Vasja Bajc: Virágban és Flóriánban is több van, azon fogunk dolgozni, hogy ezt meg tudják mutatni versenyen is

A tavalyi szezon óta legjobb síugróink, Vörös Virág és Molnár Flórián felkészülését Vasja Bajc irányítja. A szlovén edző nevéhez többek között olyan világklasszis ugrók sikerei köthetők, mint Kazuyoshi Funaki vagy Jakub Janda, de részese volt a török síugrás közelmúltban látott fejlődésének is. Bajc a magyar ugrókban is lát potenciált, ám ahhoz, hogy a munka gyümölcse beérjen, elengedhetetlen, hogy a megfelelő feltételek rendelkezésre álljanak. “Vasja Bajc: Virágban és Flóriánban is több van, azon fogunk dolgozni, hogy ezt meg tudják mutatni versenyen is” részletei…

Kezdetek, kihívások, jövőbeni tervek és az eső – Planicán beszélgettünk Vörös Virággal

Noha a múlt hétvégi planicai edzőtábort és Magyar Bajnokságot végül elmosta az eső, ezért bár ugrani nem láthattuk Vörös Virágot, alkalmunk adódott egy rendkívül kötetlen, baráti hangulatú beszélgetést folytatni hazánk első számú női síugrójával. Sok más mellett szóba kerültek a … Kezdetek, kihívások, jövőbeni tervek és az eső – Planicán beszélgettünk Vörös Virággal részletei…

A szerencsés 13: Worley sikerével indult a tél Söldenben

Ideálisnak közel sem mondható körülmények közt, de legalább elrajtolt végre az Alpesi Sí Világkupa legújabb kiírása. A söldeni óriás-műlesiklás rossz látási viszonyok közt zajlott, de a szakág legjobbjai ezzel együtt kitettek magukért. Tessa Worley – elsősorban egészen pazar délutáni futamának … A szerencsés 13: Worley sikerével indult a tél Söldenben részletei…

Szezonelőzetes 2018/2019 (Alpesi síelés, nők)

Beindul a fűtőszezon, előkerülnek a kabátok, a melegítők, a pulcsik. Nem oly soká elérkezik a karácsonyi roham. Sokaknak elszomorítóan távolinak tűnnek a nyári napok, a mi szívünk azonban felpezsdül október végéhez közeledve. A téli sportok beköszöntével újraindul a Síparadicsom Blog. … Szezonelőzetes 2018/2019 (Alpesi síelés, nők) részletei…

Széllel, verseny nélkül ért véget a nyári szezon Klingenthalban

Két versenyt terveztek mára a szervezők, egy sem lett belőle, ugyanis az erős szél miatt sem a nők sem a férfiak versenyét nem tudták megrendezni Klingenthalban, a Nyári Grand Prix hagyományos utolsó állomásán. Az összetett győztesek személyére mindez nem volt befolyással, Evgeniy Klimov és Sara Takanashi ugyanis már korábban bebiztosították elsőségüket. “Széllel, verseny nélkül ért véget a nyári szezon Klingenthalban” részletei…