjobb 500 sízője közé. A valamivel jobb szlalomosnak számító, tegnapi ezüstérmes Shaienne Zehnder (6.) túlzott magabiztosságból nem egyszer besokallt a kanyarok bemenetén, a sok térvesztés másodperces hátrányt eredményezett.

Forrás: Olympics

Ezután jó darabig nem síelt veszélyes ellenfél, a ranglista szépségei közé sorolandó, hogy az első francia síző előtt sorra került egy ír versenyző. A gallok egyébiránt már délelőtt eldobták érmes reményeiket, a legjobban Leontine Curdy (18-assal a 9.) szerepelt, de másodpercen túli hátránnyal, kevésbé jó szlalomeredményekkel a háta mögött sok mindenben nem reménykedhetett. Jóval érdekesebb volt, hogy a korrekt műlesikló hírében álló Romy Ertl (22-essel a 8.) is ezt a szekundum környéki elmaradást hozta, amivel a papírforma szerint már – Collombot kivéve – minden addig célba érkezettet előznie kellett volna.

Harmincig még három érdekes menet volt a kalapban. Az olasz Granruaz második futamát sem tudta befejezni, Justine Herzog (3.) viszont átlagosnak mondható felső rész után lent tartani tudta Wengert. Bizonyára jól jöttek neki a honfitárs tanácsai, de gyaníthatóan a svájci vaxmesterek is remekeltek délelőtt. Tegnapi érme után Eva Schacher (2.) ma sem mondott csődöt Szuper-G-ben. Abszolút legjobb felső szektor után nem maradt le sokkal az első futam győztesétől. Megint más kérdés, hogy a négytizedes hátrány, pláne a szlalomosokkal szembeni nem sokkal nagyobb előny kevésnek tűnt délutánra.

A folytatásból még ketten emelendők ki. A kiváló műlesiklónak számító Astrid Hedin (48-assal a 14.) besorolt a középmezőnybe, igaz, csak annak végébe, vagyis az éremhez azért némi szerencsére is szüksége volt. Közvetlenül utána az ifjúsági SL- ranglista mezőnyben szereplő legjobbja, Maja Waroschitz (3.) varázsolt nagyot. Higgadt, pontos, ugyanakkor kellően dinamikus menetével nem kapott 6 tizedet az éllovastól, a többi szlalomost pedig kivétel nélkül megverte. Innentől fogva ő számított a verseny favoritjának, amit persze el is kellett viselnie fejben.


Különösen úgy, hogy délutánra megemelkedett a hőmérséklet, így a pálya állaga már nem volt ideális. Miért fontos ezt külön kiemelni? Az előző felnőtt világversenyekkel ellentétben ugyanis nem a helyezési sorrend alapján bonyolították ma le a szlalomot, hanem a két technikai számnál megszokott módon, tehát 30. helyezéstől visszafele indították el a lányokat. (Majd amint eldőlt az éremcsata, érkezett a 31. helyezett, s így tovább.)

Forrás: FISI

A korai indulás tehát komoly előnyökkel kecsegtetett (lásd majd az esti beszámolót a fiúk versenyéről), ezt a harmadikként elrajtolt Louise Lundquist (9.) tudta kihasználni. A svéd lány a második legjobb szlalomfutammal 18 pozíciót tudott javítani. A nagy felzárkózók sorát erősítette még a brit Molly Butler (16.), de neki már nem volt helye a TOP10 között. Habár a Šrobová (13.) és Komorowska (15.) is jó ritmusban oldotta meg a svájci edző 60 stanglit tartalmazó pályáját, elsőként a kazah Skorohodova (10.) jelentett veszélyt a svédre, de 3 tizednyi különbség csak kialakult a célig.

A honfitárs Astrid Hedin (4.) már 1 másodpercet meghaladó előnyből gazdálkodott. Legalábbis elméletben, mert ő az éremszerzés reményében csapkodta intenzíven a stanglikat. Lényegében alig vesztett fórjából. Giorgia Collomb (2.) csúcsmenete csak eztán következett. Az addigi etalonra is rávert öt tizedet az olasz, ezzel pedig nehéz helyzetbe hozta a tucatnyi riválisát. A japán Onisi (11.), az amerikai Begue (12.), a cseh Kudelasková (20.), vagy épp a kiesett Curdy részéről egy pillanatig nem volt esély semmire. Romy Ertl (3.) már érdekesebb kérdés volt, bár erősen kétséges volt, mi marad meg négytizedes előnyéből Collomb űrmenetével szemben. Semmi, még ha a német lány a választott ritmusát nagyobb megingások nélkül végigvitte, így ha szorosan is, de csak befért Hedin elé a tabellán. Mint utóbb kiderült, ott dőlt el az érme.

Forrás: Olympics

A mindinkább mélyülő kádakra foghatjuk a dolgot, de itt inkább a lányok alkalmazkodó képességén múlt a sorsuk. Collomb sem patikapályán síelt pár perccel korábban. Reischl (7.) hiányzott az agilitás, Zehnder (6.) szintén eléggé konzervatívan dolgozott, Vanni (8.) pedig önmagához képest egész tetszetős pályát rakott össze. Az inkább gyorsasági specialista Herzog (14.) visszaesésére lehetett számítani, utána pedig már csak a délelőtti TOP3 maradt hátra.

Maja Waroschitz (1.) pedig hamar elkapta a fonalat, a délelőtti futam után érthető önbizalommal tolta végig a pályát. Küzdenie kellett neki is a lágyabb hóval, de megérte, hiszen előnyének harmada, 4 tized kitartott a célig. Schachnernek – ezren kívüli szlalomosként – nyilván nem volt esélye semmire, hamar kapura lépett, de a délelőtt karrierje eddigi legjobb Szuper-G-s FIS-pontszámát (45.99) begyűjtő Fabienne Wengernek (5.) sem nagyon lehettek illúziói. Helytállt egyébként, de az éremhez nagyjából egy másodperccel erősebb futam kellett volna.

Forrás: Olympics

Maja Waroschitznak egykori tartományi (Tirol), majd osztrák diákbajnokként fényes jövőt jósoltak a szakemberek. 200 alatt jár mindkét technikai szakág ranglistáján, s már csak idő kérdése, hogy szlalomban bekerüljön a TOP100-ba. Ám ma nem tartozott az esélyesek közé, lévén még sosem versenyzett Szuper-G-ben, legalábbis az FIS adatbázisa által érintett futamon nem vett részt. Kombinációval ugyanez volt a helyzet, épp ezért kellett nagyon későn indulnia. A helyzettel megbirkózott. Ausztria első aranyérmét szerezte Kangvonban, de nyilatkozataiban nem véletlenül már Marco Schwarzot, a kombináció egykori ifjúsági olimpiai és felnőtt világbajnokát hozta fel…

Giorgia Collomb vérbeli sokszámos alapanyag, a két gyors számban, valamint óriásban ott van a legjobb kétszáz (utóbbiban lassan a száz) között, de szlalomban sincs messze ettől. Éppúgy Carabinieri Bologna (katonai sportklub) kötelékében sportol, mint Brignone, vagy korábban Rocca és Tomba. Komoly nevek, mit ne mondjunk! Figyelembe véve, hogy óriás-műlesiklásban és szlalomban már az Európa Kupa keretében is rendszeres pontszerzőnek számít, aligha ez a mai volt az utolsó érme Dél-Koreából.

Romy Ertl pár éve még Romy Renz néven síelt, szülei válása után vette fel édesanyja nevét. Akit nem nagyon kell bemutatnunk. Martina Ertl négy különböző vb-ről és három különböző olimpiáról hozott érmeket Németországnak. Sankt Anton (2001) kombinációs világbajnoka, e számból van ötkarikás ezüst- és bronzérme. Amúgy 14 VK- futamgyőzelem birtokosa. Fénykorában, az ezredforduló környékén mindegyik számban ott volt a szeren, volt tehát honnan merítenie a lányának. Romy még csak 16 éves, Hedin mellett a női élmezőny fiatalabbjai közt találjuk.

Holnap magyar idő szerint 2 órakor, ill. 4:45-kor rendezik a lányok óriás-műlesiklását. Bemutatkozik tehát az Ifjúsági Olimpián Körtvélyessy Dóra.

Címlapkép forrása: Kurier

Hozzászólás