Szezonelőzetes I. (a női mezőny)

Kinek lassan, kinek a kelleténél gyorsabban, mindenesetre elteltek a hónapok a március végi szezonfinálé óta, jelen pillanatban pedig ott tartunk, hogy egy hét múlva Söldenben újra összecsapnak a sízők egymással. 224 nap telt el azon szezon óta, amikor Mikaela Shiffrin megdöntötte Ingemar Stenmark győzelmi, illetve Lindsey Vonn dobogós rekordját, Marco Odermatt pedig a „Herminator” (férfi) pontrekordját adta át a múltnak. A tervek szerint utolsó világverseny nélküli évad előtt a legpozitívabb fejleményként azt kell kiemelnünk, hogy nincs súlyos sérült a mezőnyben, a kisebb-nagyobb nehézségek várhatóan nem érintik senki esetében a teljes évadot. Másrészről sajnos több nagy klasszistól búcsúztunk kora tavasszal, de örömünkre érződik már, kik lesznek azok, akik meghatározó tényezővé nőhetik ki magukat a középtávoli jövőben. A jelenben még aligha, nehéz ugyanis megtalálni, ki késztetheti valós küzdelemre a karriercsúcson teljesítő Mikaela Shiffrint. A motivációs kétségek közt gyötrődő Lara Gut-Behrami, netán a mentális mélypontról elrugaszkodott Petra Vlhová, esetleg valamelyik olasz lány? Tiszta vizet mi sem fogunk önteni a pohárba, egy kísérletet azonban teszünk a csomó kibogozására.

Forrás: Kleine Zeitung

Ezerpontos előnnyel, a másodiknál csaknem kétszer annyi ponttal címet védeni önmagáért beszél, nem kíván külön magyarázatot. Elmondható tehát, hogy az amerikaiak fenoménja túllendült magánéleti kríziséből, amivel párhuzamosan sokrétű felnőtt személyiséget öltött magára. Kedvese, Aleksander Aamodt Kilde oldalán kiteljesedett, humorral, könnyedséggel vegyítve maradt vérprofi, jószerivel megrendíthetetlen sportoló. A holtszezonban végig aktív maradt a közösségi médiában, posztjaiból pedig kiderült, miként vegyítette a tudatos élsportolói életet egy világsztár ragyogásával, vagy épp  egy huszonéves átlaglány teljesen átlagos hétköznapjaival. Díjátadók (ESPY Awards) és önfeledt bulik, médiaszereplés és csajos nyaralás, lécpróbák sora és parasztosan őszinte véleményvezérkedés – mind megfért egymás mellett.

Ráfértek Shiffrinre ezek a hónapok, mert pokolian kemény szezont zárt le márciusban. Két ponttal megdöntötte saját pontrekordját (2206), beelőzte Ingemar Stenmarkot (88) győzelmek, Lindsey Vonnt (138) dobogós helyek tekintetében, tetejében egy szezonban – rajta kívül – soha korábban nem győzött annyiszor (14), mint múlt télen, végezetül a szlalom után óriás-műlesiklásban is átvette a királynői címet (21), ami a futamgyőzelmek számát illeti.

A rekordszezont úgy hozta össze, hogy összesen 31 versenyen indult el (77 pontos átlagteljesítmény!), és killingtoni (GS) 13., valamint soldeui (SG) 14. helyét leszámítva nem bírt a legjobb heten kívül végezni. Rendíthetetlen volt a két technikai számban, s ha épp rajthoz állt, szuperóriásban és lesiklásban is ott volt a legjobbak közt.

Emberi számítások szerint ezt a nívót senki nem képes leutánozni a jelenlegi mezőnyből, az pedig végképp nem látszik, miként remeghet meg Shiffrin dominanciája a két technikai számban. Merthogy ennek hiányában a trónfosztás szelleme nem lebeghet a levegőben. Az olimpiai ciklus második felére hangolódva benne van azért a pakliban, hogy még az amerikai klasszis is visszább vehet idén. Ennek ellentmond, hogy nagyobb fókusszal álltak a gyorsasági diszciplínák felé az előszezonban. Meg aztán Annemarie Mosel-Pröll hatodik összetett elsősége révén adott az újabb sporttörténelmi mérföldkő…

Forrás: Forbes

Ambiciózus nyilatkozatok sorát szolgáltatta az előző hónapokban Liptószentmiklós büszkesége. Harmadik közös felkészülésüket zárták le a hónap derekán Mauro Pinivel, az elhangzottak fényében kiemelten kezelték Petra fizikai felkészülését. A szokottnál egy hónappal később kezdték meg a havas edzéseket, addig az erőnléten volt a hangsúly. A kétszeri dél-amerikai magaslati edzőtábor sikeressége után merész célkitűzést fogalmaztak meg: minden versenyt meg szeretnének nyerni. Prioritást természetesen a januári hazai versenyek élveznek Jasnán. Az olimpiai győzelme után motivációját vesztett Vlhová újjászületett, lelki szemei előtt feltűntek az újabb célok. Szlovákia sportikonja igazi példakép hazájában, ősszel gyermekkönyvet adtak ki életpályájáról. Edzője szerint felnőtt a nyomáshoz.

Bőven ezer pont feletti teljesítménye ellenére csalódást keltő szezon után készül tehát vissza a csúcsra. Csupán két győzelmet és kilenc dobogót jegyzett múlt télen, s a vb-n sem szerzett érmet. Az érem másik oldala az a felfelé ívelő tendencia, ami soldeui sikerével csúcsosodott ki a legvégére. A hírek szerint több gyorsasági versenyt vállal idén, ami adott esetben megadhatja az esélyt arra, hogy ismét méltó vetélytárssá nője ki magát. Bökkenőként az őt évek óta kínzó hátfájdalmakat lehet felhozni, ami a múlt télen éppúgy végigkísérte, mint egy évvel korábban. Ezúttal fogadkozik a stáb, hogy túllendült ezen a problémán, de igaz, ami igaz, egy évvel ezelőtt is hasonló szólamokat hangoztattak, aztán…

Forrás: Elle Suisse

Várakozások felett szerepelt tavaly az immár 32 esztendős svájci kiválóság. Negyedszerre húzta be a szuperóriás szakági kristálygömbjét, emellett nyert három versenyt és további kilenc dobogóval büszkélkedhet. Előzetesen kevesen gondolták volna, hogy ő lesz a Shiffrin-mentes világ legjobbja, három szakágra is kiterjedő stabilitása végül bőven 1000 pont fölé juttatta.

A médiakompatibilitás élő ellenpéldája azóta sem vált populárisabbá, hiszen mindösszesen három témában hallottunk róla a szezonzáró óta. Elsőként mentális és testi fáradtságát emelte ki közvetlenül Soldeu után, s mint oly sokszor, megint megpendítette annak lehetőségét, hogy mégsem tart ki a milánói-cortinai olimpiáig. Erre ráerősített a szokottnál is nyögvenyelősebben indult edzőtábor. Argentínában nehezen barátkozott meg új léceivel, térdfájdalmak gyötörték, egyszóval pocsékul sikerültek azok a hetek, elgondolkozott a visszavonuláson. Európába visszatérve aztán egy csapásra megváltozott minden. Zermatton megtalálta önmagában a szenvedélyt, biztosabban állt lécein. A szakágvezető meglepetésekre számít tőle.

A papírforma szerint az óévben zömmel óriás-műlesiklásban fog jobban szerepelni, öt GS-sikerét és dobogóinak zömét Sölden és az ünnepek közt érte el korábban. Emellett érthető módon inspirálja Zermatt, de egyelőre a „maradj egészséges” parancs erősebb minden másnál.

Forrás: AostaSports

A legutóbbi világversenytől mentes idény hozta meg a sportág első olasz összetett győztesét a nőknél. Federica Brignone betonkemény küzdelemben utasította maga mögé Shiffrin és Vlhová párosát. S nem csupán a világjárvány európai megjelenése okán törölt VK-finálé miatt. Nyert hét versenyt, 16 dobogót írt fel dicsérőfalára, s nem mellékesen – a parallelt és a kombit beleértve – hat szakágban szerzett értékes pontokat. Szuper-G-ben, s óriás-műlesiklásban azóta is a szűk elit része, előbbiben legfeljebb csupán egy-egy svájci lány tudott feléje kerekedni. Ezzel párhuzamosan lesiklásban mind masszívabb formát mutat, GS-ben pedig karrierje legmagasabb pontszámával zárta az idényt. Ez sokatmondó adat, azzal együtt is, hogy soha nem rendeztek korábban annyi versenyt e diszciplínában, mint tavaly. Pozitívumként kiemelendő a közel optimális felkészülés, márpedig egy évvel ezelőtt igencsak viszontagságos élményekkel érkezett Söldenbe. Ezúttal a dél-amerikai edzőtábor kiválóan sikerült, hírek szerint remekül ráérzett az idei matériára. Motivációs gondokkal sosem küzdött, mégis elrugaszkodottnak tűnik per pillanat a gondolat, hogy Fede’ a SG trófeáján kívül egyéb gömböcskére eséllyel pályázna. Ehhez domináns GS és még gyakoribb SL-pontszerzés lenne a minimum. Márpedig 33 évesen aligha dönti meg startjai számát egy idényen belül…

Az olasz csapat legnagyobb sztárja kétségkívül Sofia Goggia. A jó értelemben vett félőrült egyéniség, az egyszerre szórakoztató és edukatív influenszer, akit emberi számítások szerint lesiklásban nem lehet legyorsulni, valós összetettreményekkel mégsem rendelkezik. Már szuperóriásban kijött előző télen következetlensége, a kanyartempója és az ív egyensúlyától mind távolabb került, a hat-hét éve még többszöri dobogós az óriás-műlesiklásra pedig teljesen lemondott. Nyilatkozatai fényében olybá tűnik, ez idén sem fog változni, legfőbb célja az ötödik lesikló kristálygömb mellett a Szuper-G-s évad megnyerése.

Marta Bassino meggyőzőnek épp nem nevezhető idényt követően világbajnoki aranyéremmel vigasztalódott Méribelben. Fő számában éles cezúra választotta el előző telét: hat dobogó után képtelen volt két masszív futamot összerakni. Így történt ez a vb-n is, ott délelőtt bukta el érmét óriásban. A szezont azért a TOP3-ban zárta, szuperóriásban pedig a vb-cím mellett VK-szinten sem mondott csődöt. A következő célpont a lesiklás, az majd kiderül, hogy technikai képzettsége mennyiben képes ellensúlyozni atletikus hiányosságait.

Negyedik olaszként Elena Curtoni zárt a legjobb tíz között. Kétségkívül élete szezonját síelte a lombardiai, győzelme mellett négyszer állt dobogóra, s tizenegy alkalommal volt TOP10-es. Apró szépséghiba, hogy a nagy négyes mögött nem látni utánpótlást, az ötödikszámú sízőjük, Laura Pirovanót például csak a 47. helyen találjuk…

Forrás: GlücksPost

Komoly potenciál rejlik a svájci csapatban, kétségtelen. Simán, közel 800 pontos előnnyel nyerték a Nemzetek Kupáját a nőknél, ténykérdés. Mégsem lehet azt állítani, hogy kihozták a bennük rejlő potenciált tavaly. A fentebb már külön kiemelt Larán kívül még Wendy Holdener és Corinne Suter lehet még úgy-ahogy elégedett szezonjával.

Előbbi három világbajnoki címét két további ezüsttel egalizálta Méribelben, emellett Világkupa-szinten sem vallott szégyent. Két e téren visszafogottabb idény után újra közelítette az ezerpontos határt, ezt kiemelten konzisztens szlalomformájának köszönhette. Tízszer szerepelt a TOP5-ben, ennek felét a dobogón zárt – nem csoda, hogy ő „nyerte” a Shiffrin mögötti világot. Májusban töltötte be a 30. életévét, a vele kapcsolatos információkból ítélve még csak ezután érheti el karrierje csúcsát. Érződik az előrelépés szándéka a gyors számokban, de ha újra az idény dobogójára szeretne állni összetettben, GS-ben feltétlenül előrébb kell még lépnie.

Corinne Suter zsinórban harmadik (s féle) vb-érmét gyűjtötte lesiklásban, ami nagy szó volt a Világkupa fényében. Nem szaporította tovább győzelmei számát a királyszámban, a szezon eleji három pódiumára pedig csak márciusban Kvitfjellben tudott rápakolni egy újabbat. Januárban megszakadt valami, Cortina d’Ampezzón történt bukása alaposan megtörte önbizalmát. Lecsúszott a szakág harmadik helyéig, amit váratlan Lake Louise-i sikere után a Szuper-G-vel sem tudott kompenzálni, ott jellemzően a középmezőnyt erősítette.

Az alpesi összetett kétszeres olimpiai bajnoka, Michelle Gisin előző télen megdöntötte a legtöbb VK-start rekordját. Szám szerint 38 versenyen vett részt, természetesen mind a négy szakágban volt érdekeltsége. Fizikálisan szemlátomást előrébb lépett, az eredmények mégsem jöttek úgy, mint bizonyára szerette volna a mindig újabb kihívásokra vágyó sportoló. Az alig 15 átlagpontos teljesítmény inkább hat a test fölösleges kizsigerelésének, mintsem egészséges versenyszemléletnek. Versenynapjainak csak a negyedén végzett a TOP10-ben, legjobbja pedig egy negyedik helyezés volt a St. Moritz-i szuperóriáson. Gisin élete újabb szakaszába lépett a nyáron: párjával, Luca de Aliprandinivel frissen épített engelbergi házukba költöztek. Elhagyta tehát a családi ház biztonságát. Felkészülésére egyébként nem érkezett panasz, remélhetőleg hátat fordít annak a gyötrelemnek, amit előző télen bemutatott. A fiatalok közül kiemelt figyelemmel érdemes követni a 20 éves létére máris hatszoros svájci bajnok Delia Durrer idei szereplését.

Forrás: Laola1

Az osztrák női csapat hallatlan mélységekbe süllyedt. A statisztika plafonja: két futamgyőzelem, nyolc dobogó – két szakágban. A technikai részleg teljesen hamvába holt, ebben a pocsék menedzsmenttel (= családdal) a háta mögött egyfajta kései kamaszodáson átesett Katharina Liensberger döbbenetes mélyrepülése játszott kiemelt szereppel. Merthogy rajta kívül eleve nem motoszkált más osztrákban a sikeresség reménye. A Livio Magonival való viharvert együttműködése, az ÖSV-val történt civakodása rányomta bélyegét szereplésére. A mezőny egyik legstabilabb, talán a legelegánsabb szlalomosa oly mértékű vergődést mutatott be, aminek semmi előszele nem volt. A vb-20. atléta csupán háromszor jutott a TOP10 közé Világkupában, ami a műlesiklást illeti, alig került az idény húsz legjobbja közé! Tizenöt hónap leforgása alatt négy vezetőedzőt fogyasztott el, az ÖSV lesorolta az A-keretbe. Roland Assinger, az osztrák női részleg kapitánya pedig parancsba adta neki, hogy édesanyja a jövőben csak minimálisan kísérheti el a versenyhelyszínekre.

Nyugati szomszédjaink a szuperóriással lehetek csak megelégedve. Cornelia Hütter végig versenyben volt a kristálygömbért, Nina Ortlieb biztatóan tért vissza sérülése után, Stephanie Venier lassanként kikecmergett a szakadékból, Franziska Gritsch pedig huszonévei második felére mintha kezdene beérni. Az speciel világosan látszik, hogy egyikük sem tör a későbbiekben Anna Fenninger/ Veith babérjaira. Talán majd a junior-vb-csúcstartó Magdalena Egger visszahelyezheti egyszer Ausztriát a csúcsra?

Forrás: br.de

Az északi szomszédnál szokás szerint jóval szűkebb kerettel dolgoznak, aminek nem látja kárát az eredményesség. Lena Dürr karrierje vége felé haladva másodvirágzását éli. Két betonerős szezont már nem lehet egyszeri fellángolásnak nevezni. Múlt télen bronzéremmel gazdagodott a vb-n, négyszer állt dobogón, megdöntötte pontrekordját, stabilitására panasz nem lehetett. A csodatini Emma Aicher személyében egy potenciális összetett sízőt kell megemlítenünk. Óriás-műlesiklást kivéve minden számban vannak már VK-pontjai, Szuper-G-ben és szlalomban már a legjobb tíz közé is beverekedte magát. Idén kinéz neki egy dobogó. Kira Weidle lesiklásban, a honosítása után ténylegesen csak idén debütáló Roni Remme inkább szlalomban alkothat maradandót.

A franciák komoly generációváltás után vannak. Első blikkre inkább a gyors számokban bízhatnak, Laura Gauché és Romane Miradoli egy jól elkapott futammal, némi szerencsével akár a dobogóért is megküzdhet. A technikai számokban van két tehetséges, még junior-korú sízőjük Chiara Pogneaux és Marie Lamure személyében. A valós potenciáljuk azért még kétséges, egy újdonsült Worley-t például senki nem lát karrierjükben.

Forrás: Skiweltcup.tv

A szláv nemzetek optimistán tekintenek az új szezon felé. Egészségesen és motiváltan tér vissza az alpesi sízésbe a cseh Ester Ledecká. A honi szövetséggel való perpatvar következtében financiális nehézségekkel szembe nézett háromszoros olimpiai bajnok előző télen csak hódeszkán versenyzett, kulcscsonttörése okán annak is csak a legvégén. A felkészülés során meglátszott a sok kihagyás, per pillanat ő sem akarja hitegetni szurkolóit. A jelszó: majd Zermatton minden kiderül! Martina Dubovská csalódást keltő idény után edzőt váltott. A szakmai munkát a nagy vándormadár, Livio Magoni irányítja. Kérdés, meddig…

A szlovén válogatott háza táján a legjobb hír, hogy nincs rossz hír. Andreja Slokar egy szezonnyi kihagyás után tér vissza, akárcsak a még mindig kevéssé körvonalazható kálvárián (hirtelen visszavonulás, életveszélyes sérülés szabadsízésben, hirtelen visszatérés) átesett Meta Hrovat. A junior Neja Dvornik még tovább erősítheti óriás-műlesikló csapatukat. Szlalomban Ana Bucik régóta a bő élmezőny része, a feljebb lépés reménye nem túl megalapozott. Lesiklásban jó mélyről állt fel Ilka Štuhec, ebben a márkaváltás (a Kästle-lécek) egész biztosan komoly súlyt nyomtak latban.

Forrás: Maxportal

A horvátok vitán felül visszatértek a térképre. Leona Popović soldeui dobogóval stílusosan zárta le élete eddigi legjobb szezonját. A szlalomos pontverseny 6. helyén zárt rijekai sportoló jelentős fejlődésében kiemelt szerep jutott annak, hogy egy szupertehetséggel mérkőzhetett meg minden áldott edzésen. Zrinka Ljutić is megízlelhette a dobogós létet, három további TOP10-helyezésén túl azonban még túl sok volt a kiesés, a kellő stabilitás egyelőre hiányzik nála.

Lengyel barátaink nem is egy VK-pontszerzés környékén álló sízőt delegálnak a mezőnybe, közülük természetesen kiemelkedik Maryna Gaşienica-Daniel. 2021 januárja óta 13 darab TOP10-helyezéssel büszkélkedhet, de a régóta várt polák dobogóra még mindig várnia kell. Ez bizony nagy pech, tőle azt várjuk, hogy a Tlałka-nővérek 80’-as évekbeli pódiumai után végre alpesi síben is találni „érmes” lengyel sportolót.

A Balkán-félszigetről feltörekvőben van az albán alpesi sízés. No, persze kizárólag hozott anyagból. Lara Colturi három szakágban szerzett értékes pontokat a Világkupában, eközben 16 éves létére junior-világbajnokságot nyert Szuper-G-ben. Sankt Antonban emellé egy bronzérmet (GS) és egy 4. helyet (DH) gyűjtött. A vb-felkészülés finisében aztán beütött a krach, elszakította keresztszalagját. A rehabilitációja remekül alakult, gőzerővel készül az új szezonra.

Forrás: stmoritz.com

Skandináviában szintén fényesedik a nap. Hanna Aronsson Elfman három kiesése mellett rendre a tízedik hely környékén hozta le a versenyeket, Sestriere-ben egyetlen pozíció választotta el a pódiumban. Szeptemberben átesett egy sérülésen, de Leviben vélhetően rajthoz tud majd állni. Ha minden jól alakul, a svéd szlalomhagyományokat Anna Swenn Larsson fogja tovább írni, kevésbé az egyébként váratlanul acélos SL-idényt sízett Sara Hector. Az olimpiai bajnok idénre a GS-trófeát vette célba. A még szinte tinédzser triász, vagyis Cornelia Öhlund, Lisa Nyberg és Moa Boström Müssener leteheti névjegyét.

Ütőképes norvég válogatott formálódott mostanra a nőknél is. A friss házas Ragnhild Mowinckel háromszámos sízőként jócskán növelni szeretné dobogói számát, a talán még nála is nagyobb tehetség Kajsa Vickhoff Liében pedig minden adott ahhoz, hogy egyszer akár kristálygömbért is csatározhasson. A technikai részlegből Thea Louise Stjernesundban rejlik a legtöbb potenciál.

Forrás: Ski Nordique.net

A tengerentúlon nehéz kiszűrni a csillogást Shiffrin mellett, páran azért tettek rá néhány kísérletet. Ezek közül kétségkívül Laurence St-Germain világbajnoki címe volt a legnagyobb dobás. A szinte a semmiből érkezett aranyérem teljesítményében felfelé ívelő görbét eredményezett, szponzorok tekintetében kevésbé. A világbajnoknő támogatókat keres közösségi oldalain, akárcsak a Szuper-G mellett óriásban is mind eredményesebb, VK-dobogós Valérie Grenier. A fiatalabb generációból említésre érdemes Britt Richardson.

Az Egyesült Államok szlalomcsapatában szintet lépett tavaly Paula Moltzan, lassanként a TOP10 biztos tagjaként kell őt kezelnünk. Ava Sunshine előtt szép jövő állhat ugyanezen szakágban. Ami a lesiklást illeti, Breezy Johnson és Isabella Wright mellé visszatér a mezőnybe Jacqueline Wiles. Zárásként pedig egy kérdés Új-Zéland irányába: kihozza-e végre magából Alice Robinson azt, amit pl. mi is igen várunk régóta?

No, de a szakágak esélyeit csak az alábbiakban közöljük. A megszokottól eltérően, szubjektíven.

Forrás: Oggi
GáborrepensMcDave
 Sofia GoggiaSofia GoggiaSofia Goggia
 Corinne SuterIlka ŠtuhecCornelia Hütter
 Ilka ŠtuhecRagnhild MowinckelCorinne Suter

Egyértelműen Goggia zsinórban negyedik, összességében ötödik szezonsikerét várjuk a királyszámban. A sérülés mindig benne van versenyzésében, azon felül egyéb tényezőt nem tudnánk kiemelni ellene. Őrülten bátor, mások számára vállalhatatlan gyorsaságra képes. Ötödikként lép azon lesiklók közé, akik túllépik a 20. VK-diadalt, karrierje végéig pedig bizonyára át fogja lépni Franz Klammert. Mögötte szoros versenyre van kilátás, vélhetően a stabilan masszív pontszerzés fog dönteni a helyekről. A Kästle lécein régi önmagát felidéző Štuhec, az olimpiai bajnok Suter, vagy épp a legjobb osztrák lesiklóvá előlépő Hütter várható e téren előrébb.
Forrás: Sportal.eu
GáborrepensMcDave
 Ragnhild MowinckelSofia GoggiaFederica Brignone
 Lara Gut-BehramiRagnhild MowinckelRagnhild Mowinckel
 Federica BrignoneFederica BrignoneLara Gut-Behrami

Meglepőnek tűnhet, de egyikünk sem voksolt Lara Gut-Behrami mellett. Meglátásunk szerint világverseny híján takaréklángon fog égni a szakág klasszisa, nem fog vállalni annyi kockázatot, ami eredményessé tette. A fizikai felkészültsége körül pedig sok a kérdőjel. A kristálygömbért folyó küzdelemben így eljöhet az olaszok ideje, de bőven benne van a pakliban, hogy a férfiaknál régóta norvég speciálszámként ismert Szuper-G-ben a hölgyeknél is révbe érhetnek – Mowinckel személyében. Sportolói minősége, fizikális mutatói, versenyintelligenciája alapján az igazság szerint rá is szolgálna.
Forrás: Ski Racing Media
GáborrepensMcDave
 Mikaela ShiffrinMarta BassinoMikaela Shiffrin
 Marta BassinoFederica BrignoneFederica Brignone
 Petra VlhováLara Gut-BehramiLara Gut-Behrami

Valamivel izgalmasabb, szorosabb versenyfutásra van kilátás óriásban. Shiffrin favoritpozícióját alighanem realizálni fogja, de az olasz lányok, alkalomadtán Gut-Behrami, Hector, vagy épp Vlhová felülmúlhatja. Hosszabb távon ez már kétséges. Worley szemrevaló sízése nagy hiánycikk lesz, de például Colturi révén látni az új aduászt is a fedélzeten. Robinsont az elitben, Gąsienica-Danielt a dobogón szeretnénk nagyon látni.

Forrás: Neveitalia
GáborrepensMcDave
 Mikaela ShiffrinZrinka LjutićMikaela Shiffrin
 Petra VlhováPetra VlhováPetra Vlhová
Wendy HoldenerLeona PopovićZrinka Ljutić

Felsejlik előttünk egy generációváltás képe. Aronsson Elfman és Aicher is ott lesz a napi dobogósok között, összességében azonban inkább Ljutićot várjuk az elejébe – nem feledve a múlt télen látott, túltolt vállalkozókedvét. Kockázatos tipp, mi pedig nem titkoltan csípjük a horvátokat a Kostelić-testvérek óta. A papírforma természetesen Shiffrin és Vlhová párviadalát ígéri – néhány Holdener- és Dürr-bravúrral, illetve a már említett juniorok végleges berobbanásával.

Szezonelőzetes I. (a női mezőny)” bejegyzéshez egy hozzászólás

Hozzászólás