Ismét a második futamon volt átütő: Gut-Behrami megvédte címét Killingtonban

Szoros első futam után Lara Gut-Behrami ledominálta a másodikat, másként szólva előhúzta a söldeni kártyát. A bombaformában örvendő svájcit Alice Robinson tudta a leginkább megszorongatni. Az új-zélandi az élről kezdhette meg a délutánt, ennek dacára nem vitte el a lendület, ami biztató lehet a jövőre nézve. A fantasztikus hangulatot teremtő publikum örömére Mikaela Shiffrin is dobogóra állt Killingtonban. A legjobb osztrák Julia Scheib lett a maga hetedik helyével. A legjobb második futamot – Liensbergerrel holtversenyben – Lara Colturi síelte, aki nem kevesebb, mint 15 pozíciót javítva a 12. helyen fejezte be a versenyt, Albánia legerősebb VK-helyezését szolgáltatva.

A balul sikerült zermatti heteket követően a mezőny egy jelentősebb része a tengerentúlra tette át székhelyét. Minthogy Lake Louise kikerült a naptárból, a hölgyek részéről a technikai szekció vendégszerepel Észak-Amerikában: a holnapi szlalom mellett három óriás-műlesiklást tartanak nekik. Kettőt a québeci Mont-Tremblanton, egyet pedig ma Killingtonban.

Az északi part leghatalmasabb sícentruma az 1960-as évek óta a szabadstílusú sízés fellegvára, az Alpesi Sí Világkupa vérkeringésébe pedig 2016-ban csatlakozott be, lényegében a coloradói Aspen helyére beugorva. Dacára a relatíve alacsony tengerszint feletti magasságnak, a klimatikus viszonyok arrafelé optimálisak. Érdekes módon az eddigi öt óriás-műlesiklás öt különböző győztest hozott, sorrendben Worley, Rebensburg, Brignone, Bassino, s legutóbb Gut-Behrami végzett élen Vermontban. A svájci klasszis tűnt a nap esélyesének, figyelembe véve meggyőző söldeni formáját.

Mellette szólt még a délelőtti tűzőmester személye: Prenn Alois révén svájci edző helyezte le mind  40 darab stanglit, melyből 38 volt fordító. Sütött a nap, de a Superstar elnevezésű lejtője nagyobbrészt árnyékban volt, a fénysugaraknak jobban kitett alsó részen pedig idővel megjelentek a kádak. A szélmozgás állandó jelleggel éreztette hatását, de a versenybe nem nyúlt bele délelőtt. A hó minősége nem érdemelt kritikát.

Forrás: Ski Racing Media

Sara Hector (2.) idénykezdetére nem lehet eddig panasz, Leviben igazolta, hogy immáron szlalomban is komolyan kell számolni vele. Magabiztos nyitómenettel állította fel az alapidőt, kiemelten a zárószekcióban ment kiválóan. Az addig párszázaddal jobban álló Marta Bassino (4.) ott kapott tőle jó két tizedet. A meredeken az olasz dominálni tudott, nem úgy Mikaela Shiffrin (5.), aki első killingtoni GS-diadalát nézte ki magának a hétvége előtt. A zárószakasz előtt már 3 tizeddel állt rosszabbul, amiből valamicskét lefaragott a legvégén. Mondhatni, szokás szerint. Szoros volt a viadal, négy szektort négy különböző síző vitt ekkortájt. Valérie Grenier (7.) például a letörést oldotta meg elsősorban, lendülete azonban nem tartott ki a végéig, neki már összegyűlt azért szűk fél másodperc.

Forrás: Sportal.ch

Petra Vlhová (8.) életerős kezdés után gyakorta lecsúszkált az ideális ívről, a ritmussal meggyűlt a baja, ő már jelentősen, súlyos tizedekkel elmaradt a többiektől. Federica Brignone (6.) sehol nem nyújtott kiemelkedőt, a nagy rontások szintén elkerülték, így ötödikként került 5 tizeden belülre az éllovashoz mérten. Lara Gut-Behrami (3.) zárta az élcsoportot, mégpedig mértékadó teljesítménnyel. Nem vette át ugyan a vezetést, a 2 századnyi elmaradással alighanem jobban is járt, mert így legalább nem kellett fagyoskodnia a célterületen. Végig 1-2 tizeden belül tartotta a svédet, a végét pedig Shiffrin-módi szerint megnyomta.

Forrás: Eurosport

A televíziós közvetítés akadozott, sajnos rendre elsötétedett a képernyő. Mina Fürst Holtmann (21.) menetéből sokat nem láttunk, addig keveset vállalt, jogosan kerülhetett a tökutolsó helyre. Alice Robinson (1.) nagyságrendekkel aktívabban síelt, ami párszázados előnyt hozott a konyhára. Minthogy ezúttal hibamentesen darálta le a pályát, kellemes meglepetésre élre tudott állni. Szűkösen. Ana Bucik (23.) esetében az agresszivitás visszájára sült el. Elsőként a szlovén lány került 2 s-en kívülre. Paula Moltzan (15.) éppúgy nem rúgott labdába, habitusát ismerve talán ugyanúgy járhatott, mint az előbbi kollegina. A norvég lányok a dobogós helyekről hamar lemondhattak. Thea Louise Stjernesund (15.) a végére esett ki a ritmusból, míg Ragnhild Mowinckel (15.) épp ellentétes formában oldotta meg futamát. Kb. másfél másodperccel kaptak ki. Első osztrákként Franziska Gritsch (30.) próbált ma szerencsét, de már féltávon túllépte a szekundumot, végső soron pedig senkit nem előzött meg, és hajszálon múlt csak továbbjutása. A reklámszünet előtt síelt Maryna Gaşienica-Daniel (11.). Nála már a Live Timing sem működött… Később derült ki, hogy erős TOP10-időt síelt a lengyel.

A svájci különítmény nem hozta azt, amit vártak tőle. Legalábbis Larán kívül.  Wendy Holdener (28.), majd Michelle Gisin (18.) tudta le a lejtőt, középszerű/gyenge részidőkkel. Osztrák részről sem volt több ok a bizakodásra. Ricarda Haaser (25.) célba értével két ÖSV-sportoló foglalt helyet az utolsó háromban, Stephanie Brunner (19.) legalább egy ütős nyitószektor után küzdve szenvedett le a célvonalig. Katharina Liensberger (24.) pedig ingatag léctartással kapta meg a maga 2 másodpercét. Maria Therese Tviberg szerencsétlen esése után félbeszakadt a verseny. A norvég fájlalta térdét. Andrea Ellenberger (35.) többperces kényszerszünet után tompán ment.

Forrás: Heute

Harmincig Julia Scheib (9) topszektorát kell kiemelnünk, az osztrák lány kéttizedes előnnyel állt fent, de a hírek szerint mind mélyebb kádakkal meggyűlt a baja, így kiszorult 1 s-en kívülre. Estelle Alphand (15.) még kitűnt ebből a sorból, a svájciak (Camille Rast a 34., Simone Wild a 26.), valamint az osztrákok (Elisabeth Kappaurer kiesett, Katharina Truppe pedig csupán a 41.) finoman szólva sem remekeltek. Lara Colturi (27.) újabb továbbjutással vétette észre magát, Asja Zenere (39.) ugyanakkor nem kvalifikált.

A folytatásban Sofia Goggia (14,) teljesítménye volt a legérdekesebb momentum. Sölden után másodjára került csont nélkül a második futamba. Nála is nagyobbat durrantott a kanadaiak tehetsége, Britt Richardson (34-essel a 10.), valamint a fenevad meneteiről híres AJ Hurt (37-essel a 12.). A második futamban folytathatta még Clára Direz (43-assal a 28.), Magdalena Łuczak (46-ossal a 20.), Zrinka Ljutić (50-essel a 22.)


A helyi idő szerint délután egykor kezdődő második futam pályáját Walter Girardi, vagyis a svéd technikai csapat vezetője állította össze. Sok-sok rizikót várhattunk a program elején, hiszen két, az első futamon gyengélkedő sízővel kezdtünk. Gritsch (15.) csóválta a fejét az arénában, nemhiába, ívhasználata másodjára is instabil volt. Ezzel együtt jelentőset javított. Fújt a szél rendületlenül, ellenben legalább sokkalta jobban megsütötte a nap a pályát, amely eleve oldalra tolódóan került anno kialakításra. No, nem az alját, ott már-már félhomályban síeltek a lányok. Holdener (23.) az elejétől fogva homályban volt, haladósnak épp nem volt mondható menete. A francia színeket Direz (27.) képviselte délután. Javára írandó vállalkozókedve, ám sok volt az egyensúlyvesztés. A valódi alapidőt Colturi (12.) állította fel. A meredeken még megfogta léceit, úgy is sebességben maradt, ami 6 tizedes előnyben mutatkozott meg. S nem mellékesen megsíelte a legjobb délutáni időt. Wild (25.) mozgása végig diszharmonikus volt, Haaser (26.) egy fokkal rendezettebben tette a dolgát, más kérdés, hogy a konzervatív csúszkálással nem ment semmire.

Forrás: 24sata

Liensberger (11. – megosztva a legjobb idővel) szemrevalóbb technikával, remek léctartással oldotta meg a nyitányt és a meredeket, ami épp elegendő volt az albán-olasz megelőzéséhez. Bucik (21.) kanyarról kanyarra permetezte maga mögött a havat annak a félreérthetetlen jeleként, hogy a kelleténél keményebben fékezett. Sokkalta tisztábban ment Ljutić (13.), egyedül a letörésre tűzött szűk átmenetnél akadtak gondjai. Az erős pontszerzés így is megvalósult. A hóviszonyok nem komfortosak norvég lábak alatt, Holtmann (16.) kapcsán egyebet dicsérni nem lehet, csak a célba érést. Łuczak (17.) ennél többre nem nagyon vágyott, Sölden után újra pontokat gyűjtött. Brunner (20.) hiperagresszívan vágódott a meredekre, gyaníthatóan ugyanezt nyújthatta az első körben is. S ugyanúgy elbizonytalanodott a lejtő második felén. Alig-alig bírta befordítani léceit… Az osztrák-albán-horvát képzetes dobogótól Gisin (14.) is jelentősen elmaradt. Ezúttal tán kevésbé halt bele a szépségbe, mint szokott, ám átütőnek nevezni nem lehetett, amit nyújtott.

Kettővel több síző került sorra a második etapban, minekután a 15. helyen hármas holtverseny alakult ki. Moltzan (8.) igyekezett kiszolgálni a remek hangulatot varázsolt közönséget. Megküzdött becsülettel, egyáltalán nem volt hibamentes, amit produkált, de tempóban maradt. Nem volt azonban rendíthetetlen az új éllovas pozíciója, Stjernesund (24.) a fényesebb szakaszon simán tartotta őt. Azután viszont rettentő nagyra nyílt az olló, eltűnt a süllyesztőben a norvég. Alphand (29.) már az elején elszúrta menetét, amikor kis híján keresztbe álltak lécei. Darabos sízését elnézve nem volt ura a lejtőnek, ment is az utolsó helyre.

(Photo by Alexis Boichard/Agence Zoom)

Goggia (9.) természetszerűleg nem fogta vissza magát, sőt a fenti meredeken súlyos tizedeket adott a hazaiak kedvencének. Voltak gondjai, végsőkig küzdött, a célban 5 századdal szorult csak a második helyre. Ahogy haladt lejjebb, úgy húzott mind szélesebb íveket Mowinckel (17.), a sok térvesztésre pedig ráment időeredménye. Hurt (19.) sem konkurált honfitársával, a második átkötéstől fogva szaladt meg a differencia. Gaşienica-Daniel (28.) közvetlenül a lapos rész előtt hibázott bele, egy széles ívkimenetbe kellett belefékeznie. A meredek elejét ehhez képest egész jól meghúzta, aztán megint teljesen szétesett. Rengeteg kanadai látogatott ki a helyszínre, ez Richardsont () inkább megbénította a jelek szerint. Kínkeserves ívekkel oldotta meg a nehezebb részeket, ő is jelentősen hátraesett. Scheib (7.) egészen az utolsó letörésig koordináltan haladt, ott ő is elkezdett kalimpálni. Ám valahogy ritmusban maradt, s némi meglepetésre pár századdal befért Moltzan elé. A szakág öt évvel ezelőtti junior-világbajnoka életében először került a legjobb tíz közé a Világkupában.

Forrás: goSkagit

A legjobb nyolc síző előtt tehát osztrák vezetésre állt a verseny, s Goggia is fél lábbal ott állt már a TOP10-ben. (Mint lassan három évvel ezelőtt…) Vlhová (10.) felemás futamot tudhatott maga mögött. A teteje nagyon nem nézett ki jól, a második letöréstől kezdve aztán parádés dinamikát talált, csakhogy a végén lekóricált az ideális ívről. A szoros állás miatt még a legjobb háromból is lecsúszott. Grenier (5.) mindent egy lapra feltéve síelt, a szenvedős kanyarulatok a brutális tempóból fakadtak. Nem volt szépségdíjas, viszont megtérült, négy tizeddel élre állt kitörő ováció közepette.

Forrás: DNA

Brignone (6.) briliánsan síelt a második letörésig, ott aztán látványosan besokallt. Hátrakerült súlypontja, azután már az csoda volt, hogy behozta magát a második helyre. Shiffrin (3.) hasonló dinamikát és ívhasználatot mutatott, mint az olasz, azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy érdemi hiba nélkül célba ért vele. Nagy előnnyel, ezzel feladta a leckét a többieknek. Bassino kegyetlenül bekezdett, ám nem sokáig húzta. Típikus óriás-műlesikló hiba, léceit túldöntötte, ezzel támasztékát kirúgta kanyarkimenetkor. Gut-Behrami (1.) gyakorlatilag űrsízést mutatott be. A szűkre tűzött kanyarok éppúgy nem komplikálták életét, mint ahogy a nyújtott íveken is pazarul haladt. Ledominálta a pályát, mindezt úgy, hogy egy pillanatig nem ingott meg. A nyolctizedes előny önmagáért beszélt! Hector (4.) a második letöréstől rendkívül küzdelmesre vette a figurát, így már az aktuális dobogó sem ment simán. Robinson (2.) a felső letörésnél megbillent, onnantól fogva egyszerre ment haladósan, de azért ésszel. Jutalma egy csontnélküli dobogó, de Lara ellen ütőképes végtempója dacára szemernyi esélye nem volt.

Forrás: Le Dauphiné Libéré

Lara Gut-Behrami 39. ízben győzedelmeskedett a Világkupában, ebből a hetediket gyűjtötte be óriás-műlesiklásban. Ha így halad, nem kell sokat várni, hogy beérje Anja Pärsont a női lista hatodik helyén. Alice Robinson hatodik, míg a szakági címvédő Mikaela Shiffrin 39. dobogós helyét szerezte óriásban. Az új-zélandi legutóbb a 2021-es lenzerheidei VK-döntőn aratott sikerekor ízlelhette meg ezt az érzést, azóta volt, hogy a legjobb tizenötből is kicsúszott a ranglistán.

Holnap a tervek szerint szlalomot tartanak Killingtonban, míg az óriás-műlesiklók jövő hétvégén dupláznak Kanadában.

A címlapkép forrása: Blick.ch

Hozzászólás