Kiváló meneteket és szoros versenyt hozott az első kitzi lesiklás, péntek kora délután. Sokáig Cameron Alexander mértékadó menete volt az etalon, amit Marco Odermatt középen nem épp tökéletes menettel tudott überelni. Ryan Cochran-Siegle csak megmutatta, nem verhetetlen a svájci, de még egy századdal kikapott tőle. Florian Schieder középen billentette a maga javára a versenyt, de sokági nem reménykedhetett a győzelemben, ugyanis Cyprien Sararzin meglepően higgadt, de szélvészgyors befejezést hozó menete százados előnyt és ezzel győzelmet ért. A hazaiaknak sok öröm nem jutott, Kriechmayr mindössze a 7., rajta kívül hárman szereztek még pontot.
Pénteken megkezdődött a hagyományos Hahnekamm-hétvége versenyprogramja, méghozzá idén immár harmadszor lesiklással. A síszezon legnagyobb körítést kapó hétvégéje ez, aminek főattrakciója a szombati Hahnekamm Abfahtr, azaz a legendás, embert próbáló lesiklás. Elég csak Szőllős Barnabás hatalmas szerdai bukására gondolni – hogy a legfrissebb emléket idézzük fel – de a lesiklás aktuális legjobbjai esetében az utóbbi években is rendre akadtak sérülések. A főattrakciót említettük, lássuk azonban a pénteki menüt, Kitzbühel ugyanis hagyományosan háromnapos hétvégével szerepel a VK-naptárban, annak ellenére, hogy a kombinációs időkben is a hagyományos Hahnenkamm-Rennennek a szombati lesiklás, a vasárnapi szlalom és az összesített időből számított kombináció számított. Ez egyébként a jelenlegi elnevezésekben is visszaköszön, a Hahnenkamm Abfahrt és a Hahnekamm Slalom a szombati és a vasárnapi versenyeket illeti. A pénteki verseny az utóbbi időben az ún. Kitzbühel Abfahrt.
Lássuk azonban, a pénteki versenyek történetét kicsit. Mint említettük, Kitzbühel hagyományosan háromnapos versenyprogrammal várta a sízőket és a nézőket, már a Nemzetközi Hahnenkamm-Rennen hőskorában, a ’30-as években sem volt ez másképp. Igaz, ekkor még a síugrás volt a harmadik programelem, ami ma már kissé furcsa, pláne, ha azt is hozzátesszük, hogy ún. hármas- és négyes kombinációkat is rendeztek, ahol a hagyományos két szám mellé a síugrás, vagy akár egy óriás bekerülhetett az összevetésbe. A Hahnenkamm-Rennen fődíja, az arany zerge mintájára a síugrásért ezüstzerge járt. A sánc, a Schattbergschanze egyébként a rajtba vezető, győztesek neveivel elkeresztelt síliftből is látszik.
A hőskort követően viszont már klasszikusabb fordulatot vett a harmadik verseny – rendeztek többek közt női versenyt, valamint szokásossá vált pénteki lesiklás, akár rövidített, akár kétfutamos lebonyolításban. Mondani szokás, minden szentnek maga felé húz a keze, ez alól 2000-ben az osztrákok sem tudtak kibújni. Vélhetően Hermann Maierban bízva, ettől az évtől ugyanis szuper-G lett a szokásos pénteki program, a flachaui zseni pedig az első 4 kiírásban mindezt 3 sikerrel hálálta meg (motorbalesete miatt 2002-ben nem indult), amit később két további győzelem követett. A 2010-es évek közepén aztán volt példa a szuper-G eredménye alapján egy ún. szuper-kominációs szlalom rendezésére is, így pénteken már két külön versennyel. A Covidos 2021-es évben azonban Kitzbühel beugrott a wengeni lesiklás helyére, és az akkori pénteki verseny precedenst teremtett. Azóta a szuper-G a múlté, és egész pályás, Kitzbühel Abfahrt vára versenyzőkre pénteken is.

Ami a mai versenyt illeti, távolmaradókkal kell kezdeni. Kilde a wengeni bukása miatt várhatóan idén már nem tér vissza a Világkupába, ahogy az ott szintén megsérült Pinturault és Kohler is a hiányzók közt szerepelt. A tavaly Kitzbühelben is parádéző Schwarz már egy hónapja csak távoli szemlélője a világkupának. Míg a legfrissebb távolmaradók Szőllős Barnabás és Remi Cuche, akik a szerdai edzésen sérültek meg. A világkupa jelenlévő tagjaira viszont havazás várt péntek délelőtt, emiatt egy órát halasztani kellett a kezdést is. Bár szó volt róla, hogy emiatt a Mausefalle tetejéről rajtolhatnak csak a versenyzők, az ugratót egy katapulttá változtatva, de végül erre nem volt szükség. A késlekedésnek köszönhetően a havazás is elállt, és a látási viszonyok is javultak.
A pénteki nap első sízője Stefan Rogentin (15.) volt, aki a Hausbergen tűnt késésben, de összességében korrekt menet volt. Ami viszont látszott, hogy a friss hó révén lassulhatott a pálya, az ugratókon alig-alig emelkedett el. Daniel Hemetsberger (52.) rögtön a verseny elején bemutatta a nap egyik legnagyobb mentését is a Steilhang után, az alpesi csúszószakasz bejáratánál. Hatalmasat mentett egy léccel, test és másik léce ugyanis már a hálót szántotta végig. Andreas Sander (48.) a technikás részeken maradt el igazán Rogentintől, a csúszósabb középső szakaszokon viszont tartani tudta az iramot a svájcival. Az igazán mértékadó menet azonban nem a svájcié, hanem az edzésgyőztes Cameron Alexanderé (5.) lett. Ugyan a Mausefalle után ő is kapott, a alpesi legelőkön már jobb sebességgel síelt át, és remek tempója a folytatásban is megmaradt. Az egyik edzésgyőztest a másik követte Nils Allègre (10.) személyében. A pálya középső részén mutatta meg, a kanadai is verhető, de összességében fél másodperccel bizonyult lassabbnak.

Bryce Bennett (25.) nyitotta a legjobbak sorát, de ksiebb meglepetésre még a lapos szakaszokból sem tudott előnyt kovácsolni magának. A technikás szakaszon remekül síelt Dominik Paris (6.), viszont a pálya közepén minimális hátrányban síelt, és bár hatalmas sebességgel kanyarodott ki a Traverseről, addigra 4 tizedesre hízott hátrányából egy még megmaradt. A hazai lesiklóválogatott idén eddig csak szenvedett, Vincent Kriechmayr (7.) erre viszont ma némileg rácáfolt. A Karussel-Steilhang kanyarokat parádésan síelte meg, de fél másodpercet sem tudott megőrizni. Ez elsősorban a végének volt köszönhető, a Hausberg után rendkívül lelassult az osztrák. James Crawford (23.) több helyen volt bizonytalan, így mit sem ért a bíztató kezdés.

Marco Odermatt (3.) a Mausefallén bizonytalan volt, de az utána következő kanyarokat kiválóan síelte meg. Az Alte Schneiße környékén már-már úgy tűnt, elfogyott a svájci lendülete, a Hausberg kanyarjaiban viszont már ismét parádézott a svájci és elkezdte faragni a pálya közepén szerzett hátrányát. A célegyenesben hatalmas sebességre tett szert, és szorosan ugyan, de át is vette a vezetést. Ahogy Odermatt, úgy Ryan Cocheran-Siegle (4.) is necces ugratóval kezdte a versenyt. Ez viszont mit sem zavarta az amerikait: pálya közepét remek tempóban síelte, jó ívekkel, komolyabb előny volt kinézőben a közepén. A végére is alig maradt el sebességben Odermatt-tól, de 1 tizedes előny így is 1 százados hátrányba fordult a célban.

Florain Schieder (2.) felül tartotta a svájcit, alig maradt el tőle. Az Gschöß-Brückenschuss szakaszon pedig már komoly sebességelőnyre tett szert, amit a középső ugratókon tovább is épített. Az olasz lendülete a végére sem hagyott alább, alig hagyott valamit a Hausbergben, a Traversről lekanyarodva pedig már csak az volt a kérdés, mekkora előnnyel veszi át a vezetést, végül 3 tizeddel ugrott az élre. Niels Hintermann a Hausbergkantén mért el egy kanyart, így kaputévesztés miatt ő lett a nap első kiesője. Cyprien Sarrazin (1.) a kanyargós részeken remekül síelt, és bár a két elnyújtott ugrató körül némileg lassabb volt az olasznál, alig került hátrányba. Innentől pedig még rá is tudott kapcsolni, egyre inkább csökkentette a hátrányát. A Hausbergkantéról a Traverse-re kanyarodva nagyon magasan tudott maradni, amivel bődületes lenületet fogott a cél felé. Ez volt a kulcs, amivel befért Schieder elé.

Mattia Casse (34.) görcsösen próbált az előre elhatározott íveihez ragaszkodni, aminek viszont sebessége, és ebből adódóan szektoridői látták kárát. Adrian Smiseth Sejersted (18.) nagyobb hibákkal indított, és bár utána még egy rövid időre be tudott gyorsulni, a lendület a végéig nem maradt meg. Justin Murisier (8.) a közepét és a célegyenest bánhatja igazán, mert a kanyargós részeken még a dobogósokat is szorongatni tudta. A legjobb osztrák, Kirechmayr a 7. helyen állt, amikor érkezett Otmar Striedinger (21.), de különösen a lassú alsó szakaszai miatt nem tudott érdemben szépíteni a hazaiak szereplésén. Adrian Thèaux (23.) hamar két rontásba is beleszaladt, a folytatásra pedig minden bizonnyal ez nyomta rá a bélyegét. Romed Baumann (37.) továbbra sem találja korábbi formáját, folyamatosan gyűjtötte a hátrányt. Daniel Danklamier középső szakaszai után kezdtek reménykedni az osztrákok, ugyanis dobogóközeli szektoridőket síelt. A tempót viszont nem tudta hiba nélkül megtartani, a Traverse bejáratánál billent oldalra, de szerencsére a háló előtt még időben felpattant a hóról.
Maxence Muzaton (12.) menetére egyre inkább visszatért a havazás, ami már egyre inkább érzékelhetően lassította a versenyzőket. Felül viszont még jobbak voltak a látási viszonyok, az Alte Schneiße körül remekül is tudott síelni. Miha Hrobatnak (29.) már nem volt kiemelkedő szektora, nőtt is a hátránya folyatosan. Christof Innerhofer (41.) nagyon agresszívan kezdte a versenyt, de ez a Karusselen már meg is bosszulta magát, onnantól rendkívül lelassult. Jared Goldberg (32.) versenyképes középpel együtt sem volt veszélyes a legjobbakra, a technikásabb szakaszokon jelentős elmaradásban volt. Alexis Monney (20.) viszonylag stabil sízéssel szerzett értékes pontokat. Franjo von Allmen (38.) menetére viszont sűrű ködfelhő ült a Mausefalléra, ami viszont amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is tűnt Josef Ferstl (40.) menetére. A német viszont a meglehetősen előnyösebb látási viszonyok ellenére is kikapott pár századdal az imént síző svájcitól. Stefan Babinsky (31.) a maga szintjén értékelte menetét, láthatóan 20. hely körüli eredménnyel is kimondottan elégedett volt – ami szerdai bukása fényében még inkább érthető. A legjobbak sorát Matthieu Bailet (13.) zárta, nem is rossz eredménnyel, különösen, ha figyelembe vesszük az intenzívebbé váló havazást.

Harmincon túl általában nem áll meg az élet Kitzbühelben, többször síeltek már dobogóra 30 sízőt követően is. Ezúttal az időjárás viszont nem részesítette előnyben a később rajtolókat, így a dobogó már nem volt veszélyben. A top10-ben azonban még egy változás történt: előbb Elian Lehto (37-essel 11.) remek alpesi csúszószakasszal rontott rá az élmezőnyre. A finn alpesi sísport leisklásban sosem járt ilyen magasan, Samu Torsti révén más szakágban is utoljára 2017-ben. Míg gyorsszámok eredménylistáján 2011-ig kellene kutakodni. A top10 végül így sem jött össze, ugyanis az 53-assal síző Arnaud Boisset (9.), aki a kimondottan nehéz felső részen alapozta meg karrierje eddigi legjobbját. A németek nem túl fényes eredményeit harminc után javította Dominik Schwaiger (39-essel 14.) és Simon Jocher (31-essel 15.). Szintén remek eredményt ért el Guglielmo Bosca (40-essel 17.), Sam Morse (32-essel 19.) és Blaise Giezendanner (35-össel 21.). Pontszerző volt még továbbá Jeffrey Read (54-essel 25.), Christopher Neumayer (33-assal 27.), Pietro Zazzi (45-össel 30.), illetve a legmagasabb rajtszámmal pontot szerző, utolsóként elrajtoló Raphael Haaser (57-essel 26.).

Cyprien Sarrazin a Streif 5. francia bajnoka a Streifnak (Périllat és Duvillard még a VK-éra előtt nyertek), így Killy, Alphand és az előző kettős mellé csatlakozik – igaz Luc Alphand mindhárom győzelmét rövidített pályán szerezte. Sarrazin a bormiói lesiklás után a naptár legrettegettebb klasszikusán is győzni tudott. Négy győzelme három szakágból származik, a lesiklás az első, ahol többször is győzött. Négy sikeréből három származik idénről. Florian Schieder vérbeli Streif-specialista, eddigi egyetlen dobogóját a tavalyi pénteki lesikláson ünnepelte, 43-assal. Azóta ugyan a dobogóra, egészen a mai napig, nem állhatott fel újra, de stabilan megvetette a lábát a világ 10 legjobb lesiklója közt. Marco Odermatt két wengeni győzelem után ezúttal harmadik helyen végzett, karrierje 14. dobogóját ünnepelte a szakágak királyában. Az idei 6 lesiklásból ötön végzett dobogón, míg Kitzbühelben egy év kihagyás után tért vissza a legjobb 3-ba.

A szakági világkupában Odermatt még őrzi előnyét, de ez már csak 26 pontosra olvadt a mai győztes Sarrazin ellenében. Kettejüket már bőven egy győzelemnyi lemaradáson túl követi Paris. Összetettben Odermatt majdnem kétszerannyi ponttal rendelkezik, mint a második helyre előlépő Sarrazin. A francia mögött továbbra is Odermatt két sérült kihívója, Schwarz és Kilde állnak.

A következő lesiklásra csak holnapig kell várni, amikor a mai Kitzbühel Abfahrt után már a Hahnenkamm Abfahrt kerül megrendezésre.
Borítókép forrása: 24ur.com