Paris újra a csúcson – hazai siker Val Gardenán

Dominik Paris 22 év után aratott hazai győzelmet a grödeni lesikláson. Az olasz mögött ma is Aleksander Aamodt Kilde végzett a második helyen, és bár a csütörtöki győztes Bryce Bennettet ezúttal meg tudta előzni, győznie így sem sikerült. Összetettben Odermatt csak minimálisan növelte előnyét, miután csak két helyezéssel előzte meg a top10-ben végző Schwarzot.

A csütörtöki, zermatti verseny pótlása után ezúttal már a tervezett, hagyományos lesiklást rendezték a Saslongon. Val Gardena legendás pályáját ezúttal már teljes hosszában síelte ma a mezőny, ellentétben a csütörtöki lesiklással, ami még a pénteki szuper-G-nél is rövidebb volt időben. A rajtlistán ezúttal sem szerepelt Alexis Pinturault, aki a következő két nap Alta Badia-i versenyeit figyelemben tartva úgy döntött, inkább kihagyja a hétvégi lesiklásokat. Ahogy a hétvégén eddig, úgy ma is rajthoz állt Szőllős Barnabás is, aki a tegnapi szuper-G-n karrierje legjobb FIS-pontjait érte el.

A napos hidegben, ebédidőben elrajtoló versenyen Nils Allègre (6.) szolgáltatta az alapidőt. A francia remek tempóval síelt, de a Ciaslat körüli rész hagyott maga mögött némi kívánnivalót. Adrian Thèaux (27.) jó kezdést követően nem igazán érzett rá a pályára. De átkozhatta szerencséjét a rajtszámokkal a soron következő pár ugró is, akik elméletben akár a 16-ostól kezdve is kaphattak volna rajtszámokat, addigra, mire a Saslong jóval nagyobb részét süti a nap. Ez a pech az időeredményeken is meglátszott, Stefan Rogentin (23.) jó kezdés után a pálya második felében lassult le nagyon, ahogy Josef Ferstl (25.) is. Adrian Smiseth Sejersted (38.) a pálya végén futott bele egy rendkívül széles kapuvételbe, amivel önmagában egy teljes másodperce elment.

forrás: blick.ch

Aleksander Aamodt Kilde (2.) remek tempóval kezdett, ráadásul a Ciaslat csütörtök után ma is nagyszerűen sikerült a norvégnak. Viszont a pálya közepén azért maradt ebben a menetben is. Érkezett a nap első hazai sízője, de Florian Schiedertől (17.) inkább csak erős közepest kapott a kilátogató közönség. Vincent Kriechmayr (14.) két nagyobb hibát is vétett, ráadásul inkább csak Kilde gyengébb szektoraiban tudta tartani a lépést. Marco Odermatton (7.) a hosszabb pálya ezúttal már némileg kifogott. A világbajnok a technikás részeken brillírozott, de a felső csúszós szakaszokon jelentős hátrányt gyűjtött. Mattia Casse (7.) szintén a technikásabb középső szakaszon brillírozott, Odermatt-tal századra azonos időt síelt.

James Crawford (5.) rendkívüli módon bekezdett a pálya elején, és sokáig vezetett is. A Kamelbuckel azonban nem sikerült neki és a záró részen sem csúsztak olyan gyorsan a lécei, mint a norvégnak. Így végül két tizeddel szorult a pillanatnyi második helyre. Ami viszont nem sikerült a kanadainak, az sikerült egy olasznak. Dominik Paris (1.) a pálya elején szintén bekezdett, de számára a kritikus „tevepúpok” is jól sikerültek. A cél előtt pedig még egy fokozattal nagyobb sebességre tudott kapcsolni. Közel fél másodperccel ugrott az élre. Niels Hintermann (10.) a technikásabb részeken maradt el leginkább a legjobbaktól. A tegnapi második hely után ezúttal Daniel Hemetsberger (20.) nem remekelt. Komoly mentést is be kellett mutatni nagy tempónál, de messze nemcsak ezen múlt a mai nagy hátrány.

Romed Baumann (28.) nem kezdett ugyan rosszul, de ahogy haladtunk lefelé, úgy lassult le egyre inkább. Ryan Cochran-Siegle (13.) a középső részen mutatott kiemelkedőt, de összességében nem volt egy világrengető menet. Cameron Alexander hamar nagy hátrányba került hibái miatt egy újabb pedig már kiesést jelentett. Bryce Bennett (3.) a hosszabb pályán sem vallott szégyent. Az amerikai végig tartani tudta az olaszt és csak kis mértékben nőtt a hátránya. A pálya utolsó harmadában különösen gyors volt, így megszerezte a dobogó legalsó fokát. A folytatásban sem Andreas Sander (19.), sem Otmar Striedinger (19.) nem volt veszélyes a legjobbakra. Marco Schwarz (9.) esetében is azt hihettük, hogy beleillik az előző kettő sorába. A négyszámos osztrák azonban a pálya második felében brillírozott és a verseny legerősebb osztrák sízését mutatta be.

forrás: blick.ch

Jared Goldberg (11.) figyelemreméltóan kezdett, a technikás részeken azonban gondba került. Maxence Muzaton (16.) és Christof Innerhofer (21.) menetére is csak egy-egy szektor erejéig kaphattuk fel a fejünket. Cyprien Sarrazin (4.) gyorsabban kezdett, mint Paris, és a folytatásban is jó íveket talált. Hosszabb idő után először izgulhattak a dobogósok. A franciának végül 5 század hiányzott, hogy Bennettet megelőzze. Daniel Danklmaiertől (40.) nem láttunk szinte egy tiszta ívválasztást sem. Matthieu Bailet elmérte az első ugratót, és bár a nagyobb sérülést szerencsére elekerülte a versenyt befejezni nem tudta. A legjobbak sorát Justin Murisier (24.), Miha Hrobat (22.) és Thomas Dreßen (26.) zárták, halványabb pontszerzéssel.

Grödeni versenyről lévén szó, harminc versenyző után sem lehettünk biztosak a végeredményben, ezúttal azonban nem láthattunk akkora meglepetést, mint az utóbbi napokban. A legjobb tízbe már senki nem került be a folytatásban. A legjobbnak a háromszoros junior VB-érmes svájci Franjo von Allmen (42-essel 12.) bizonyult, aki tegnapi top10-e után ma első lesikló pontjait is megszerezte! A legmagasabb rajtszámmal a pontszerzés Nils Alphandnak (15.) sikerült. A francia az 56-os rajtszámot viselve mutott be kiemelkedő sízést a Ciaslaton. Pontot szerzett ismét a finn Elian Lehto (38-assal 29.) és Kyle Negomir (52-essel 30.). Ismét rajthoz állt Szőllős Barnabás (59.), de az előző két nap remek szereplését követően ezúttal a pálya vége nem sikerült tökéletesre így nagyobb hátránnyal ért célba.

Dominik Paris révén 22 év elteltével született ismét olasz lesiklógyőzelem Val Gardenán. Akkor a helyi hős Christian Ghëdina győzött. Paris 18. alkalommal győzött lesikláson, ezzel pedig utolérte a szakági ranglistán Stephan Eberhartert. Összességében pedig már 23 győzelemnél jár, amivel utolérte Michael von Grünigent és Kjetil Jansrudot. Legutóbb másfél éve Kvitfjellben nem talált legyőzőre. Aleksander Aamodt Kilde a tegnapi pontnélküli verseny után ismét a második helyet szerezte meg, és összesen már 43. alkalommal végzett dobogón karrierje során,           amiből 19 született lesiklásban. Bryce Bennett karrierje harmadik dobogós helyezését szerezte, de mindössze az elsőt, amikor nem győzött. Továbbra is mindhárom eredménye Val Gardénáról származik, lesiklásból.

A szakági tabellán továbbra is Bennett áll az élen, de immár felférkőzött mellé Kilde is, míg Paris mai győzelmével feljött a harmadik helyre. Az összetettben          továbbra is Odermatt vezet, de előnyét mindössze 7 ponttal tudta növelni a mai nap remeklő Schwarz-cal szemben, míg Kilde és Bennett 100 ponton belülre zárkóztak.

Holnap a mezőny áthelyezi a székhelyét Alta Badiára, ahol várhatóan Kilde is elrajtol majd a klasszikus óriás-műlesikláson. A lesiklók legközelebb karácsony után Bormióban térnek vissza.

Borítókép forrása: delo.si

Hozzászólás