Vasárnap megrendezték a hétvégi második szuper-G versenyét is, ahol Lara Gut-Behrami két szezonbeli szakági harmadik helyet követően megszerezte idei első győzelmét is. A svájci ezzel két tekintetben is jubilált: 40. sikere ez, a 20. szuperóriásban. A helyszínre kilátogató osztrák szurkolóknak ma sem kellett csalódni: a szakági éllovas Cornelia Hütter lett a második, míg Mirjam Puchner ma is a harmadik helyen végzett.
Szuper-G-vel zárult a női alpesi sízők hosszú hétvégéje Altenmarkt-Zauchensee-ben. A mai nyomvonalat a svájciakat edző Roland Platzer mellett a természet jelölte ki, ugyanis az erős szél miatt csak lerövidített pályán, a tartalék rajthelyről, a Gamskogelhüttétől indulva kerülhetett sor a versenyre. A verseny hazai élvezhetőségét pedig az európai sportadó számára szent tenisz jelölte ki, hisz mától elindult az a sanyarú időszak, amikor a télisportok hazai szerelmesei csakis szerencsés véletlenek folytán élvezhetnek tévéközvetítéseket (ma “csak” Wengen első futama vált a rakett martalékává)… 17 ország 58 síelője nevezett a mai versenyre, köztük az eddig várakozáson felül teljesítő házigazdák 12 indulóval képviseltették magukat. Éles kontraszt a wengeni lesiklás négyfős osztrák különítményével szemben. A szél volt az egyetlen zavaró tényező, hideg, napos idő fogadta a résztvevőket.
Stephanie Venier (17.) nyitotta a mai versenyt, különösebb látható hiba nélkül adta meg az alapidőt. A tempója viszont nem volt tökéletes, ezt Laura Gauche (7.) háromtizedes nyitó előnye rögtön megmutatta, végül még egy tizedet rápakolt a célig a francia. Zöld szektorokkal nyitott Jasmine Flury is, ám egy balosban keresztbe álltak a lécei, és hatalmasat repült. A második hálósor állította csak meg, de szerencsére talpra állt, és lesíelt a célba.
Jó pár percet így is fagyoskodhatott a rajtban Laura Pirovano (19.), meg is látszott a síelésén, bárortalanul, az addigi leglassabb idővel ért célba. Kira Weidle (40.) a harmadik szektor kanyarjaiban nagyon belassult, a célig pedig másfél másodpercre nőtt a lemaradása. Egy szektoron át régi önmagát idézte Marta Bassino (29.), a folytatás azonban idei szenvedését képezte le, másodperc feletti hátránnyal zárt. A következő olasznál is megvolt a gyors kezdés, Federica Brignone (12.) viszont az aljáig tartotta is az előnyt, nagy sebességgel, de széles kanyarokkal végül csak Gauche mögé sorolt be.

Kajsa Vickhoff Lie (14.) már annak is örülhetett, hogy ma itt van a rajtban nagy esése után, de óvatosabbá így sem vált. A kanyarokban veszített sokat, remek alsó szakasszal így is csak hajszállal maradt el Brignonétől. Szélviharban indult el Michelle Gisin (5.), ezt jól átvészelte, a kanyarokat szépen húzta, az alján pedig 4 tizedet vert Gauche-ra, így 5 századdal átvette a vezetést. Ragnhild Mowinckel (4.) a harmadik szektorig remekelt, viszont sajátos ívei a kanyarokban nem igazán jöttek be, a célban egyetlen század maradt az előnyéből. Jó kezdés után Joana Hählen (26.) beleveszett a kanyarokba, kerek egy másodperces hátrányt gyűjtött össze.
A legjobb első szektorral nyitott Corinne Suter (13.), a hatalmas sebesség aztán széles kanyarokhoz vezetett, végül Brignone és Lie közé ékelődött be. Cornelia Hütter (2.) a második szektort rakta össze remekül, ő viszont jobban gazdálkodott az előnyével, 9 századdal átvette a vezetést. Az osztrákok örömét rögtön elrontotta Lara Gut-Behrami (1.), végig tartotta a lépést Hütterrel, az alján pedig jobban megőrizte a tempót, negyedmásodpercet pakolt a legjobb időre. A top-15 zárásaként Sofia Goggia (8.) próbálta kihozni a legtöbbet a számára alighanem túl rövid és kanyargós pályából, Brignonét végül megelőzte.

Romane Miradoli (9.) jó kezdőtempója a harmadik szektorig tartott ki, a végére ő is eltűnt a kanyarokban, Goggia mögé sorolt be. Őrült tempót vállalt be a második szektorban Franziska Gritsch (15.), kétszer is hajszál híján fért be egy kapuba, a sokasodó kanyarokban jött is a borítékolható lassulás. A végén viszont a legjobb szektort hozta, megelőzte Veniert. Ariane Rädler (33.) az alján kapott érhetetlenül sokat, Alice Robinson (21.) pedig a pálya második felén szedte be szorgosan a tizedeket. Mirjam Puchner (3.) két szektor alatt fél másodperc feletti előnyt szedett be, igaz, ezt rögtön el is adta, a dobogóra így is jó volt. Ilka Štuhec (43.) mintha teljesen más versenyen síelt volna, tempója sem igazán volt, de a kanyarvételekkel is gondja volt. Valerie Grenier nagy tempót vállalt el fönt, de nem bírta így tartani az íveket, a technikás rész elején elhagyta a pályát.
Maryna Gąsienica-Daniel (31.) ugyan engedte léceit, de ennek a kanyarívei látták kárát. Christina Ager (35.), Emma Aicher (39.) és Stephanie Jenal (34.) szintén kikerültek ma pontszerző zónából. Roberta Melesi (6.) a technikás részen vesztett valamennyit, de összességében egy igazán remek sízést láthattunk az olasztól. Ester Ledeckáról (11.) már mi is megírtuk, hogy a legjobb tízben végzett, kiderült, kissé korán. Ennek ellenére a pálya közepén már megmutatta, formája kezd visszatérni. A rajtlista legjobbjainak sorát Priska Nufer (24.) és Michaela Heider (25.) zárta, néhány ponttal.

Akadtak azonban még 30 sízőt követően is említésre méltó menetek. Közülük is kitűnt a 48-assal síző Lauren Macuga (10.), aki kezdésének és a pálya második felének is köszönhetően befért a legjobb 10-be, kiszorítva onnan a már említett Ledeckát. A legkésőbb, a rajtlistán 54.-ként Lisa Hörnblad (23.) síelt pontokat érő futamot. Harmincban végzett még Jasmina Suter (16.), Christine Scheyer (18.), Delia Durrer (20.), Camille Cerutti (22.), Lena Wechner (27.), Nicol Delago (28.) és Michelle Niederweiser (29.).

Lara Gut-Behrami mérföldkőhöz ért a sikerek számában, 40. győzelmét aratta. Ennek pontosan felét legerősebb számában, szuper-G-ben. Az örökranglistán 40 sikerrel utolérte honfitársát, Pirmin Zurbriggent. Cornelia Hütter Altenmarkton duplázott a hétvégén, a pénteki győzelem után ma második helyet szerzett. 25 dobogójából így már 12 szuper-G-ből származik. Mirjam Puchnerre jellemző, hogy egy-egy hétvégére nagyon felszívja magát. Két szezonnal ezelőtt, Lake Louise-ban is összejött a duplázás úgy, hogy lesiklásban és szuper-G-ben is dobogóra állhatott. Összességében 7. dobogóját szerezte, a másodikat a lassabbik számban.

A szakági tabellán továbbra is Hütter vezet, akit a mai sikere révén már Gut-Behrami követ közvetlenül. Igaz, a svájci és Brignone is már közel 100 pontos lemaradásban van az osztrák mögött. Igaz, a szezonból még 7 további verseny hátra van. Összetettben továbbra is a hétvégét betegség miatt kihagyó Shiffrin vezeti, előnye ráadásul nem csappant meg jelentősen, továbbra is 142 pont Brignonéval szemben. Ennek oka, hogy az olasz a hétvégén elérhető 300 pontból mindössze 90-et szerzett, így ezt inkább rontott hétvégeként könyvelheti el. A harmadik helyre Gut-Behrami jött fel.

Ezúttal nem kell hétvégéig várni az újabb versenyre, kedd este villanyfényes szlalomot rendeznek, pár kilométerre, Flachauban. Itt rajthoz áll majd a hétvégén, Zell am See-n remeklő Tóth Zita is! A következő szuper-G két hét múlva, a szintén háromversenyes cortinai hétvégén esedékes.
Borítókép forrása: tagesanzeiger.ch