Valérie Grenier a lejtő egyik címvédőjeként karrierje második győzelmét is megszerezte Kranjska Gorán. Az első futam legjobb négy helyezettje, Vlhová, Brignone, Gut-Behrami és a már említett Grenier küzdöttek délután is a dobogóért. A sorrend azonban fenekestül felfordult: Grenier tört az élre, Gut-Behrami helyet cserélt Brignonéval, míg Vlhová végül a dobogóról is lecsúszott. A lienzi győztes Shiffrin mindössze a 9. helyen végzett.
Az újév első Világkupa-versenyét rendezték meg szombaton óriásban, a nyugat-szlovéniai Kranjska Gorán. A Zlata lisica, azaz az Arany róka trófeáért csatoltak léceket a hölgyek, a hétvégén először óriásban. A legendás verseny egy nem kevésbé nagy múltú helyszínhez, Mariborhoz kötődik. A magyar határ közeli városban rendezték a nők számára eddig a legtöbb óriást, illetve szlalomot. Az egyre enyhébb időjárás azonban nem kímélte Maribort: 2018 óta mindössze egyszer lehetett a versenyeket az eredeti helyszínen megrendezni. A többi alkalommal Kranjska Gora ugrott be Maribor helyett. A váltás egyébként népszerűnek és látványosnak bizonyult. A Kranjska Gora-i Podkoren lejtő a férfi mezőnyben is az egyik legnagyobb kihívást jelentő óriásműlesikló pálya, Adelbodennel és Alta Badiával szokás egy lapon emlegetni. A női versenynaptárban is így a legnehezebb pályává lépett elő óriás fronton.

Az idei eddigi 5, szakági versenyen 3 különböző győztes született: Federica Brignone és Lara Gut-Behrami 2-2 sikert aratott, míg Semmeringen másfél hete Mikaela Shiffrin győzött. A három hölgy pontszámban is a mezőny előtt járt eddig. A mai kérdés is elsősorban az volt, tud-e valaki a hármas mellett labdába rúgni.
Az időjárás nem volt kegyes a sízőkkel. Az enyhe időben érkező csapadék esőt jelentett, tavaszias hóviszonyokkal. Az olasz edző által tűzött pályán rögtön a szakági éllovas Federica Brignone (2.) kezdhette meg a versenyt. Fede’ menete jónak tűnt, nagy hibát nem lehetett felfedezni. Petra Vlhová (1.) némileg lassabb kezdést követően rákapcsolt és pár századdal a maga javára billentette a versenyt. A tavalyi győztes Valérie Grenier (4.) rendkívül precízen, mellé pedig gyorsan síelt. A pálya második felén viszont épp egy laposabb szekció előtt rontott. A különbségek viszont nem voltak nagyok, és a mezőny tovább sűrűsödött Lara Gut-Behrami (3.) menetét követően is. Az idei első két verseny győztese szintén a második harmad vége felé kapott Vlhovától, de hátránya neki sem rúgott 2 tized fölé.

Mikaela Shiffrin (7.) lécei folyamatosan lecsúszkáltak a kapuk töveitől, amitől lassult is. Közel egy másodpercre rúgott hátránya, elmaradva az eddigiektől. Hasonlóan nagy hátrányba került az 2-3 perces pályakarbantartás miatt várakozó Marta Bassino (8.) is, nagyobb rontás nélkül. Sara Hectro (5.) stílusban egészen mást mutatott, mint az iménti kettős. Jóval agresszívabban támadta a kapukat, és ez a pálya feléig jó szektoridőket is jelentett, onnantól viszont a svédnek is sokasodott a hátránya. Maryna Gąsienica-Daniel (18.) jelentősebb hibákat vétett a meredeken, amivel jelentős elmaradásba került. Thea-Louise Stjernesund (6.) rendkívül bátor kezdéssel rukkolt elő. A záró meredeken ugyan jött a menetrend szerinti hátrány, de Shiffrinéket meg tudta előzni.
Honfitársához képest kevésbé volt kiemelkedő Mina Fürst Holtmann (9.), stabilabb menetet, de másodperc feletti hátrányt láthattunk tőle. Sofia Goggia (15.) remek tempóban kezdett, a pálya felétől viszont jelentősen lassult a legjobbakhoz képest. Ragnhild Mowinckel (25.) ideges menete mellé nyilvánvalóan a nem épp 20 perccel ezelőtti állapotában megmaradó pálya sem tett hozzá sokat. Hasonló lehetett a helyzet Alice Robinson (13.) esetében is, aki az éles kezdést követően lassult le a záró meredekre. Franziska Gritsch (10.) az újzélandihoz képest némileg lassabb kezdést követően a meredeken egy kicsivel jobban dacolt az elemekkel. Paula Moltzan (10.) bátran engedte a léceit a meredekebb részen, rajtszámához képest messze jobban síelt, láthatóan a vonalvezetést élvezettel síelte.

Az esős idő és a vizes hó már az eddigi eredményekben is megmutatkozott: a legjobb 4 az első 4 síző volt, és a folytatásra ez a trend egyre jobban kikristályosodott. A legjobb 15-be mindössze ketten jöttek be 15 feletti rajtszámmal. Épp az első szünet után érkező Michelle Gisin (14.) és Julia Scheib (12.). Mindketten kihasználták a meredek kissé feljavított állapotát, ráadásul az osztrák remek rajtot is vett mindezek mellé. Mindezek a körülmények a folytatást is meghatározták. Zrinka Ljutić (16.) ezúttal is korrekt menettel rukkolt elő, de Ana Bucik (19.) sem panaszkodhatott. Katharina Liensberger (26.) és Stephanie Brunner ( 23.) csak korlátozottan tudták kihasználni a rajtszám nyújtotta lehetőségeket. Nem így Clara Direz (17.), aki már korábban is többször villant meg, egy-egy futam erejéig. Továbbment még AJ Hurt (20.), Riccarda Haaser (22.) és Lara Colturi (29.) is. Elisabeth Kappauer (33.), Roberta Milesi (40.), Camille Rast (34.) és Estelle Alphand (32.) viszont lemaradtak a délutáni folytatásról, ahogy a legjobb 30 egyelten kiesője, Andrea Ellenberger is.
Az egy szem kieső, és az enyhe idő szinte garantálták, hogy a folytatásban már nem sok továbbjutást érő sízést láthatunk. A legjobban a 32-essel érkező kanadai Britt Richardson (21.) teljesített, számos, jóval korábban érkező sízőt megelőzve. A legutolsó továbbjutó a négyszámos Emma Aicher (24.) lett, aki 53.-ként síelt le a lejtőn. Előtte 15 sízőn keresztül senki nem síelt továbbjutást érő menetet. Akkor viszont egymás után hárman is: a kanadai Cassidy Gray (36-ossal 27.), az olasz Elisa Platino (37-essel 30.) és a lengyel Magdalena Luczak (38-assal 28.).

A második futamra az időjárás nem mutatta meg sajnos kegyesebbik arcát. Továbbra is esős, de már inkább havasesős, valamivel fagypont feletti idő várta az első futam legjobb 30 sízőjét. Számukra a teljesítendő nyomvonalat ezúttal kanadai edző jelölte ki. Ez a juharleveleseknél már csak azért is lehetett előzetesen öröm, mert Grenier mellett további két sízőjük jutott második futamba. Első versenyzőjük, a negyedikként rajtoló Cassidy Grey azonban nem járt szerencsével, kiesett. Előtte érkezett még Elisa Platino (26.), Lara Colturi (25.) és Magdalena Luczak (24.) sorrendben megelőzték egymást. Az igazán nagyot viszont Katharina Liensberger (14.) síelte, aki toronymagasan vette át a vezetést és lépkedett előre hatalmas ütemben.
Ragnhild Mowinckel (21.) még tisztes távolból követte az osztrákot, Emma Aicher (15.) viszont már jócskán megszorongatta a németet. Ami nem sikerült még Aichernek, az sikerült Stephanie Brunnernek (13.). A meredek előtt síelt nagyot Brunner, és bár a cél előtt már nem tudta tartani honfitársát, a vezetést megőrizte. Innentől kéz a kézben menetelt előre a két osztrák. Ricarda Haaser (16.) némileg elmaradt honfitársaitól, de szégyenkezésre nem lehetett oka. A második kanadai, Britt Richardson (19.) már célba ért, és értékes pontokat gyűjtött. AJ Hurt (18.) sem az osztrákokkal, inkább a kanadaival volt versenyben. Utóbbit meg is előzte. Ana Bucik révén újabb kieső következett, majd Maryna Gąsienica-Daniel (16.), aki csak két későbbi kiesőnek köszönhetően tudott javítani helyezésén, délelőtthöz képest.
Clara Direz (11.) remekül kezdett, és kiváló sebességét egészen a meredekig megőrizte. Bár ott már akadt kisebb nehézségei, de meg tudta előzni Brunnert. Zrinka Ljutić (22.) mindössze egy szektorig volt versenyben a franciával, onnantól viszont idegesen síelt, sokat csúszott vissza. Sofia Goggia (12.) előnyét ugyan hamar eladta, de a letörésig sem került nagy hátrányba. A meredeken tudott is hozni Direz-n, de pár század még maradt hátrányából. Michelle Gisin (20.) elidegeskedte a délutáni sízést, ahogy Ljutić, ő is számos hellyel esett vissza. Alice Robinson (8.) stabilan őrizgetett előnyéből. A meredekre is maradt még Direz-vel szemben ebből, és bár volt két kövér kapuvétele, további időt már nem adott el. Julia Scheib bal léce leragadt és a pálya melletti hirdető paravánban kötött ki.

Franziska Gritsch (7.) épp Robinson meredekét használta ki, ott fordította vissza a már épp hátrányba forduló menetet. Paula Moltzan léce ugyanott élezett el, ahol az előbb Scheibé. Az amerikai viszont látványos piruettel, és hátrafelé sízéssel mentett és maradt versenyben. Mina Fürst Holtmann (23.) nagyobb hibák révén sokat csúszott vissza. Marta Bassino (10.) menete sem volt teljesen tiszta, csak a pillanatnyi dobogó legalsó fokát kaparintotta meg. Mikaela Shiffrin (9.) délutánra valamivel élesebbnek látszott, de a tűéles pontosság ezúttal is hiányzott tőle. Thea-Louise Stjernesund (5.) hatalmas menettel rukkolt elő. A letörés előtt remekelt igazán, de a többi szektorra sem lehetett panasz. Nagyobb hátránya ellenére sem volt elképzelhetetlen a dobogó. Sara Hector (6.) nem is tudta felvenni a ritmust ilyen mértékben a pálya első felén. A meredeken már ugyan tartotta a norvégot, de ez ezzel csak bebetonozta szűk fél másodperces hátrányát és a pillanatnyi második helyet.

Valerie Grénier (1.) a kezdésnél nem volt csak gyors, onnantól szélsebes volt. Bár szemre záporoztak az apróbb rontások, de mindez bődületes sebességéből következett. A meredeket 26.-ként síelve is a leggyorsabban síelte, és összességében sem akadt még nála jobb menet délután. Lara Gut-Behraminál (2.) a kezdésre nem lehetett panasz, a meredeken viszont volt két kisebb késése is. A dobogót azonban hamar bebiztosította a svájci, miután a szakági éllovas Federica Brignone (3.) nagyon igyekezett, hogy támadjon az első helyért. Mindez viszont nem maradt el hibák nélkül. A meredeken nagyobbat hibázott, mint Gut, így mögé fért csak be. Petra Vlhová (4.) előnyét mindössze egy szektorig őrizte, a féltávra viszont mindez már csaknem elolvadt. A letörésig is akadt kisebb bizonytalanság, a meredeken pedig ő sem tudott konkurálni Grenier-vel.

Valerie Grenier tavaly még kisebb meglepetésre aratta ugyanitt első győzelmét. Azóta stabilizálta magát a legjobbak közt, Soldeuban egy további dobogót szerzett. Ma karrierje második győzelmét aratta – láthatóan jól fekszik neki a női naptár legnehezebb lejtője. Lara Gut-Behrami idén 4., összességében 21. alkalommal lett dobogós óriásban, míg minden számot egybevetve 78.-szor ünnepelhetett már. Federica Brignone az idei hat versenyből 5. alkalommal állt dobogóra, 2-2 győzelem és második hely után, ezúttal harmadik lett. A szakágban 33., összességében 62. alkalommal végzett a legjobb háromban.

Gut-Behrami ugyan ma megelőzte Brignonét, a szakági világkupában az olasz azonban tartja vezetését, igaz, már csak 15 pont előnye. Shiffrin a mai gyengébb menettel 100 pont fölötti hátrányba került. Összetettben Shiffrin vezetése továbbra is megingathatatlan, 232 ponttal vezet Brignone előtt. Az első hét helyen ma nem történt változás.

Az idei 11 tervezett óriásból még 5 vár a mezőnyre. Legközelebb két hét múlva, Jasnán. Holnap szlalommal folytatódik a hétvége programja.
Borítókép forrása: blick.ch