Drámai végkifejletet hozott a nők második levi szlalomja. Az addig toronymagasan vezető, messze a legjobb formának örvendő Petra Vlhová túlvállalta magát és hibázott a letörésnél, ezzel a (hetedik) lappföldi győzelmét átadta Mikaela Shiffrinnek. Az amerikai klasszis szemlátomást sokat tanult tegnapi hibáiból, de a szlováktól ezzel együtt kétfutamos viszonylatban másodpercet meghaladó hátrányban volt, van tehát honnan felzárkóznia. Leona Popović a legjobb délutáni futammal mintegy két tizedre maradt le élete első VK-sikeréről, míg Lena Dürr szombat után újra a dobogón ünnepelhetett. Hector és Nullmeyer ismételten remekelt, kettejük közé Holtmann fért be az 5. helyre. Holdener változatlanul nem túl acélos, ezúttal a 8. helyen végzett a szombati kiváló szereplése után ma délelőtt megint gyengélkedő Liensbergerrel holtversenyben. A két magyar lány közül vasárnap Tóth Zita (63.) ért célba, míg az izraeli színekben versenyző Szőllős Noa a meredek elején búcsúzott.
Míg a régóta várt lesiklást sajnálatos módon másodjára iktatta ki az időjárás (egy éve az enyhe idő és az eső, idén a frissen lehullt sok-sok hó és az erős szél), Leviben tökéletes síelési időben sportolhattak a hölgyek. Ma épp mínusz 10 fok alatti hőmérsékletben kezdődött a verseny, még nagyobb hidegben, mivel derült égbolttal kelt fel a nap Lappföldön.
A tegnapi verseny után a sportszakma Vlhová döbbenetes dominanciájáról áradozott, rajta kívül kellemes meglepetésként Meillard-t, mint a legjobb svájcit, illetve a délután a legtöbb pozíciót javított Nullmeyert emelték ki. Az osztrák sajtó egyelőre dicshimnuszokat nem harsogott, ám mindenképpen jobb belátásra került Liensberger dobogója, illetve a komplett csapat erős teljesítménye láttán. A negatív oldalról elsősorban Holdenert érte kritika, miután nyolc éve nem látott gyönge eredményt ért el VK-szlalomon (12. hely), s persze a szokottnál életlenebb Shiffrintől is jobb teljesítményt várt a sportmédia.
Hectort kivéve a svédek szintén nagyot betliztek tegnap, ennek elkerülése érdekében bizonyára igyekezett hatni a délelőtti tűzőmester Jörgen Nordlund. A rajtlistán történtek változások: Hector Moltzant váltotta a TOP7-ben, s természetesen Liensberger bekerült a legjobb tizenöt közé a ranglistán.

Forrás: AP NEWS
Anna Swenn Larsson (32.) szemre zaklatottan kezdte a nyitófutamot, a meredeken talán egy fokkal erőteljesebben mert haladni, mint szombaton. Igaz, sok térvesztéssel, sok-sok küzdelemmel. Mikaela Shiffrin (2.) kapcsán kottázni lehetett volna a különbséget a fenti hullámos részen. Tegnaphoz képest fokozottabb intenzitással haladt, a 2 s-et meghaladó időkülönbség nem csupán a svéddel szemben volt hegemón. Sara Hector (3.) esetében az átmenet nem volt valami folyamatos, a meredeken viszont több tempót diktált az amerikainál. Alig pár századdal szorult a második helyre.
Lena Dürr (4.) túlfordult a hullámos átmeneten, a meredeken ő is adott Shiffrinnek, aki viszont sokkal jobban összerakta ezúttal a záró lankát, mint tegnap. Alig kéttizedes hátránynál persze nem volt miről beszélni. Wendy Holdener (7.) baja meggyűlt a rettentő kemény pályával, le-lecsúszkált az ideális ívről. Ő már beszedett egy másodpercet: tegnaphoz képest potensebb teljesítmény, de a hátrány még mindig sok. Petra Vlhová (1.) természetesen nem szenvedett önbizalomhiánnyal. Egyesegyedül a záró szektorban nem verte el nagyon amerikai vetélytársát. Addig még a másodperc környéki fór is benne volt a kalapban, de a bő 7 tizeddel is bőven lehetett építkezni.
Leona Popović (5.) heves dinamikája a meredeken átcsapott görcsösségbe. Túl sok élt használt, amire ráment a tempója. Igaz, dobogós reményeit nem kellett feladnia. Laurence St-Germain (9.) rendkívül bizonytalanul mozgott a lejtő szinte minden szakaszán, így csupán a svéd lányt előzte meg. (Igaz, a helyezése így is hízelgő volt.) Utóbbi hátránya egyébként meghaladta a 3 szekundumot, s cidriznie kellett a továbbjutásért… A másik kanadai jó formáját ma is igazolta. Ali Nullmeyer (6.) sokat vállalt, ez szombat délutánhoz képest valamivel több széles ívvel párosult, ám a másfeles elmaradás megfelelő kiindulási pont volt. Katharina Liensberger (11.) meredeksízése még csak-csak korrektnek volt minősíthető, csakhogy a fenti hullámos részen például rettentően enerváltnak tűnt, ottani hibája eleve kizökkentette ritmusából. A 2 s komoly a kijózanodás jele volt?
Századra ugyanezt hozta Zrinka Ljutić (11.). A fiatal horvát lány szintúgy a hullámokon gyengélkedett, a meredeken már igyekezett összeszedni mozgását. Ezt sebessége bánta. Szemlátokást inkább az újabb kiesés ellen síelt Ana Bucik (19.), a kaputövektől távol abszolválta az íveket. Eleve nem tűzött a svéd mester szivatós nyomvonalat, a néhány trükkös lassítóra pedig fel lehetett készülni. Hanna Aronsson Elfman (41.) valamivel határozottabban kezdett, aztán a meredektől nagyon megreccsent. Csak ott beszedett 2 s-et, végül pár tizeddel Swenn Larssontól is kikapott. Mentségére legyen szólva, hogy sérülés miatti fájdalmakkal síelt. Paula Moltzan korán búcsúzott. A vertikális kombinációk előtt lépett kapura, szemre talán elfelejtette a tűzést. Katharina Truppe egy szektorral később esett ki. Ingatag felső szakasz után, a meredek elején szisztematikus kivezette síjeit a pályáról. Ez ma már kevésbé látszott az osztrákok napjának…
A szünet után Franziska Gritsch (27.) sem ragadtatta el nyugati szomszédjainkat. Visszafogta léceit a letörést követően, csupán a két svédet tudta megelőzni. Michelle Gisin (13.) stílusosan, de lassacskán síelt, neve mellé mintegy 2 másodperc került. Thea Louise Stjernesund (17.) valamivel vadabb volt, eredményességben mégis kb. ugyanott végzett. Andreja Slokar (35.) visszatérése gondterheltnek tűnik, sérülése előtti magabiztossága nyomokban sem idézhető fel. A két svéd lány közé sorolt, azaz kb. lemondhatott a továbbjutásról. Mina Fürst Holtmann (8.) előhúzta szombat délutáni meredeksízését, ami a TOP10-re épp elegendő volt. Szintúgy Martina Dubovská (10.) esetében. A cseh lány a fenti hullámoknál jó ritmust fogott, a meredeken viszont visszafogta magát, tetejében a végén még rontott is egyet. Jessica Hilzinger (42.) tegnapi kiesése után túlóvatoskodta a meredeket. Eredmény? Ment a tökutolsó helyre.
A 23-30 rajtszámok közti szegmensben Katharina Huber (15.) ismét erősen szerepelt a lejtő javán, egyedül a záró szektorban adott le sok időt. Tehetségesebb honfitársa, Katharina Gallhuber (21.) pár tizeddel elmaradt tőle, döntően visszafogottabb meredeke miatt. A svájci lányok közül Camille Rast (23.) megbízhatóan középszerű volt, Melánie Meillard (18.) egy tegnapinál labilisabb sízéssel is előtte végzett, Elena Stoffel (33.) pedig ugyanúgy befejezte napi szereplését. A tegnap délelőtt bravúrosan szereplő Maria Therese Tviberg viszont korán búcsúzott, miután benézett egy szintegyenetlenséget. Emma Aicher (20.) esetén az ütőképes felső részt ingatagabb meredek követett, míg Amelia Smart (33.) a továbbjutás küszöbén végzett. A kanadai lánynál valamiféle technikai gikszer üthetett be, kanyarodás közben sok volt a lökdösődő mozdulata.
Harmincon túlról egymást érték a tehetséges fiatalok. Mást ne mondjunk, a junior-vb három érmeséből egyik sem jutott tovább. A bajnok Aronsson Elfmanról már volt szó, de így járt a svájci Janine Mächler (57-essel az 52.) és Beatrice Sola (37-essel a 36.) is. Svéd részről ma sem ért célba Moa Boström Müssener, a még ifista Cornelia Öhlund (35-össel a 24.) ugyanakkor tükörsimán került a továbbjutók közé. A franciák egyik legnagyobb ígérete, Chiara Pogneaux (38-assal a 14.) erre rátett még egy lapáttal. Vagány menete végén alig kapott többet 2 s-nál. Komoly bravúrt mutatott be a norvégok legújabb reménysége. Bakke Bianca Westhoff (50-essel a 16.) remek EK-szereplését kezdi átmenteni a Világkupába. Az amerikai tehetségek, Lila Lapanja (54-essel az 58.) és Zoe Zimmermann kevésbé jártak szerencsével, s olasz részről is csupán Martina Peterlini (45-össel a 28.) jutott tovább, ő is csak szőrmentén. Lara Colturi (65-össel a 21.) ismét magától értetődő magabiztossággal viseltetett a meredeken. Az albániai olasz lány napjai meg vannak számlálva magas rajtszámmal. A továbbjutók listáját Estelle Alphand (54-essel a 24.), Maria-Therese Sporer (51-essel a 29.), a svájci Nicole Good (39-essel a 26.) és a liechtensteini Charlotte Lingg (64-essel a 30.) tette teljessé. A törpeország sportolója először síelhetett második futamot.
Örömünkre megszületett Tóth Zita (70-essel) első teljesített Világkupa-futama. Ezt előre eltervezhette, a meredeken ügyelt a tiszta ívekre, nem vállalt sok kockázatot. 5 és fél másodperces hátránnyal ezúttal még keveseket előzött meg a célba érkezettek közül. Szőllős Noa 80-assal megbillent a hullámzó lejtőrészen, s már nem tudott befordulni a következő ívre.
Helyi idő szerint délután kettőkor már alkonyulni kezdett a nap állása a sarkkörhöz közelítő Leviben, ezért beizzították már a villanyszórókat. A lassan egy évtizede visszavonult Marina Nigg óta nem síelt liechtensteini szlalomos második futamot a Világkupában, Lingg (29.) pedig nem óhajtotta elpackázni a nagy esélyt. A svájci tréner által tűzött pálya részint hazai terepnek számított, hiszen gyakran edz a helvét válogatott kötelékében. Első blikkre olybá tűnt, jobban széttűzték a kapukat a meredeken, ez nem annyira ízlett a kezdősízőnek. Sporer (13.) jóval stabilabban hozta le a nehéz részeket, a másfél másodperces időkülönbséget kitörő sikítással fogadta az osztrák lány. Egyedüliként Peterlini (12.) képviselte az olasz színeket délután. Élre állt egy szombatihoz hasonlatos erős menettel. Benne volt a levegőben egy újabb jelentős javítás. A kissé tompának tűnt Gritsch (26.) ellen egyáltalán nem kellett izgulnia, mint ahogy Good (21.) sem a letörésnél elkövetett korrigálások okán. Ezt követően két svéd került sorra. Öhlundot (27.) elvitte a hév a meredeken, nem jött be nála a sok rizikóvállalás, sokszor csúszkált le az ívről. Alphand (19.) pedig több széles kapuvétellel puskázta el a jobb eredmény lehetőségét.
Rast (19.) egész harmonikusan tudta le a meredeket, épp végtempójába lehetett belekötni. Gondja támadt a talajfogással. Ezzel szemben Gallhubernél (22.) nem akartak oly stabilan fordulni a lécek a nyújtott íveken, mint kellett volna. Ő jelentősen hátrébb esett. Colturin (25.) nem érződött az, hogy bármi védett volna. A ritmusból a végére kiesett, ami meglátszott hátrányán. Aicher (23.) szintúgy járt, esetében a letörésnél kellett befékeznie, a ritmusát pedig már nem tudta visszaszerezni. Bucik (18.) rutinosan, túl direkten tudta le az 50%-os lejtős szakaszt, ami egy aktuális dobogóhoz épp elegendő volt. Meillard (28.) baja meggyűlt a nyomvonallal, azt több helyütt nagyon mélyen tudta csak megoldani. Csupán az utolsó Lingg maradt mögötte. A norvég lányok zárták a délutáni program első felét. Stjernesund (24.) egyáltalán nem rúgott labdába, fura mód egész hétvégén nem érzett rá a skandináv típusú hóviszonyokra. Westhoff (17.) ellenben élt a sansszal, a mind árnyékosabbá vált meredeken többet vállalt, így befért a TOP3-ba. Peterlini vezetett ekkor Sporer előtt.
Huber (11.) alaposan felpörgött délutánra, gyakorlatilag megismételte szombat délelőtti produktumát. A széttűzött kapukon dinamikusan haladt át, s pár századdal megörökölte a vezető helyet. Más nézőpontból súlyos tizedekkel volt verhető a menete, ennek jegyében Pogneaux (13.) építgeti előnyét a fenti hullámos részen. A meredeken aztán gondjai támadtak, így Sporerrel holtversenyben foglalt helyet. Ezennel eljutottunk a nagy nevekhez. Gisin (15.) szépen, de minden átütő erő nélkül tette dolgát, az utolsó osztrákként startolt Liensberger (8.) viszont a meredeken nagyságrendekkel erőteljesebben ment honfitársánál, amit át tudott vinni a záró lankára. Az addigi harmadik legjobb futammal további előrelépésben bízhatott. Ljutić (10.) egészen a meredek végéig picivel jobban állt az osztráknál, ott azonban jött egy egyensúly-, s így a tempóvesztés. Pár századdal szorult csak a második helyre. Dubovská (16.) életerősen kezdett, a letörésnél azonban késésbe került, amitől rendezetlenné vált mozgása, főleg a jobbos ívhasználatban. St-Germain (7.) a fenti hullámokat remekül lovagolta meg, a meredek felső részén aztán súlyos gondjai voltak, egy pillanatra lábai közé kerültek botjai. Küzdelmét honorálta a sors, végsebessége érdemben nem esett vissza, így élen maradt.
A legjobb nyolc sízőt megelőzően tehát a kanadai állt a tabella élén, megelőzve Liensbergert és Ljutićot. Holtmann (5.) kiegyensúlyozott futammal jelentkezett, ami előnyét és a kanadai gyengébb meredeksízését figyelembe véve magában hordozta a vezetés – egyébként szűkös – átvételét. Holdener (8.) a meredek végén meg-megrogyott párszor, így csak a szőke osztrákkal azonos idővel ért célba. A norvég a szerencse lánya volt délután, a világbajnok kanadai 9, míg szegény Nullmeyer (6.) egyetlen századdal szorult mögé. Piszkosul ráérzett a letörésre, nagyon nem volt mibe belekötni.
Popović (2.) pattogós, kicentizett futamot hozott le az elejétől a végéig. A kiesés veszélyét felvállalva megsíelte az addigi legerősebb időt, a másodpercen túli előny az álmoskönyvek szerint masszív dobogóeséllyel kecsegtetett. Az egyébként ismét acélos Dürr (3.) azért nagyon szorosan tartotta a horvátot, de az egy-másfél tizedes különbségről nem bírt újítani. Hector (4.) kissé elrepült a fenti hullámon, amivel el is bukta minden előnyét. A meredeken próbált újítani, de ez csak a Holtmann vezette sor elé volt jó.

Shiffrinnek (1.) nyomnia kellett, hiszen alig 4 tizedes előnnyel indult Leonával szemben. Kismértékben, de folyamatosan adta le a századokat, tizedeket, a meredek első kapuiban neki is meggyűlt a baja az elemekkel. A futamzárást viszont nagyon megtanulta tegnap óta, így legalább megőrizte pozícióját. Vlhová kitörő maximalizmussal állt feladatához, az volt az ember érzése, hogy ma annyira meg akarja verni Shiffrint, amennyire csak lehet. Formájukat elnézve benne volt a pakliban egy újabb egy-másfél másodperces differencia, hiszen a letörésig gond nélkül másodperc fölé tornázta előnyét. A letöréshez érve azonban elvesztette egy pillanatra a kontrollt lábai felett, s rálépett egy stanglisra. Ma nem elégedett meg a szimpla sikerrel, vesztére…


Forrás: Blick.ch
Némi szerencsével ugyan, de megszerezte hetedik győzelmét Leviben, ezzel együtt Mikaela Shiffrin nevére írják az újabb lappföldi rénszarvast. Az amerikai 89. sikerét aratta a Világkupában, ebből az 54-diket szlalomban. (Aki most jött volna ki a barlangból, megüzenjük, hogy mindkettő örökös rekordnak számít.) Átvette ugyan a vezetést mind a szakági, mind az összetett pontversenyben, ám az kijelenthető, hogy több kell tőle ahhoz, hogy ott is maradjon. Leona Popović másodjára végzett dobogós helyen a Világkupában, az előző idényzárón, Soldeun éppúgy másodikként zárt. Érik már az újabb horvát VK-futamgyőzelem, s elképzelhető, hogy ezt nem a szupertehetséges Ljutić fogja prezentálni. Lena Dürr pedig szép lassan akár még a kristálygömbért folyó küzdelembe is beleszólhat. Nem nagyon tud hibázni, szombat után ismét dobogóra állt – karrierje során tízedik alkalommal (régi parallelsikerén kívül).
A lányok – ha az ég is úgy akarja – jövő héten Cervinián folytatják. Igen, ez nem elírás: biztonsági szempontokat mérlegelve az FIS úgy döntött, hogy a lejtőt nem síelhetik meg teljes hosszában, ami annyit tesz, hogy a svájci szakaszt kihagyva kizárólag olasz havon rendezik meg a futamot. A szlalomos mezőny pedig a tengerentúlra költözik, és a hónap végén Killingtonban csapnak össze ismét egymással.


A címlapkép forrása: KGET.com



/origin-imgresizer.eurosport.com/2023/11/12/3824594-77724808-2560-1440.jpg)


