Sarrazin (és Odermatt) elverte a mezőnyt Bormióban

Cyprien Sarrazin fölényes győzelmet aratott a hagyományos bormiói lesikáson. Bár előnye mindössze 9 század volt Odermatt-tal szemben, a párost viszont csak Cameron Alexander tudta másfél másodpercen belül megközelíteni, míg a kétmásodperces szint alá is csak Murisier fért be. a pálya egyébként nem kímélte a mezőnyt, Kilde pálya-, vagy léchiba miatt esett ki, Paris célba ért, de lényegében kiesett. Az összetett-éllovas Marco Schwarz pedig esést követően a hálóba repült, helikopter vitte el. Nem kizárt, ezzel vége a szoros összetett versengésnek.

Karácsony és újév közt hagyományosan Bormióban versenyeznek a férfi Alpesi SÍ Világkupa legjobbjai. A 2010-es évek közepi, Santa Caterina-i kitérőt leszámítva már másfél évtizede fix helye van a naptárban a Stelvio lábánál elhelyezkedő pályának, ami 2 év múlva a cortinai olimpia férfi számainak helyszínéül is szolgál majd. A stabil pont a programban a lesiklás. Ezt egészíti ki általában szuper-G, vagy egy másik lesiklás. Esetenként pedig alpesi összetett, vagy épp egy zágrábi szlalom pótlása.

Napos, de felhőfátyolos időben, viszonylag jó látási viszonyok közt kezdődött meg a verseny a kőkeményre fagyott Stelvión, ahol Andreas Sander (19.) menetén keresztül ismerkedhettünk még a pályával. Láthatóan elégedett volt a célban menetével. Nils Allègre (25.) nagy tempónál trafált el egy kaput, vélhetően ott ment el a vezetés. Bryce Bennett (48.) láthatóan nem érzett rá az új pályára. Több hibája is volt, 2 másodperccel maradt el a némettől. Összességében komolyan elmaradt másfél héttel ezelőtti teljesítményétől a szakági éllovas.

Valljuk be, azért az eddigi menetek értékét bőven beértékelte Cyprien Sarrazin (1.) menete. A francia dominálta a teljes pályát, majd’ 3 másodperccel vette át a vezetést! Cameron Alexander (3.) szintén jól mozgott a pályán, de sebességben elmaradt a franciától. Marco Odermatt (2.) pár századdal folyamatosan felül tudta múlni a franciát, de a pálya végére lelassult. Végül ezen a szakaszon adta addigi minimális előnyét és fordult pár százados hátrányba az óra.

forrás: blick.ch

Niels Hintermann (7.) a San Pietro környéki részeken adott el sokat, ott nem tudott jó íveket meghúzni a kanyarokban. Szintén a pálya közepén maradt el az etalon időtől az első olasz, Florian Schieder (14.), de csak ott majd’ 2 másodpercet szedett össze. Még a fizikai erőnlétben nem épp szégyenkező Vincent Kriechmayr (5.) sem tudta kontrollálni léceit a kritikus buckákon. A pillanatnyi dobogóról is lemaradt. Az osztrákkal szinte közel azonos menetet repesztett az újabb hazai, Mattia Casse (6.) is. Jól mozgott a traverz részig James Crawford (8.), ott viszont az átlagnál nagyobb elmaradást gyűjtött be. Bár úgy tűnt, utána még újítani tud, végül ő is 2 másodpercen túlra került. Dominik Paris (53.) fent még felül is múlta Sarrazint, de a traverzre kanyarodva átbillent súlypontja, és métereken keresztül szántotta végig a havat teljes testtel. Nulláról indulva ugyan tovább síelt, de az óra nem állt meg 6 másodperc alatt.

Romed Baumann egy szektort sem teljesített. Az első kapu után mintha valami megzavarta volna a koncentrációban és elsíelt a második kapu mellett. Daniel Hemetsberger (32.) már a San Pietro előtt tetemes hátrányt szedett össze, és utána is nagyobb ütemben nőtt tovább a hátrány. Aleksander Aamodt Kilde úgy tűnt, versenyre kel az élen álló kettőssel. A traverzre kanyarodva viszont bele kellett fékeznie és onnan már nem tudta szabályosan folytatni a versenyt. Ryan Cochram-Siegle (31.) idegesen síelte végig a pályát, nagy hátránnyal ért célba. Marco Schwarz lécét egy bucka megdobta élváltás közben és a hálóban kötött ki. Ami aggodalomra adott okot, hogy miután kihámozták a hálóból, sokáig ült még a pályamunkások közt. A VK-éllovast végül helikopter vitte el a pályáról, vélhetően térde sérült. A folytatásban előbb Jared Goldberg (27.), majd Stefan Rogentin (26.) is inkább közepes menetet síeltek a hosszabb várakozást követően.

forrás: skiweltcup.tv

Otmar Striedinger (40.) a pálya közepén maradt el jelentősen. Christof Innerhofer (29.) a pálya végén rontott, ami miatt jelentősebben lelassult. Gilles Roulin (41.) két ugratót is elrontott, kisebb csoda volt, hogy mindkétszer menteni tudott. Maxence Muzaton (47.) pontszerzésére már a célba érkezéskor sem lehetett sok remény. Adrian Thèaux (16.) a cél előtt nem sokkal hibázott bele az addig egyébként figyelemre méltó menetébe. Vélhetően ott ment el a top10. Csak azért nem jött mindez össze a franciának, mert előbb az eddig is már több kiemelkedőt síző Alexis Monney (13.), majd Miha Hrobat (11.) repesztett nagyot a San Pietro környékén. Amikor leértek, bőven kinézett a top10 is. Ennek a későbbi menetek azonban keresztbe tettek. Daniel Danklmaier (28.) közepesebb menetét Justin Murisier (4.) hatalmas sízése követte. A svájci megcsillogtatta technikai tudását a nehezebb részeken, így a dobogósok mellett csak ő végzett még 2 másodpercen belül. Matthieu Bailet (22.) zárta a legjobbak sorát, pontszerzéssel.

Harmincon túlról is akadtak nagy menetek és bár a ranglista élén hatalmas különbségek alakultak ki, a középmezőny egyre csak sűrűsödött, így egy-egy hiba hamar a pontszerzés lehetőségének elszállását is jelentette. Idén először szerepelt lesikláson Alexis Pinturault (22.). A technikásabb középső szakaszon ő is villantott azért valamit tudásából. A legjobbat azonban egy másik francia, Nils Alphand (9.) repesztette, 46-ossal szerezve élete első VK top10-es helyezését! Parádézott Marco Kohler (10.) is, aki két hét után végzett ismét a legjobb 10 között. A legmagasabb rajtszámmal, 57-essel a kanyargósabb számokhoz szokott Raphael Haaser (14.) szerzett pontot. Rajtuk kívül még a 30-ban végzett a ma karrierje legjobbját nyújtó Wiley Maple (47-essel 12.), illetve Pietro Zazzi (44-essel 18.), a korábbi VK-dobogós Blaise Giezendanner (16.), Simon Jocher (32-essel 21.), Arnaud Boisset (50-essel 22.), a finn Elian Lehto (39-essel 28.) és a hazai Guglielmo Bosca (41-essel 30.). Ismét elrajtol világkupán Szőllős Barnabás (50.) is. Az izraeli-magyar sportoló 56-ossal rajtol el és különösen a San Pietro előtt tűnt élesnek. Összességében ismét erős menettel rukkolt elő, és mindössze 6 század váalsztotta el Bennett-től. Mögötte végzett Jeffrey Read (51.) és Jan Zabystran (52.) is.

Cyprien Sarrazin karrierje második győzelmét aratta. 2016 decemberében Alta Badián nyert parallelt, majd 3 évvel később ugyanitt lett 2. a hagyományos óriáson. Az utóbbi pár szezonban egyre inkább a gyors számok felé vette az irányt, egyre figyelemreméltóbb eredménysorral. Lesiklásban korábban 3 top10-es helyezése volt, két hete Val Gardenán a 4. helyen végzett. Francia síző legutóbb 8 éve, szintén a két ünnep között, Santa Caterinán nyert lesiklást, akkor Théaux-t nem győzte le senki. Magán a Stelvión utoljára Luc Alphand nyert franciaként. Marco Odermatt 11. alkalommal állt lesikló dobogón, de győzni továbbra sem sikerült a világkupában a szám világbajnokának. Ezzel egyébként rekorder, e tekintetben lehagyta Johan Clareyt is. Cameron Alexander, a szám courcheveli bronzérmese másodjára állt dobogóra. Legutóbb 2022 márciusában, Kvitfjellben, akkor győzni tudott.

A szakági ranglistán Marco Odermatt vette át a vezetést Bennett-től. Előnye 16 pont az amerikaival, és a ma szintén nullázó Kildével szemben. Saarrazin mai győzelmével 26 pontra zárkózott. A grödeni győztes Paris, szintén nullázással, az 5. helyre csúszott vissza. Összetettben visszavette a vezetést a címvédő Odermatt. Előnye 72 pont a ma kieső Schwarz-cal szemben. A bukás után nem kizárt, hogy az osztrák ki is szállt az összetett-csatából.

Holnap szuper-G következik Bormióban, míg a lesiklást legközelebb 2 hét múlva Wengenben rendeznek ismét.

Borítókép forrása: nettavisen.no

Hozzászólás