Brignone győzött a kiesésekben gazdag szuperóriáson

Federica Brignone hatalmas előnnyel nyerte az igen trükkösre tűzött Val d’Isère-i  szuper-G-t. Az olaszt közel fél másodperccel követte Kajsa Vickhoff Lie, aki megelőzte a szakái pontversenyt továbbra is vezető Sofia Goggiát. Másodpercen belülre még Hütter fért be. Az olaszok mellett a svájciak remekeltek ma csapatszinten, egyaránt 3 versenyzőt adva a legjobb tízbe. A trükkös tűzés egyébként 26 kiesőt eredményezett az 58 fős mezőnyben, nem jutott el a szakági élvonalból Gut-Behrami és Shiffrin sema célig.

A szezon második szuper-G versenyét rendezték meg a francia Alpokban, Val d’Isère-ben. A hölgyek a múlt hétvégén St. Moritzban is már teljesítettek egy versenyt, ahol Goggia nyert, Hütter és Gut-Behrami előtt. A pénteki verseny után azonban a vasárnapit a rossz idő miatt már törölni kellett. Ezúttal az időjárás viszont szerencsére nem volt akadály, a tegnapi lesiklás után ma szuperóriást is rendben meg tudták rendezni.

Utólag elnézve az eredménylistát, azt mondhatjuk, nem olyan meglepő a pályatűző nemzetisége, de tudjuk, a „hazai pálya” sokszor inkább átok, mint áldás. Ezúttal azonban bejött az olaszoknak saját edzőjük tempós, de igen trükkös szuper-G tűzése. A pálya egyébként nem volt épp egyszerű, számos hibázási lehetőséget tartogatott magában, ami meg is tizedelte a mezőnyt. A kijelölt nyomvonalat rögtön egy olasz, Laura Pirovano (7.) kezdte. A felső keresztcsúszó szakaszon hibázott, utána viszont rendezni tudta sízését, és a hiba ellenére is korrekt alapidőt tudhatott magának, amivel egész sokáig az élre is állt. Igaz, a fenti rész mellett, a pálya vége felé is volt egy szektor, amibel keresztbe forduló léce miatt sokat a pályában hagyott. Mindezt megmutatta Kira Weidle (9.) is, de csak ezen az utóbbi szakaszon tudott faragni az olasszal szemben – igaz, ennek köszönhetően csak századok választották el az első helytől.

Ilka Štuhec (15.) a pálya elejét szenvedte meg igazán, és ott begyűjtött hátrányát cipelte magával a célig. Emma Aicher (10.) a pálya elején kis híján nagyot esett, azonban menteni tudott. A pálya alján pedig jelezte, Pirovano közel egy másodpercet benne hagyott a sízésében. Alice Robinson remek tempóban kezdett, Aicher menetéből kiindulva komoly előny nézett ki neki, de a pálya közepén kaput tévesztett. Lara Gut-Behrami is hasonlóan rajtolt, a pálya felénél ő is egyértelműen esélyes volt a vezető helyre, de csakúgy, mint Robinson, ő is elvétett egy kaput. Idáig tartott viszont az olasz vezetés, érkezett ugyanis a múlt heti második Cornelia Hütter (4.). Az osztrák hatalmas tempóval síelt, és bár szemre nem épp szépségdíjas csúszást láttunk, de az óra őt igazolta: közel egy másodperccel állt az élre.

Az olaszok azonban nem sokáig engedték ki a kezükből a vezetést. Federica Brignone (1.) esetében már a kezdésre sem lehetett panasz, de a győzelmet nem ennek köszönhette. Az olasz a pálya második felében bődületes tempóban kerülgette a kitűzött kapukat, az imént az élre álló Hüttert is közel egy másodperccel verte. A trükkös pálya egyértelműen kiemelte erősségét, nehéz volt elképzelni, hogy ma még bárki megelőzi. Marta Bassino külső léce elélezett, és bár az esést ugyan el tudta kerülni, ennek az ára a kaputévesztés volt. Michelle Gisin (5.) a rajt utáni két szektort bánhatta igazán, utána a lentebbi technikás részeken ugyanis nagyon elemében volt a svájci.

forrás: blick.ch

A technikás pálya kifogott a soron következő két sízőn, akik azért leginkább a lesiklás felől közelítik a szakágat. Mirjam Puchner (13.) hátránya már majdnem 3 másodpercbe fordult, de Corinne Suter (11.) esetében sem állt meg az óra 2 másodperc alatt. Talán Mikaela Shiffrin volt az egyik, akitől Brignone igazán tarthatott. Az amerikai azonban már akkor sem tűnt veszélyesnek, amikor még versenyben volt, majd pedig ugyanannál a kapunál esett ki, mint korábban Robinson. Sofia Goggia (3.) rendkívül agresszíven síelt, sokat dolgozott azért, hogy az ideális íven maradjon. Ez viszont sikerült neki, ráadásul nem is akárhogy, a pillanatnyi második hely révén hozta a kettős olasz vezetést.

forrás: blick.ch

Két norvég következett, de az elsőként érkező Ragnhild Mowinckel (12.) továbbra sem talál vissza korábbi remek formájához – a dobogóra ezúttal sem volt veszélyes. Nem így Kajsa Vickhoff Lie (2.)! Lie féltávnál még párszázados előnyben volt Brignonéhez képest is. A folytatásban sem vallott szégyent, és bár Fede’ idejétől elmaradt némileg, de befért a két vezető olasz közé. Joana Hählen (6.) számára a rajt után komoly nehézségek árán sikerült csak a pályán maradni. Az alsó részen viszont mintha teljesen más síelt volna – az utolsó szektorban még faragni is tudott pár századot. Jasmin Flury (8.) menete kevésbé volt rapszodikus, de ennek megfelelően a kiemelkedő szektorok is elmaradtak, amik honfitársának az imént az értékes tizedeket jelentették.

Nem igazán ment a franciáknak: előbb Romane Miradolitól (18.) láthattunk egy halványabb sízést, majd két honfitársa, Laura Gauche és Karen Smadja Clément sem tudott célba érni. Gauche esetében pedig egy esetleges top10 is kinézett még kiesése előtt. Juliana Suter (26.) hibáktól hemzsegő menetével pontot szerezni csak a sok kiesőnek köszönhetően lehetett. A folytatásban ugyanis záporoztak a kiesések: Ester Ledecká remek kezdést követően nem tudta befűzni magát egy kapuba, majd pedig Isabella Wright találta magát pályán kívül egy késéssorozat végén. Christina Ager (14.) a pálya végén tudott valamelyest megvillanni.

forrás: blick.ch

Hatan voltak még hátra a legjobbak közül a rajtlistán, közülük viszont a célvonalat mindössze Ariane Rädler (16.) és Priska Nufer (25.) látta csak meg. Kiesett viszont Valerie Grenier, Nadine Fest, a korábban már említett Smadja Clément, majd Delia Durrer is. Harminc versenyző rajtolt el eddig, viszont mindössze 19 ért célba, így adva volt a lehetőség a hátralévő 28 síző számára. Kis túlzással azt mondhatjuk, aki célba ért, pontot szerzett. Ugyanis a még fent várakozó 28-ból mindössze 13-an értek célba. Csak Elvedina Muzaferija (31.) és Lisa Hörnblad (32.) maradtak pont nélkül.

Pontot szerzett viszont a folytatásban Roberta Melesi (21.), Michaela Haider (20.) és Jasmina Suter (22.) is. Majd két kiesőt követően érkezett Christine Scheyer (29.), a korábbi junior-világbajnok Lena Wechner (18.), Camille Cerutti (28.) és Nicol Delago (30.). Majd sorozatban öten nem értek célba, mígnem Sabrina Maier (27.) végre elérte a pálya végét. Két újabb kieső után Teresa Runggaldier (24.) jött, aki a nap egyetlen sízője volt, aki karrierje első pontjait szerezte meg. Újabb kieső után érkezett az amerikai Lauren Macuga (17.), aki 30-on túli rajtszámmal a legeredményesebb volt ma. Ráadásul ő még soha nem végzett 30.-nál előkelőbb pozícióban. Már csak nyolacn voltak hátra, akik közt ott volt a már említett két pontban nullázó, valamint öt további kieső. 58-assal Stephanie Brunner (23.) zárta a versenyt, aki 5 évet követően szerzett ismét pontokat szuper-G-ben.

Nem kezdett még soha ilyen jól évet Federica Brignone. Az olasz idén már három győzelmet számlál, holott eddig szilveszterig sosem nyert egynél többet. 24 sikerének köszönhetően ismét egyedüliként a legeredményesebb olasz női síző, továbbá a legeredményesebb olasz síző. Ezt a címet 24 órán keresztül Fede’, Goggia és Paris együtt viselték. Brignone 24 győzelméből ez a 9. szuper-G-ben, így már csak egy siker választja el attól, hogy ez legyen a legsikeresebb száma. Kajsa Vickohoff Lie karrierje 4. dobogós helyezését érte el, míg szuper-G-ben másik szakági dobogós helyével együtt beállította karriercsúcsát is. Nem mellesleg a norvég női különítmény első idei pódiumát köszönheti Lienek. Sofia Goggia számára a mai volt az 51. alkalom, amikor a legjobb 3 közt végzett, szuper-G-ben viszont még csak 14-nél tart.

A szakági versengésben a St. Moritz-i győztes Goggia megtartotta első helyét, mivel ő az egyetlen, aki idén mindkét megrendezett versenyen a dobogón végzett. Brignone viszont a mai sikernek köszönhetően szorosan követi honfitársát. Jelenleg Hütter és Lie van még 100 ponton belül, míg Gut-Behrami és Hählen kerek 100 pontra követik az olaszt. Összetettben a a tegnapi napot kihagyó, ma pedig nullázó Shiffrin továbbra is vezet, de Brignone visszakapaszkodott az elmúlt két napban, és mindössze 100 ponton belüli a hátránya az éllovashoz képest. Gut-Behrami és Goggia hátránya már viszonylag jelentősnek mondható.

A női mezőny Val d’Isèreből most másfélórás utazást tesz, és Courchevelben csütörtök este megrendezik a karácsony előtti utolsó versenyüket, egy villanyfényes szlalomot. A technikai sízők számára viszont hosszabb szünet következik: legközelebb Zauchensee-n rendeznek számukra gyorsasági triplahétvégét, ahol pótolják a múlt vasárnap elmaradt szuper-G-t is.

Borítókép forrása: as.com

Hozzászólás